Harrach Péter: A támogatóinkat betereltük a szövetség mögé

A miniszterelnök nem pártokból választott kormányzati felelősöket, hanem személyeket választott, függetlenül attól, hogy a Fidesz vagy a KDNP soraiban politizálnak-e - mondta Harrach Péter a kereszténydemokrata kormánytagok bemutatásán. A párt frakcióvezetője hozzátette: a 16 fős KDNP-képviselőcsoportból Orbán Viktor 6 személyt talált alkalmasnak kormányzati szerepre. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azt mondta: a keresztény értékek alaptörvénybe foglalásával a legfontosabb programpontjaik már megvalósultak.

Harrach Péter csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a KDNP a felére olvadt azzal, hogy megfelezték a parlament létszámát. Eleinte felmerült, hogy önállóan vagy szövetségben induljanak, hiszen amikor a KDNP önállóan indult, 6-7 százalék körüli támogatottságot ért el - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a támogatottság most is megvan, de eredményesség szempontjából a szövetség nagyon fontos.

„A támogatóinkat betereltük a szövetség mögé, hiszen ez az együttes szolgálja igazán a nemzeti érdekeket” – fogalmazta meg Harrach Péter.

Arra a kérdésre, mennyivel változtatja meg a KDNP szemléletét az, hogy Ferenc pápa radikális, látványos szociális forradalmat próbál végrehajtani az egyházban, azt mondta: a kívülállóknak meglepetés, amit a pápa tesz és mond, ám akik ismerik az egyház tanítását, azoknak nem meglepő. Nem újdonságokat, de új módon fogalmaz meg - hangoztatta a frakcióvezető.

„Mindig felhozzák, amit a melegekről mondott: hogy nem ítéli el őket. Elfelejtik hozzátenni azt, hogy, valóban, az embert nem ítéli el, de a cselekedetével nem ért egyet” – mondta Harrach Péter hozzáfűzve: a lényegi tanításban nincs különbség, és úgy látja, a pápa a kornak megfelelő módon jelenik meg.