Hamarosan létrejön a közhiteles címregiszter

A közhiteles címregiszter kialakításához szükséges rendelkezéseket is tartalmazza Font Sándor (Fidesz) törvényjavaslata, amelyet csütörtökön nyújtott be az Országgyűlésnek.

A hat földügyi tárgyú jogszabályt is módosító javaslat néhány paragrafusa a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy előkészítse a tavaly elhatározott közhiteles címregiszter kialakítását. Első lépés a jelenleg kezelt címállomány előzetes felmérése, felülvizsgálata helyi szinten. A tervezet ennek érdekében előírja a jegyzőknek az adatok pontosságának, a címek valódiságának ellenőrzését a személyiadat- és lakcímnyilvántartás központi szerve (Kekkh) által elkészített elektronikus adatállomány segítségével. Az ellenőrzés eredményéről november 15-ig a címjegyzék visszaküldésével kell tájékoztatni a központi szervet. Az indoklás szerint a címregiszter feltöltése (ősfeltöltés) ezen az adatbázison alapul majd.

A tavaly elhatározott, az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében futó projektről korábban kiderült, hogy végrehajtására 950 millió forint van. A költségeket 85 százalék arányban uniós, 15 százalékban pedig nemzeti forrásból finanszírozzák, a megvalósításban több mint 80 szakember vesz részt. A munka nagyságát jellemzi, hogy - a master nyilvántartás hiánya miatt - több mint 5 millió címadat karbantartását kell elvégezni.

Magyarországon most több mint 7,5 millió telek és 9 millió ingatlan van. A lakások száma pedig meghaladja a 4 milliót. A feladat elvégzésével létrejön Magyarország első etalon nyilvántartása, a közhiteles címregiszter.