Hartyanyi Jaroszlava elnök az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: szószólójuk az ukrán nemzeti érdekeit képviseli majd a parlamentben, ezáltal lehetőségük lesz a törvényekről szóló véleményezéshez.
Mint mondta, a szószóló intézménye lesz a próba arra, hogy mennyire tudnak helytállni a parlamentben, és aztán úgy tudják majd módosítani 4 év múlva a törvényt, hogy igazi parlamenti képviselettel rendelkezhetnek. Célnak az anyanyelv megőrzését, ápolását tűzte ki az elnök, és kiemelte azt is, szeretnék elérni, hogy bővüljenek az oktatási intézmények, és hogy lehessen ukrán nyelvből vizsgát tenni.
Hozzátette: az önkormányzat az elmúlt 25 évben megmutatták, hogy valódi szomszédsági viszont tudnak teremteni a két ország között.
Mint hangsúlyozta, már beindították az iskola előtti óvodai képzést hétvégente, de szeretnék az óvodai rendszert intézményesíteni.