Összesen 150 millió forint értékű fejlesztő játékot, sportszert, hangszert és kísérleti eszközt kaptak a Tehetségpontok, valamint hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó tanodák. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége az uniós támogatással megvalósuló Tehetséghidak Program keretében szerezte be az eszközöket - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
Közleményükben felidézték, felkérték a Tehetségpontokat annak felmérésére, hogy a különféle tehetségterületek hatékony és korszerű fejlesztéséhez mire lenne szükségük. Ennek nyomán 241 tehetséggondozó intézmény csaknem 150 millió forint értékben jutott húszezernél is több eszközhöz. Ezek többségét a természettudományok területén használják: a kémcsőtől a mikroszkópokon és a hullámtani medencén át a meteorológiai állomásig csaknem 9000 eszköz talált gazdára.
Több mint 6700 sporteszközt osztottak szét az intézmények között, labdákat, sakktáblát-sakkórát, szobakerékpárt, pingpongasztalt, tornagerendát és a talajakrobatikában használatos ugrópályát is. Fejlesztő játékokból több mint 3700-at kaptak a gyerekek. A legértékesebb holmik közé a hangszerek és zeneoktatási kellékek tartoznak, ezekből 3000-et adtak át, egyebek mellett trombitát és klarinétot. A legdrágábban beszerzett tárgy egy fazekas égetőkemence volt, ami egy óvodába került.
Jelezték: az eszközöket közbeszerzési eljárás keretében vásárolták meg, és a sportszerekből és fejlesztő játékokból többet is sikerült venni, mint amennyire a Tehetségpontoknak szükségük volt. Ezeket annak a 25, hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó intézménynek ajánlották fel, amelyek aktívan bekapcsolódtak a Tehetséghidak Programba. Ezek az intézmények átlagosan 250 ezer forint értékben vehetnek át sportszereket és játékokat az Országos Tehetségnapon, március 22-én a MOM Kulturális Központban.