KDNP: sok áldozatnak elégtétel a Biszku-ügy ítélete

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a Biszku Béla ügyében született keddi ítélet elégtétel sok áldozatnak, akik mind a mai napig kárvallottjai "a Biszku és társai által üzemeltetett rendszer"-nek.

"Végre az áldozatoknak vannak jogaik, nem az elkövetőknek" - fogalmazta meg Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke az MTI-nek azután, hogy a 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen.

A kormánypárti politikus kiemelte: nem hiába dolgozott az előző Fidesz-KDNP-kormány és teremtette meg a kommunista rendszer működtetőinek és legfőbb haszonélvezőinek felelősségre vonásáról szóló törvényt. Az alaptörvény negyed évszázados adósságot törlesztett, amikor megnyitotta lehetőségét a történelmi igazságtételnek - jelentette ki Rétvári Bence.