Hét magyar fotós több mint 70 fényképén keresztül idézi fel az egy hónappal ezelőtti kijevi eseményeket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Forrongó Kijev - a szomszédos főváros magyar fotóriporterek szemével című minikiállítása péntektől vasárnapig.
Szinte soha nem láthatók együtt a különböző sajtótermékekben egy témában megjelent fotók, nincs olyan felület, ahol ezeket meg lehetne mutatni, pedig így vélhetően többet meg lehet tudni egy eseményről, mint csupán az egyik fotós képeiből - mondta az ingyenesen látogatható kiállítás koncepciójáról annak szerkesztője, Virágvölgyi István, az MTI Fotószerkesztőségének vezetője.
Hozzátette: most ritka alkalom nyílik arra, hogy a közönség egy rögtönzött minitárlaton a hazai médiumokban megjelenő fotókat egy helyen nézhesse meg, és így első kézből, a kint dolgozó magyar fotóriporterek képeinek segítségével komplexebb képet alkothasson a szomszédos országban zajlott forradalmi eseményekről.
A Capa Központ projektgalériájának éppen az a célja, hogy ott kurrens témákat feldolgozó minitárlatok is megjelenjenek, hiszen az intézmény nem csupán múzeumként, de élő kortárs művészeti központként kíván működni - jegyezte meg Virágvölgyi István.
A közönség Beliczay László (MTI/MTVA), Bielik István (Népszava), Földes András (Index.hu), Hajdú D. András (Origo.hu), Hirling Bálint (Vs.hu), Szabó Balázs (Heti Válasz) és Végh László (Magyar Nemzet Magazin) több mint 70 felvételével találkozhat nagyításban, illetve kivetítve.
A vasárnapig nyitva tartó minitárlat a március 28-tól látható Magyar Sajtófotó Kiállítás felvezető programja.
Az MTI fotóriporterének képei Kijevből 2014. február 20-án
-
-
Barikádot építenek éjszaka a tüntetők az Európai téren Kijevben 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Barikádot építenek éjszaka a tüntetők az Európai téren Kijevben 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntető egy barikád mögött a kijevi Függetlenség terén 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntetők a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Egy kormányellenes tüntető dohányzik a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Ideiglenes kórház a Hotel Ukrajna épületében a kormányellenes tüntetőt és a rohamrendőrök összecsapása után Kijevben 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
A Függetlenség terén talált éles lőszereket mutat egy férfi a kormányellenes tüntetőt és a rohamrendőrök összecsapása után Kijevben, a Függetlenség terén 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Fémrudat visznek barikádot építő kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Csatárláncban adják egymásnak az utcaköveket a barikádot építő kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Barikád építéshez hordják az autógumit kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Molotov-koktélok a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Élelmet visz egy nő kormányellenes tüntetőknek a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Utcaköveket szednek fel a barikádot építő kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Füstölgő barikádmaradványok a kormányellenes tüntetőt és a rohamrendőrök összecsapása után a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntetők védelmi vonalat alkotnak a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben Kijevben, az Insztyitutszkaja utcában 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Barikád építéshez gyűjtik a fát kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Füstölgő barikádmaradványokat szednek szét kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Csatárláncban adják egymásnak az utcaköveket a barikádot építő kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntető kezébe temeti arcát társai holtteste fölött a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntetők a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben elesett társaik véres ukrán zászlóval letakart holtteste mellett, a kijevi Függetlenség terén 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntetők véres ukrán zászlóval letakart holtteste a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án..
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Kormányellenes tüntetők védelmi vonalat alkotnak a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben Kijevben, az Insztyitutszkaja utcában 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Véres hordágyat visznek kormányellenes tüntetők a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László
-
-
Egy azonosított halott nevét írja a lábára egy kormányellenes tüntető a tetem elszállítása előtt a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
MTI Fotó: Beliczay László