A Magyar Nemzet úgy tudja, az előzetes letartóztatásban levő Simon Gábor mellé zárkaügynököt helyeztek, akinek az egykori szocialista politikus számolt be erről. A lap az ő jelentésére hivatkozva írta értesülését.
Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt MSZP-pártelnök tudott Simon Gábor százmillióiról - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A napilap az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében lefoglalt iratokra hivatkozva beszámolt arról is, hogy egy XVIII. kerületi ingatlanügyletből származik a Simon Gáborhoz köthető külföldi és magyar bankszámlákon fellelt pénzösszegek egy része. A lap szerint a nyomozók a lefoglalt iratok között megtalálták annak a 2001-es ingatlanügyletnek a papírjait, amelynek során az akkor még szocialista vezetésű XVIII. kerület 40 millió forintért adott el egy földterületet az Auchan Magyarország Kft. egyik érdekeltségének. Mint írták, a szóban forgó ingatlanon pakuratavak voltak, a területet kármentesíteni kellett. A kárelhárítást egy vállalkozó 100 millió forintért hajtotta volna végre, erre szerződést is kötött az önkormányzattal, amely később ismeretlen okokból elállt a megállapodástól. A kerület ezután az Auchan leánycégével szerződött le a kármentesítésre, ezúttal azonban már 950 millió forintért, a visszaléptetetett vállalkozóval pedig peren kívül megállapodtak.
A lap ugyancsak a lefoglalt iratokra hivatkozva azt írta: a 950 millió forintos "kármentesítési" pénz egy része az Auchantól a Szociál Fókusz Kht.-n és az R&S 2002 Consulting Kft.-n keresztül egyebek között különböző alapítványokhoz és egyesületekhez is vándorolt. A megtalált dokumentum szerint a szisztéma egyszerű volt: az Auchan leánycége sokmilliós szerződéseket kötött a szóban forgó gazdasági társaságokkal.
A lap megjegyzi azt is, hogy a nyomozók által lefoglalt iratok között találhatók olyan későbbi megállapodások is, amelyeket Mesterházy Attila pártelnök vagy Simon Gábor elnökhelyettes írt alá.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a nemrég elhunyt Welsz Tamás beszámolt a hatóságoknak arról, hogy Simon Gábor legalizálni szerette volna vagyonát, és ehhez az ő segítségét kérte.
Az MSZP perre készülAZ MSZP budapesti, XVIII. kerületi szervezete beperli és feljelenti a Magyar Nemzetet, mert a lap által szerdán a Simon-ügyben közölteket "rágalomáradatnak" tartják, amely szerintük fideszes megrendelésre készült. A pártszervezet közleményében felidézte, az 1990-es években Budapest legnagyobb környezetszennyezése a XVIII. kerületi úgynevezett pakuratavak területén volt. A terület kármentesítésére az állam 600 millió forintot adott Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának, ám ezt a pénzt az első Orbán-kormány elvonta - írták.
A kerület beperelte az Orbán-kormány illetékes minisztériumát, és a pert meg is nyerte, ám a kármentesítés évekre leáll. Ez idő alatt a pakuraszennyezés átterjedt a kertvárosi családi házas övezetre is, megmérgezve annak is a talaját - tették hozzá.
Közleményükben tudatták: 2001-ben az önkormányzat a további szennyezés megelőzése érdekében azonnali lépéseket akart tenni, ezért pályázatot írt ki a terület hasznosítására és kármentesítésére. A nyílt pályázatot az Auchan nyerte, az áruházlánc 40 millió forintért megvásárolhatta a súlyosan szennyezett területet, azzal a kikötéssel, hogy a teljes kármentesítését és rekultivációt a saját költségén végzi el.
A környezetvédelmi felügyelőség által készített jelentés szerint a terület kármentesítésének teljes költsége meghaladta a másfél milliárd forintot - szerepel a közleményben, hozzátéve: ezt az összeget az Auchan teljes egészében saját forrásból fedezte, a kerületnek semmi köze nem volt a munkák finanszírozásához.
Az MSZP XVIII. kerületi szervezete közölte: nemcsak a Magyar Nemzetet, hanem mindazokat a sajtótermékeket beperlik és feljelentik, amelyek a napilap által "szerdán közzétett hazugságokat tényként közlik".
A Fidesz várja Mesterházy válaszát A Fidesz újra arról kérdezi Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy mit és mióta tud korábbi helyettese, Simon Gábor eltitkolt pénzeiről. A Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján közölte: "a szocialista bűnregényről" kiderült újabb információk alapján újra arra kérik Mesterházy Attilát, hogy 57 napnyi "titkolózás" után mondjon el végre mindent arról, mit tud Simon Gábor "rejtegetett, illegális pénzeiről".
Ügyvédje szerint nem volt bissau-guineai levele SimonnakSimon Gábornak nem volt bissau-guineai útlevele, és nem járt a MagNet Bankban sem, továbbá tagadta az ellene felhozott adócsalást - nyilatkozta a Népszavának Nagy István, a volt politikus ügyvédje. A védő szerint Simon Gábor nem nyitott a pénzintézetben a nem létező okmány segítségével bankszámlát, és főleg nem fizetett be rá 75 millió forintnyi eurót.
Nagy István jelezte azt is: az eddig egyetlen, hivatalosan is ügyfelének tulajdonított bankszámlán - ez az első nyilvánosságra került számla a bécsi Volksbankban, rajta mintegy 240 millió forintnyi euróval - szereplő pénzről Simon nem állította, hogy az az MSZP-hez kötődne, sőt vallomásában azt állította, hogy még csak nem is a sajátja, az összeg felett csak vagyonkezelőként rendelkezett. Ezzel viszont megdől az adócsalás - hivatalosan költségvetési csalás - vádja, de ha mégsem így lenne, az okozott "kár", vagyis az adóhátralék "megtérült" azzal, hogy a számlán az ügyészség zárolta a vélt tartozás összegének megfelelő 238 ezer eurót.
A három másik - grazi, salzburgi és zürichi - bankszámlán lévő pénzekkel összefüggésben Simont semmivel nem gyanúsították meg eddig, sőt március 10-e óta nem is hallgatták ki a nyomozók - monda az ügyvéd. A lap szerint Nagy István nemcsak az útlevél létezését kérdőjelezi meg, hanem állítja, hogy a MagNet Bank-os számla is "provokáció".