Emléktáblát avattak pénteken Jókai Mór író emlékére a horvátországi Fiuméban (Rijeka) a Baross kultúrnapok keretében - mondta el pénteken az MTI-nek Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.
Az emléktábla állítását a Magyar Írószövetség és a fiumei Baross Magyar Kultúrkör Egyesület kezdeményezte, a megemlékezés anyagi hátterét a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) biztosította. Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára kiemelte: Jókai Mór írói nagysága Victor Hugo, Charles Dickens nagy európai írókéval ér fel, a magyarság kultúrája pedig az európai kultúra szerves része.
"Vasárnap először fognak együtt szavazni a horvátok és a magyarok, ami kitűnő alkalom arra, hogy változtassunk a kettős mércén" - nyilatkozta az MTI-nek az avatás után Rétvári Bence a hétvégi európai parlamenti választásokra utalva. Hangoztatta: a horvát és a magyar szavazat egyenértékű a nyugati országok polgáraiéval.
Az avatón részt vett Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, valamint Fiume város alpolgármestere és a helyi magyar szervezetek vezetői is. 1881 szeptemberében érkezett Jókai Mór Fiuméba, személyesen a város polgármestere, Ciotta János (Giovanni de Ciotta) fogadta, az író az akkori Európa Szállóban szállt meg. Ez az épület ad ma otthont Fiume város egyes hivatalainak. Az emléktáblát ennek az épületnek a falára helyezték el. A táblaavató után kerekasztal-beszélgetést rendeztek Jókai és Fiume címmel. Kiss Gy. Csaba előadásában Jókai Mór fiumei látogatásairól beszélt, míg Curkovic Major Franciska, a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára az író Egy játékos, aki nyer című művét elemezte, amelynek a cselekménye Fiuméban és környékén játszódik. Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa Jókai recepciója a horvátok körében címmel tartotta meg az előadását a péntek délutáni kerekasztal résztvevőinek.