Harminc hajléktalan költözhetett saját lakásba Kőbányán

Tavaly óta több hajléktalan jutott lakáshoz a X. kerületben egy két éve indított mintaprogram segítségével. A lakásokat a Város Mindenkié Csoport önkéntesei újították fel. A programban szociális munkások is segítenek, hogy a hajléktalanok munkát is találjanak, és fenn tudják tartani lakásukat.

Kőbányán eddig 12 lakást ajánlottak fel a fedél nélkül élőknek, közülük többet a Város Mindenkié Csoport segítségével újítottak fel, mondta Kovács Róbert X. kerületi polgármester, aki hozzátette: két év alatt a kerületben harminc hajléktalan költözhetett saját lakásba. Az önkormányzat lakásokat ajánl fel a Város Mindenkié Csoportnak, amelyet aztán önkéntesekkel újítanak fel. Ily módon tavaly és idén is két-két lakásba költözhettek hajléktalanok. A Lélek Program keretén belül pedig eddig nyolc lakást adtak át, tájékoztatott Kovács Róbert.
Kossuth Rádió, Krónika

Kőbányán kilenc, hajléktalanokat ellátó szervezet működik, de Kovács Róbert szerint ezek az intézmények csak felszíni, tüneti kezelést adnak, ezért vették át az Egyesült Államokból az úgynevezett „Elsőként lakhatást” programot. A modellben első lépésként lakást kapnak a fedél nélkül élők. A megvalósításban segítő Város Mindenkié Csoport aktivistája azt mondta: a hajléktalanok integrációjának alapja, hogy otthonhoz jussanak. Kovács Vera úgy véli, Magyarországon még szemléletváltásra van szükség ennek felismeréséhez. A Város Mindenkié Csoport szerint a programhoz van elég üres lakás.

Az „Elsőként lakhatást” programot a X. kerület mellett Újpesten és Budafok-Tétényben is elindították két évvel ezelőtt. A programban a szociális munkások abban is segítenek, hogy munkát kapjanak, s így a lakást is fenn tudják tartani azok, akik korábban fedél nélkül éltek.