Magyar Levéltárosok Egyesülete: szükség van a nemzetközi tapasztalatcserére

A hazai levéltáros szakmának szüksége van a nemzetközi tapasztalatcserére - állapították meg a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) által Levéltárak a változó világban címmel megrendezett, kétnapos konferencia hétfői nyitónapjának résztvevői.

A levéltárak közötti nemzetközi együttműködés minden eddiginél intenzívebb, ezért különösen fontos, hogy a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) tavaly minden korábbinál nagyobb támogatás érkezett a levéltárak pályázataira, többek között a magyar levéltárosok külföldi tanulmányútjaira - mondta köszöntőjében az MLE elnöke.

Tyekvicska Árpád hozzátette: az NKA támogatásának köszönhetően 2013-ban dán, holland és angol levéltárakba utazhattak magyar szakemberek, akik tapasztalataikról a konferencia első napján is beszámolnak, míg kedden a hazai levéltárgyak "jó gyakorlatairól", sikeres kezdeményezéseiről lesznek hallhatók előadások.

L. Simon László kormánybiztos, az NKA alelnöke, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar közgyűjteményekben dolgozó szakemberek nemzetközi tapasztalatcserékben vehessenek részt, amelyeken megismerhetik többek között a nyugat-európai intézmények működését, fenntartói struktúráját, az eltérő jogszabályi környezeteket.

A szakmai tanulmányutakra kiírt pályázatok visszaigazolásai azt bizonyítják, hogy hasznosak voltak az eddigi tapasztalatcserék, ezért ezeket az NKA továbbra is támogatni fogja - közölte a kulturális alap alelnöke.
L. Simon László beszámolója szerint az NKA támogatásainak másik iránya a környező országokban magyar írott anyagot kezelő intézményekkel történő kapcsolattartást, ezen levéltárak magyar vonatkozású projektjeit segíti. Három évig 5-5 millió forinttal támogatják például az erdélyi levéltárak fondjegyzékének megjelentetését, de fontos cél a kárpátaljai magyar írott és épített örökség ápolása is - jegyezte meg.

Beszámolója szerint ebben a ciklusban a kormányzat kiemelt kérdésként kezelte a beregszászi levéltár ügyét, a miniszterelnök is ellátogatott a kárpátaljai településre. A beregszászi levéltár anyagainak digitalizálására 22 millió forintos programot hirdettek - mondta L. Simon László, hozzátéve: az épület rendbetételében való magyar részvételre is lát esélyt. Ehhez azonban az ukrán partner együttműködésére is szükség van - hangsúlyozta az NKA alelnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a nyelvtörvény közelmúltbeli megváltoztatásával a magyar kisebbség számára kedvezőtlen folyamatok indultak el Ukrajnában; ezért is fontos, hogy a magyar állam tisztázta: elvárja a magyar kisebbség jogainak biztosítását - jelentette ki.

L. Simon László szólt arról, hogy a most záruló ciklusban alapvetően átalakult a levéltári rendszer: a korábbi megyei levéltárak tagintézményként a Magyar Nemzeti Levéltárba integrálódtak. Nem csak a kormányzat részéről volt azonban érezhető a változás iránti igény: láthatóan a levéltáros szakma is nyitott a közönség felé, megmutatva, hogy a levéltár nem valami "távoli" intézmény - mondta el.

Gyimesi Endre levéltárügyi miniszteri biztos hozzáfűzte: a kétnapos konferencia az igen sikeres Nyitott Levéltárak sorozat záróeseménye. "A beregszászi levéltárért nem véletlenül küzdünk annyira: négy történelmi magyar vármegye anyaga található ott" - emlékeztetett. Gyimesi Endre hiánypótlónak nevezte az NKA nemzetközi tanulmányút-programját, hiszen elmondása szerint ilyen tapasztalatszerzésre korábban szinte csak az országos és a fővárosi levéltár munkatársainak volt módjuk.