EBESZ: az ukrán választás megfelelt a nemzetközi normáknak

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelő missziója szabadnak és tisztességesnek minősítette a vasárnapi ukrán elnökválasztást.

Joao Soares, a választási megfigyelők portugál vezetője hétfőn közölte, hogy a szavazás "nagy részben megfelelt a nemzetközi normáknak" és hangoztatta, hogy el kell ismerni az ukrán hatóságok erőfeszítéseit, mert a bizonytalan kelet-ukrajnai biztonsági helyzet közepette kellett megtartaniuk a választást.

Az EBESZ megjegyezte, hogy az ország keleti területein több esetben is halálosan megfenyegették a választási tisztségviselőket, illetve más jogsértések is történtek.

Ukrán elnökválasztás - Porosenko és Klicsko sajtótájékoztatója


"A választás kivételes minősége legitimitással ruházza fel Ukrajna új elnökét, hogy a bizalom helyreállítása és az államhatalom decentralizálása végett azonnal párbeszédet kezdeményezzen az állampolgárokkal az ország keleti körzeteiben, hogy az ukrán társadalom sokszínűségének tiszteletben tartásával megőrizzék az ország egységét" - mondta Andrea Gross, az Európa Tanács küldöttségének vezetője.

A lengyel külügyminisztérium hétfői nyilatkozatában osztotta az EBESZ értékelését, hogy az ukrajnai elnökválasztás megfelelt a demokratikus normáknak. A tárca hangsúlyozta: az a tény, hogy a választás megszervezésével problémák voltak Donyeck és Luhanszk megyében, illetve a Krím félszigeten, semmilyen formában sem ássa alá a választás legitimitását. A szavazás világosan megmutatta, hogy az ukrán állampolgárok támogatják államuk egységét, a reformok európai irányát és a korrupció elleni harc szükségességét - szögezte le nyilatkozatában a varsói külügyminisztérium.

A központi választási bizottság részeredményei szerint Petro Porosenko dúsgazdag üzletember, a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UDAR) párt jelöltje a voksok 54 százalékát szerezte meg a vasárnapi elnökválasztáson, és így nincs szükség második fordulóra.