Szkinhedvádak miatt kell magyarázkodnia Molnár Zsoltnak

Nemmel szavaztak a baloldali képviselők Sneider Tamás parlamenti alelnöki kinevezésére. A jobbikos politikus szerint a szocialisták kampányfogásnak használták a személyét. Közben az mno.hu azt írta: Molnár Zsolt, a párt jelenlegi kampányfőnöke 1992. október 23-án szkinhedekkel tüntetett Göncz Árpád ellen. A szocialista politikus elismerte, hogy részt vehetett olyan rendezvényeken, ahol bőrfejűek is voltak, de azt állítja, soha nem volt szkinhed.

A jobbikos Sneider Tamást 150 igen, 35 nem és 5 tartózkodás mellett választották meg az Országgyűlés alelnökének. A frakcióvezetők még hétfő este állapodtak meg arról, hogy kiket javasolnak a parlamenti tisztségekre. Azt indítványozták, hogy az egyik alelnöknek a Jobbik által jelölt Sneider Tamást válassza meg az Országgyűlés. Az egyeztetésen az MSZP és az LMP frakcióvezetője nem értett egyet Sneider Tamás jelölésével, a politikus szkinhead múltja miatt. A megállapodást végül Mesterházy Attila és Schiffer András is aláírta.

Az alakuló ülésen az MSZP és a baloldali összefogás tagjaiként parlamentbe került független képviselők nemmel szavaztak, az LMP tartózkodott. A fideszesek közül öten nem voksoltak, a kormánypárti többség a Jobbikkal együtt megválasztotta Sneider Tamást, aki azt mondta, hogy a szocialisták kampányfogásnak használták a személyét.

„Az MSZP meghirdette az antifasiszta harcot ebben a választási kampányban, és ha nem találnak fasisztákat, akkor kreálni kell nyilvánvalóan” – vélte Sneider Tamás.

A Magyar Nemzet internetes oldalán délelőtt jelent meg a hír: miközben az MSZP állítólagos szkinhedmúltja miatt támadja a jobbikos Sneider Tamás jelölését, a párt vezető politikusai között is található olyan, aki korábban szkinhedekkel tüntetett.

A portál egy, a 168 óra című hetilapban korábban megjelent fotóra hivatkozva azt írta: Molnár Zsolt, az MSZP jelenlegi kampányfőnöke ott volt 1992-ben, amikor a tömeg kifütyülte Göncz Árpádot, megakadályozva ezzel, hogy megtartsa október 23-i beszédét.

Molnár Zsolt azt mondta, valóban ott volt az 1992. október 23-i eseményeknél, állítása szerint ő nem fütyült, a kapucnit pedig csak azért húzta a fejére, mert esett az eső. Azt is mondta, hogy abban az időben több hasonló fotó is készülhetett róla, mert gyakran járt focimeccsre, ahol szélsőséges csoportok is voltak. Hangsúlyozta azonban: soha nem volt szkinhed, és mindenkit beperel, aki ezt állítja róla. A Parlament alakuló ülésére egy akkoriban készült fényképet is magával vitt, szerinte ezen jól látszik, hogy a bőrfejűekkel ellentétben neki volt haja.

„Abban az időszakban érettségi előtt álltam. Semmilyen szkinhedkapcsolatom nem volt, se azóta, előtte se” – hangsúlyozta az MSZP-s politikus.

A HírTV birtokába került 1992-es felvételeken az is látszik, hogy Molnár Zsolt a Kossuth térről a tévé Szabadság téri székházához ment át, és egy több száz fős tömeggel együtt azt kiabálta, hogy „hazudtatok eleget”, majd később azt, hogy „szabad, magyar tévét”.

Sneider Tamás állítása szerint akárcsak Molnár Zsolt, ő is ott volt 1992 október 23-án a Kossuth téren, bár személyesen nem ismerték egymást.

„Ő nyilvánvalóan valamilyen tekintetben a nemzeti ifjúsághoz, a radikális fiatalokhoz tartozhatott” – mondta.

Schiffer András a szocialisták kampányfőnökéről megjelent hírre úgy reagált: ő már semmin nem lepődik meg. Az ellen azonban nincs kifogása az LMP-nek, hogy az előző ciklushoz hasonlóan ismét Molnár Zsolt vezesse a nemzetbiztonsági bizottságot, hiszen korábban átment a C típusú átvilágításon.

„Ez megtörtént az elmúlt ciklusban, innentől kezdve nincs olyan körülmény, ami miatt nekünk meg kéne kérdőjelezni Molnár Zsolt alkalmasságát” – mutatott rá Schiffer András.

Az LMP társelnöke azt azonban megjegyezte, hogy ha az MSZP az Országgyűlés alelnökének jelölné Molnár Zsoltot, azon elgondolkodnának, hogy megszavazzák-e.

Molnár Zsolt szerda reggel az ATV-ben elismerte: a tévészékháznál már együtt kiabált a tömeggel, de megismételte, nem fütyülte ki Göncz Árpádot a Kossuth téren. A szocialista politikus hozzátette: minden részletre már nem emlékszik.

„Nézzék el, hogy minden mozzanatára nem emlékszik az ember. Egyre igen: nem szkinhedekkel voltam, nem ismertem szkinhedeket. És akármelyik részén voltunk a térnek, vagy innen oda mentünk, ott nem szkinhedek voltak” - fogalmazott.

Molnár Zsolt azt mondta: ma már inkább tüdőgyulladást kapna, de ilyen helyzetben nem húzna kapucnit.