Fenyő-ügy: Gyárfás Tamásra tett terhelő vallomást Tasnádi Péter

A Magyar Úszószövetség elnökére, Gyárfás Tamásra tett terhelő vallomást Tasnádi Péter a Fenyő-ügy csütörtöki tárgyalásán. Tasnádit a védelem idézte meg egy 2005-ben titkosított, majd később az alól feloldott vallomás kapcsán, ami szerint megbízást kapott Gyárfás Tamástól arra, hogy ölje meg Fenyő János médiavállalkozót.

Példátlan biztonsági intézkedések mellett kezdődött még tavaly júliusban a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása miatt indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Az első rendű vádlottat, a szlovák Jozef Rohacot géppisztolyos kommandósok kéz- és lábbilicsben, valamint golyóálló mellényben kísérték a bíróságra. A fejére húzott csuklyát pedig csak a tárgyalóteremben vették le. A vádirat szerint 1998 februárjában ő és egy társa ölték meg az egykori médiavállalkozót, a Vico-cégcsoport elnökét.

A vád szerint Jozef Rohac a járdáról Fenyő János autójához lépett,  majd a kabátja alól elővette a lőfegyvert és azzal, mintegy 1-1,5 méter távolságból a jobb első ajtó ablakán keresztül két sorozat adott le a vezetőülésen ülő  vállalkozóra.

A védelem a csütörtöki tárgyalásra beidézte Tasnádi Pétert, aki jelenleg más ügyben tölti börtönbüntetését. Állítása szerint Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség jelenlegi elnöke 17 évvel ezelőtt még médiavállalkozóként 12 millió forintot ajánlott neki Fenyő János megölésért. Tasnádi Péter azt mondta: a pénz felét elkérte a megállapodáskor, de esze ágában sem volt gyilkosságba keveredni. Amikor azonban hallotta, hogy valaki tényleg megölte Fenyő Jánost, megragadta az alkalmat és elkérte a másik 6 milliót is.

Kérdésre válaszolva Tasnádi Péter azt mondta, hogy szerinte mást nem bízott meg Gyárfás Tamás, mert akkor biztos nem fizette volna ki neki a második részletet. A tárgyalásra beidézték Gyárfás Tamást is, de Tasnádi Péter szavai után a bíró nem tartotta szükségesnek a meghallgatását: amikor benyitott terembe, nyomban el is küldte Gyárfást, mondván a bíróság elutasította a meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványt.

A Híradó kereste a Magyar Úszószövetség elnökét, aki nem akarta Tasnádi Péter állítását kommentálni. Azt mondta: a bíróságon tisztázta volna ezt a képtelen történetet, de az ügy komolytalansága miatt erre még a bíró sem volt kíváncsi.

Jozef Rohac ellen a Fenyő-gyilkosság után öt hónappal történt Aranykéz utcai robbantás miatt is folyik egy eljárás. Azzal gyanúsítják, hogy az olajügyekben ismertté vált P. Tamás megbízásából ő robbantott fel egy Polski Fiatot Budapest Belvárosában. Abban a merényletben négy ember halt meg.