Félidejéhez érkezett a váci vasútállomás felújítása

A felújított vasútállomás épületének műszaki átadása megkezdődött, a vasúti pálya felújítása ötvenszázalékos készültségi fokú. A teljes rekonstrukció egy év múlva készül el.

Folyamatosan adja át a kivitelező a váci vasútállomás egy éve tartó felújítása során eddig elkészült munkarészeket, júliustól újra a vasútállomás épületében, de már az új pénztáraknál lehet jegyet váltani - mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kedden Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója.

A következő lépés az első új, fedett magas peron és a hozzá tartozó vágányok átadása lesz, szintén júliusban - mondta a kommunikációs igazgató. A forgalom így az új vágányokra terelődik és megkezdődhet azoknak a régi vágányoknak a bontása, amelyeken jelenleg halad a forgalom.

Félidejéhez érkezett a váci vasútállomás felújítása


Ez teszi lehetővé, a félig elkészült peronok alatti aluljárók, valamint a közúti aluljárók építésének a folytatását is. A peronokhoz az aluljárókból lépcsőn és lifttel is fel lehet jutni, az aluljárókba pedig lejtős rámpákon juthatnak le a kerekesszékkel közlekedők.

A beruházás része a 350 autót befogadó P+R parkoló, és a vágányok mellé 7 ezer négyzetméternyi zajvédő fal is épül, ebből 3800 négyzetméter már elkészült. Az új távközlési és biztosítóberendezési funkciókat magába foglaló üzemi épület építése is befejeződött.

A kivitelezést közbeszerzésen, múlt áprilisban - az összességében legolcsóbb ajánlattevőként - a Kőkapu 2012 Konzorcium nyerte meg. Ennek vezető tagja a Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt., a tagjai pedig a Magyar Aszfalt Kft., valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. A projekt értéke 14,8 milliárd forint. A biztosító és távközlési berendezéseket pedig a THALES Austria GMBH szereli, 4,8 milliárd forintért.