Dr. Lala az Opuzeni Filmfesztivál programjában

A Balogh László bohócdoktor hivatásáról készült Dr. Lala című dokumentumfilm egyedüli magyar alkotásként került be a horvátországi opuzeni filmfesztivál hivatalos programjába, a 435 nevezett munkából a legjobb 24 közé.

Dr. Lalát egy harminc évvel ezelőtti műsornak, a Cigánykeréknek köszönhetően ismerhette meg az ország, azóta bohócdoktorként rendszeresen járja a kórházakat, hogy felvidítsa a sokszor gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekeket. A másfél éven keresztül készült dokumentumfilmben Dr. Lalát, alapítványa fenntartásáért folytatott küzdelmét és hivatásának történetét ismerheti meg a közönség - közölte a produkció az MTI-vel.

A film Halász Glória második egész estés munkája, a rendezőnek a Váci Börtönszínház tagjairól készült Vasfüggöny című filmjét 2011-ben mutatták be. A Dr. Lala operatőre Várnai Péter, vágója Márton Dániel, zeneszerzője pedig David Javori.

Az augusztus 18. és 23. között Opuzen városában zajló seregszemlén egész estés, dokumentum-, rövidfilm és animációs kategóriákban oszt díjakat a nemzetközi zsűri, emellett kihirdetnek sajtó és közönségdíjas munkákat is, a Human Rights különdíjat pedig az emberi jogok és az esélyegyenlőség témakörét legjobban bemutató film veheti majd át.