Patyi igazítana a választási törvényen

Alkalmazható a választási eljárásról szóló törvény, de van néhány szabályozása, amit biztos, hogy pontosítani, igazítani kell – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Attól azonban óvott, hogy rögtön szabálytalanságot feltételezzen valaki, ha egy pártnál eltér a az ajánlások és a kapott szavazatok száma.

Már nem a voksolás adatainak összesítése a kérdés, az április 6-i országgyűlési választások után – a feldolgozottság tulajdonképpen eléri a száz százalékos mértéket –, hanem, hogy a szavazás kapcsán érkezett panaszok ügyében hozott döntések mikor emelkednek jogerőre – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke.

A testületi vezető szerint a vitatott ügyek közül az országosan leginkább láthatóak a média kampányban való szereplésével voltak összefüggésbe hozhatók.  Emlékeztetett rá, hogy a közmédiumoknak egyenlően elosztott időben és ingyen kellett közölniük a pártok hirdetéseit, a kereskedelmi médiumok azonban csak akkor adhattak ilyen reklámokat, ha ezt a szándékukat bejelentették. Ha ez megtörtént volna, akkor az adott tévének, rádiónak az összes listát állító jelölőszervezet hirdetését le kellett volnia hoznia. Miután egyik érintett médium sem jelentette be, hogy politikai reklámot szeretne leadni, mégis volt olyan kereskedelmi tévé, amelyik közölt ilyen hirdetést, méghozzá elég sokat, egy műsorfolyam alatt. Itt az NVB megállapította a jogszabálysértést, bírságot szabott ki, és ez a döntés a Kúria előtt is „megtapadt”, vagyis a legfelsőbb bírói fórum is helyben hagyta – mondta Patyi András.
Patyi András NVB-elnök, választási végeredmény megállapítása - 180 perc

Nagyon sok, több száz panasz volt még a jelöltállításkor az ajánlások száma, hitelessége kapcsán, valamint olyan beadvány is sok érkezett, amely általában, akár országos szinten beszélt arról, hogy valami nincs rendben a választásokkal. Ilyenkor előbújnak az önjelölt jogvédők, akik elképesztő érvelésekkel, követelésekkel állnak elő, például, hogy az NVB azonnal mondjon le, de még előtte írja ki újból a választást, mert megengedhetetlen, ami az országban folyik – mondta Patyi András.

Hozzátette: az NVB aktuálisan a 106 egyéni választókerületi eredményeit megállapító határozatokkal szembeni fellebbezések fogadására készül, melyek beadási határideje április 15., kedd délután 4 óra. Az elbírálási határidő egyszerűbb ügyekben pénteken jár le, abban az esetben, ha valahol újra kell számolni a szavazatokat, húsvét hétfőn. Az egyéni kerületek eredményének jogerőre emelkedése után állapítható meg az országos eredmény, amelynek határideje az NVB számára április 25. Ezután még bírósághoz lehet fordulni, majd ezután, ha az az eljárás is lezárul, hívhatja össze a köztársasági elnök az alakuló ülést.

Patyi András arról is beszélt, hogy négyes alá osztályzatot adna a választási eljárásról szóló törvényre. Jó a törvény, végrehajtható, alkalmazható, de van néhány szabályozás, amit biztos, hogy pontosítani, igazítani kell. Például egyértelműen kétharmados sarkalatos törvénybe kell tenni a plakátkihelyezésre és -levételre vonatkozó szabályokat, valamint van néhány technikai határidő, amely jelenleg túl rövid, ezeken is módosítani kell. Az egyik ilyen, hogy a választópolgárok akár a szavazást megelőző második napon, tehát péntek délután 4 óráig is beadhatnak átjelentkezési kérelmet. Patyi András emlékeztetett, hogy ezt a választás napjáig fel kell dolgozni, határozatot kell róla hozni, kézbesíteni kell, valamint a szavazólapot el kell vinni abba a szavazókörbe, ahová a polgár átjelentkezett.

Arra a riporteri felvetésre, hogy voltak olyan jelölőszervezetek, amelyek sokkal több ajánlást szereztek, mint szavazatot, és ez visszaélésekre utal, az NVB elnöke azt mondta, a testület nem nyomozóhatóság, és ne is ügyészség. Óva intett azonban attól, hogy az ajánlások és szavazok számának eltérése miatt valaki rögtön szabálytalanságot feltételezzen. Patyi András szerint a választói pszichében is lehetne kicsit kutakodni, mivel egy személy több jelölt számára is adhatott ajánlást, de csak egy jelöltre, illetve pártra szavazhatott. Előfordulhat, hogy a választópolgár az ajánlását odaadja egy kis párnak, de a szavazatát már nem – hangsúlyozta a Kossuth Rádióban a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.