Elutasította az NVB a Jobbik népszavazási kezdeményezését a termőföldvásárlásról

A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén 10:3 arányban hozta meg határozatát arra hivatkozva, hogy a kérdés tiltott tárgykört érint, nemzetközi szerződésbe ütközik. Az NVB határozata egyelőre nem jogerős, a Kúrián még megtámadható.

A népszavazási kezdeményezést Vona Gábor pártelnök nyújtotta be hitelesítésre az NVB-nek, a kérdés így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan határozatot fogadjon el, amelyben felkéri a Kormányt uniós csatlakozási szerződésünk módosításának kezdeményezésére annak érdekében, hogy a magyar termőföld tulajdonjogát - a Magyar Állam, az önkormányzatok és az egyházak kivételével - csak belföldi magyar állampolgárok szerezhessék meg?".

Patyi András elnök és több tagtársa is amellett érvelt, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert a lisszaboni szerződést érinti.

Több NVB-tag - köztük Fábián Adrián (Országgyűlés által választott tag) és Borbély Andrea (Jobbik delegált) ugyanakkor arról beszélt: álláspontjuk szerint a népszavazási kezdeményezés célja, hogy a kormányt, illetve az Országgyűlést cselekvésre sarkallja, és a kérdés arra irányul, hogy a kormány tegyen lépéseket az Európai Uniónál.

Borbély Andrea úgy fogalmazott, nem ördögtől való a nemzetközi szerződések újratárgyalása, szerinte a népszavazás tárgyalás megkezdésére adna lehetőséget, mandátumot a kormánynak.