A görög szélsőbal "történelmi győzelmet" hirdetett a megszorítások felett

A görög ellenzék fő erejének számító Sziriza szélsőbaloldali párt elnöke, Alexisz Ciprasz a gazdasági megszorító politika felett "történelmi győzelemként" értékelte, hogy a párt megnyerte az előző nap tartott európai parlamenti választásokat.

A radikális párt, amely élesen bírálja a súlyosan eladósodott és a hitelezők által szorongatott országban 2010 óta bevezetett szigor politikáját, már korábban jelentősen előretört, azonban ez volt az első országos győzelme.

"Ez történelmi győzelem" - mondta Ciprasz az ünneplő és zászlókat lengető tömegnek hétfő délelőtt. "Ma egész Európa Görögországról beszél, amiért elutasította a megszorításokat" - tette hozzá.

A pártvezető az eredmény tudatában felkereste Karolosz Papuliasz államfőt, és kérte, hogy "minél hamarabb" írjon ki parlamenti választásokat, hogy "helyreállítsák a demokratikus törvényességet" Görögországban. "Nyilvánvaló ellentmondás van a nép akarata és a parlament összetétele között, és a jelenlegi többségnek nincs joga fontos döntéseket hozni, sem pedig köztársasági elnököt választani" - mondta, és azzal indokolta a választások előre hozását, hogy a kormánykoalíció 11 százalékpontot vesztett a 2012-es eredményéhez képest.

Ciprasz amúgy nyugtalanságát fejezte ki a szélsőséges erők térnyerése miatt, és azt mondta, hogy ezzel csak egy "jobb Európa" felépítésének útján lehet szembeszállni.

A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali euroszkeptikus pártok Európa-szerte jól szerepeltek a választásokon.

A belügyminisztériumnak a szavazatok 95 százalékos összesítése alapján kiadott tájékoztatása szerint a Sziriza 26,5 százalékot szerzett, a kormányzó Új Demokrácia pedig a voksok 22,8 százalékát szerezte meg.

A balközép Olajfa választási szövetség, amelynek élén a Pánhellén Szocialista Mozgalom, a PASZOK áll, és amely az Új Demokráciával közösen alkot kormányt, a voksok 8,0 százalékát kapta meg.

A Sziriza kettős győzelmet könyvelhetett el, minthogy vasárnap ennek a pártnak a jelöltjét választották az athéni régió kormányzójává. Rena Duru szerint ez nem az ő és nem is a pártja győzelme. "Ez a munka nélküli állampolgárok és a nyugdíjasok győzelme. Azt is mondhatnánk, hogy ez Dávid győzelme Góliát felett" - mondta egy görög tévécsatornának adott interjújában.