Kissé visszaesett a felújítási hajlandóság

Az Energiaklub felmérése szerint a magyar háztartások egyötöde tervez energetikai felújítást, de nemcsak a felújítás után, hanem a felújítás alatt is spórolnának. Elsősorban azzal, hogy a tervezéskor nem fordulnak szakemberhez, ez pedig később akár sokba is kerülhet. A Kossuth Rádió Napközben című műsora gyakorlati tanácsokkal adott a lakásfelújításhoz.

Király Zsuzsa, az Energiaklub munkatársa a műsorban elmondta: idén tavasszal második alkalommal készítették el az energiahatékonysági barométert, a lakástulajdonosokat az energetikai felújítási szándékaikról kérdezték. A felmérésből az derült ki, hogy valamelyest visszaesett a felújítási hajlandóság. Míg tavaly a megkérdezettek negyede tervezett valamilyen energetikai felújítást, addig idén ez nem egészen húsz százalék. Egyes szakértők szerint a visszaesés egyik oka, hogy a rezsicsökkentés kevésbé ösztönzi az embereket a felújításra, másrészt a pályázatok elmaradása miatt is kevesebben vágnak bele a munkálatokba.
Kossuth Rádió, Napközben

Király Zsuzsa elmondta: azt is megkérdezték, hányan kérnek szakvéleményt a beruházás előtt, és megdöbbentően alacsony eredmény jött ki. A családi házas beruházásoknál elenyészően kevesen veszik igénybe szakember segítségét, a társasházak – különösen, ha pályázati pénz felhasználásával történik a felújítás – jobban rá vannak erre kényszerítve.

Király Zsuzsa azt javasolja, nem feltétlenül kell várni a pályázatokra, energetikai szakértő bevonásával az energetikai terveket, a felmérést, a felújítási koncepciót korábban is el lehet készíteni. Sokszor ugyanis a számításokból az derül ki, hogy az energetikai beruházás önmagában, pályázati támogatás nélkül is megtérül.

Répánszky Miklós, a Mesterember Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be a műsorban, hogy az utóbbi időszakban kevesebben rendelnek meg teljes lakásfelújítást, inkább kis részletekben korszerűsítik a lakásaikat. Általában nem az energetikai szempontok az elsődlegesek, sokkal inkább a kényszer határozza meg, hogy mit újítanak fel a tulajdonosok vagy a társasházak, magyarázta a szakember. Hozzátette: cégük természetesen ezeknél a felújításoknál is olyan lehetőségeket javasol, amelyekkel energia megtakarítás érhető el. A fűtési rendszer korszerűsítése során a kondenzációs kazánnal lehet a jó választás, nyílászárócsere során olyan üveget javasolnak, amelynek kisebb a hőleadása, a radiátor mögé érdemes hővisszaverő tapétát tenni, villanybojlerből az éjszakai áramot fogyasztót célszerű választani, a legfelső szinten elhelyezkedő lakás esetén pedig a padlás szigetelésével is energia megtakarítás érhető el, sorolta a példákat Répánszky Miklós. Egy éjszakai árammal üzemelő villanybojler akár negyven százalékos fogyasztáscsökkentést, a fűtéskorszerűsítés pedig 20-30 százalékos energiacsökkenést hozhat, számolt be a tapasztalatokról az ügyvezető igazgató.

Szántó Beatrix, az épületszigeteléssel foglalkozó Obex Kft. munkatársa elmondta: tapasztalataik szerint a régebbi építésű családi és társasházak hő- és vízszigetelés szempontjából eléggé elhanyagolt állapotban vannak. Gyakran keresik fel őket olyankor is, amikor valamilyen elrontott, nem megfelelően elvégzett beruházás történt, s emiatt penészedik a fal, hőhidas felületek maradtak.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy az energiahatékonyság nem mindig jelenti a legolcsóbb beruházást, ugyanakkor a legkorszerűbb technológia beépítése hosszú távon jobban megtérül.