Szigetvári: Nincs Sipos-ügy

Nincs Sipos-ügy – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke, amikor Sipos Péter vagyonáról kérdezte a Híradó. A PM-es önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatából egyik évről a másikra több százmilliós vagyon tűnt el. Sajtóhírek szerint egy adóhatósági vizsgálat miatt próbálhatta eltüntetni az ingatlanokat és megtakarításait. Sipos Péter azt korábban cáfolta.

Több mint 3 millió euróról, vagyis mai árfolyamon számolva 900 millió forintnál is magasabb összegről állított ki számlát 2008-ban Sipos Péter, a Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője. A kézzel írott számla másolatát az index.hu hozta nyilvánosságra.

A pénz egy biatorbágyi telek eladásából származik. Sipos Péter csütörtöki közleményében is megemlíti, hogy hat évvel ezelőtt megvált egy 18 hektáros terület egy részétől. A Magyar Nemzet arról írt: a politikus vélhetően nem fizette be a személyi jövedelemadót, ami miatt vizsgálatot indított az adóhatóság.

Sipos Péter közleményében azt állította: befizetett 240 millió forint adót az ügylet után. Elismerte azonban, hogy egy későbbi adóhatósági vizsgálat első fokon jelentős adóhátralékot állapított meg. Ő ezt vitatja, és fellebbezett; jogerős döntés még nincs.

A Híradó kereste Sipos Pétert a 3 millió eurós számlán szereplő címen, a budai hegyvidék egyik társasházában, senki nem nyitott azonban ajtót. A ház falán és a postaládán viszont több olyan cég neve is fel volt tüntetve, amelyekben Sipos Péter tulajdonos.

A politikus 2010-es vagyonnyilatkozata szerint több ingatlannal és több tízmillió forintos megtakarítással rendelkezett. A sajtóban ezért az egyik leggazdagabb önkormányzati képviselőként is emlegetik. 2014-re azonban ezek mind kikerültek vagyonnyilatkozatából, mert mindent a gyerekeire íratott.

A Magyar Nemzet szerint Sipos Péter a vagyonát mentheti az átírással, mert a NAV által megállapított jelentős adóhátralék miatt már a végrehajtás fenyegeti. Ezt Sipos Péter cáfolta, és értelmetlennek nevezte a feltételezést. Az Indexnek április végén azt mondta a 60 éves politikus: azért döntött így, mert ő már öreg, és ezt most illetékmentesen megtehette.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője csütörtökön a volt szocialista Simon Gábor ügyéhez hasonlította a PM-es Sipos Péterét. Az adócsalással gyanúsított volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor is megvált ingatlanjaitól, miután kiderült: több százmillió forintos eltitkolt vagyona lehetett. Sajtóértesülések szerint már balatoni nyaralója is felesége nevén van, ahogyan a XVIII. és a XII. kerületben lévő lakásai is.

Nincs Sipos-ügy – mondta pénteken az Együtt-PM társelnöke. Szigetvári Viktor szerint csak a Fidesz figyelemeltereléséről van szó.

„Sipos úr vagyonbevallásában a vagyon szerepel, annak szerzési jogcímét senki nem vitatja. Egy adó-befizetési különbözetről van szó, erről egyébként nem kell, hogy minket tájékoztasson; nincs Sipos-ügy” – hangsúlyozta Szigetvári Viktor.

Jogászok szerint az átírásnak olyan esetekben lehet jelentősége, amikor vagyonelkobzásra kerül a sor, és az ingatlanokat már nem, vagy csak külön jogi eljárásban lehet elvenni.