Külügyminisztérium: Szudán vonja vissza a keresztény nőt halálra ítélő döntését

A fiatal nőre a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría alapján május 15-én ítélték kötél általi halálra.

A Külügyminisztérium felszólítja Szudánt, hogy vonja vissza a Meriam Jahíja Ibrahimra kiszabott halálos ítéletet, és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben vállaltakkal összhangban tartsa tiszteletben a vallásszabadságot érintő alapvető emberi jogokat. A szaktárca ezt szerdán közölte az MTI-vel.

Hétfőn Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes és Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a tárca azonnali fellépését kérte a hitehagyás miatt a közelmúltban halálra ítélt állapotos szudáni nő ügyében.
A 27 éves nő közben megszülte gyermekét a börtönben.

A Külügyminisztérium közleményében határozott aggodalmának adott hangot az ítélettel kapcsolatban, mint írták, álláspontjuk szerint a vallásszabadság mindenkit megillető általános emberi jog, amelyet a világ minden táján meg kell védelmezni.

Kitértek arra, hogy a tárca demarsot (szóbeli figyelmeztetést) adott át Szudán bécsi nagykövetségének, az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikával foglalkozó nagyköveti bizottságának hétfői brüsszeli ülésén pedig Magyarország nagykövete soron kívül felvetette a kérdést. Felszólalásában elmondta, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten foglalkozik az üggyel, és a genfi magyar ENSZ-nagykövet is hasonlóképpen járt el az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalánál.

Jelezték: a Külügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és határozottan kiáll a szabad vallásgyakorlás mellett.

A fiatal nőre a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría alapján május 15-én ítélték kötél általi halálra. Meriam Jahíja Ibrahim ügye hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. Több ország, köztük Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is elítélte a bíróság döntését.

Az Amnesty International jogvédő szervezet a nő azonnali szabadon bocsátását kérte. Korábban a szervezet azt közölte, hogy az asszonyt húsz hónapos fiával együtt tartják fogva a Kartúm szomszédságában található Omdurman női börtönében. Az Amnesty International szerint Meriam Jahíja Ibrahim az anyja után ortodox keresztényként nevelkedett, muzulmán apja ugyanis nem élt a családdal. Később egy dél-szudáni keresztény férfihoz ment férjhez.