Lázár: nincs ellentmondás a vagyonnyilatkozatom és a vadászat költségei között

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint többen, közösen fizetik annak a vadászatnak a költségeit, amelyen ő is részt vesz, s amelyről az atlatszo.hu írt.

Többen, közösen fizetik annak a vadászatnak a költségeit, amelyen Lázár János is részt vesz, így nincs ellentmondás a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok és a felmerülő kiadások között. Ezt a Miniszterelnökséget vezető államtitkár közölte az MTI kérdésére szerdán annak kapcsán, hogy az atlatszo.hu azt írta: Lázár János 23 millió forintért rendelet csehországi fácánvadászatot, vagyonnyilatkozata szerint ugyanakkor ennyi készpénzzel nem is rendelkezik.

Lázár János az MTI-nek elmondta: a szóban forgó novemberi vadászaton magánemberként részt vesz. Ő szervezi, de annak a költségeit bevett szokás szerint nem a megrendelő, hanem a vadászaton résztvevő személyek közül többen közösen fizetik - közölte, leszögezve: a fentiek alapján semmiféle ellentmondás nincs a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok és a vadászat felmerülő költségei között.

Lázár János hangsúlyozta, hogy az esemény magánélete része, senkinek az adóforintját nem érinti, és az üggyel kapcsolatban nem kíván további nyilatkozatot tenni.