Komoly létszámbővítést tervez a T-Systems leányvállalata

Még idén százzal szeretné növelni dolgozói létszámát Pécsett a településen jelenleg 255 munkavállalót foglalkoztató informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH) jelentették be a társaság képviselői Pécsen.

A Magyarországon 2006 óta működő ITSH vezetői abból az alkalomból tartottak sajtóbeszélgetést a baranyai megyeszékhelyen, hogy a cég pécsi telephelye a napokban ünnepli második születésnapját, a társaság pedig megújította arculatát, s országosan is komoly létszámbővítés előtt áll.

Zalay Buda, az ITSH pécsi kirendeltségének vezetője azt mondta, a pécsi egyetem és a német nyelv helyi kedveltsége hozzájárul terveik megvalósulásához, vagyis, hogy Pécsen jelentős infrastrukturális- és létszámfejlesztést indítsanak. Hangsúlyozta: a megyeszékhely mennyiségi és minőségi szempontból is egyre fontosabb város lesz az ITSH térképén.

A részletekről szólva kitért arra, hogy az év első felében már 100 kollégát vettek fel a ma 255 munkavállalót foglalkoztató pécsi telephelyen és ugyanilyen bővüléssel számolnak az év végéig. Augusztusban átadják az ITSH második pécsi telephelyét is. A második körben, 2016-ig pedig újabb, hasonló nagyságrendű szakemberállomány-bővítést tervez a cég menedzsmentje, illetve a tervek között szerepel újabb szolgáltatások Magyarországra, azon belül Pécsre hozatala is.

Zalay Buda elmondta, a vállalat az utóbbi két és fél évben hatszáz új alkalmazottnak adott munkát, miközben 3617 fős létszámon felül kétszáz gyakornokot is foglalkoztat jelenleg.

Mint azt Sümegi Zsuzsanna, a társaság kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy terveik szerint még idén a jelenlegi 3600 fős dolgozói létszámukat 3900-4000-ra emelnék, ezért több csatornán toborzó kampányt indítottak. Hangsúlyozta: kiváló szaktudású, angolul és németül beszélő munkatársakat keresnek országszerte, s az a fő üzenetük, hogy Magyarországon is komoly karriert lehet építeni az ágazatban; minderre jó, példa, hogy a vállalatnak több ízben sikerült már hazacsábítania Nyugat-Európában dolgozó magyarokat.

Az IT-Services Hungary Kft. a világhálón nyilvánosan megtekinthető céginformációk szerint tavaly nettó 40 milliárd forintos árbevételt ért el, amiből 1,75 milliárd forintos adózott eredmény származott. A társaság 2012-ben 36 milliárd forintos bevétel mellett 1,2 milliárd forintos nyereséget könyvelhetett el. Az ITSH a német T-Systems International magyar leányvállalata.