Gyilkossági ügy: Letartóztatták a Sinn Féin vezetőjét

A brit rendőrség letartóztatta szerdán Észak-Írországban a Sinn Féin párt vezetőjét, Gerry Adamst, mert a gyanú szerint bűnrészes abban, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorszervezet 1972-ben elrabolt, meggyilkolt és titkos helyen eltemetett egy tízgyerekes, belfasti özvegy anyát.

A 65 éves Adams, aki jelenleg a Sinn Féin írországi parlamenti képviselője, egy előre elkészített közleményben megerősítette letartóztatásának tényét, de azt állította, hogy önkéntes alapon tesz vallomást a brit rendőrségen.

Már régóta számítani lehetett arra, hogy a rendőrség ki fogja hallgatni Adamst a 38 éves Jean McConville meggyilkolása ügyében. Az asszonyt az IRA azzal vádolta, hogy kémkedett ellene a brit rendőrség, illetve a hadsereg javára.

Az IRA és a fennállásakor annak politikai szárnyának tartott Sinn Féin hiteles krónikája szerint Adams évtizedeken át az IRA egyik parancsnoka volt, noha ő mindig tagadta, hogy bármilyen tisztséget viselt volna a terrorszervezetben.

"Úgy gondolom, hogy Jean McConville meggyilkolása és titokban való eltemetése gonosz és gyalázatos igazságtalanság volt vele és családjával szemben. Meggyilkolásával kapcsolatban velem szemben széles körben rosszindulatú vádak kerültek nyilvánosságra, amelyeket visszautasítok. Miközben soha nem határolódtam el az IRA-tól - nem is fogok -, ártatlan vagyok McConville elrablásában, meggyilkolásában és eltemetésében" - írta Adams közleményében.