A krími tatárok és ukránok aggódnak a jövőjük miatt

Moszkvában aláírták a Krím Oroszországhoz csatolásáról szóló szerződést. Vlagyimir Putyin államfő ugyanakkor kijelentette: Oroszország nem akar további ukrán területeket elcsatolni. Ukrajna törvénytelennek tartja, és nem fogadja el a Moszkvában aláírt szerződést. Az amerikai elnök földfoglalásnak nevezte a lépést, és azt mondta: meg fogják erősíteni a NATO-t, hogy a szövetség garantálhassa a tagjai biztonságát.

Történelmi pillanatnak nevezte a vasárnapi krími népszavazást Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben. Az államfő szerint a félsziget mindig is orosz föld volt, és ezt a 20 század történelmi viharai sem tudták felülírni. Az Ukrajnától való elszakadásról szóló referendumhoz Putyin Koszovó függetlenedését hozta példaként. Az orosz elnök hidegháborús hangulatkeltéssel is vádolta a Nyugatot.

„Az Egyesült Államok és szövetségesei nem a nemzetközi jog, hanem az erő politikáját alkalmazzák, világszerte. Azt hiszik, eldönthetik a világ sorsát, és bármit megtehetnek. Ukrajnával kapcsolatban átlépték a vörös vonalat, primitíven és felelőtlenül cselekedtek” - jelentette ki az orosz elnök.

Putyin ugyanakkor kijelentette: Oroszország nem akar további ukrán területeket megszerezni.

Putyin elnök ezután ünnepélyesen aláírta azt az államközi egyezményt a magát független köztársaságnak tekintő Krím vezetőivel, amely alapján a Krím félsziget immár hivatalosan is Oroszország része.

Krím fővárosában, Szimferopolban a tömeg az utcán felállított óriáskivetítőn követte a moszkvai eseményeket

„Ez egy emlékezetes nap, nagyon büszkék vagyunk Vlagyimir Vlagyimirovicsra, egy régi álmunk teljesült” – fogalmazott egy orosz nemzetiségű nő.

A krími tatárok és ukránok viszont aggódnak a jövőjük miatt. „Annak alapján, amit Putyintól hallottunk, nem sok jót várhatunk. Szerintem a régi Szovjetuniót akarja újraépíteni, és nem fog megállni Krímnél” - véli egy fiatal ukrán művész.
Ukrajna törvénytelennek tartja és nem fogadja el a Moszkvában aláírt szerződést.

„Oroszország fegyveres agressziójára válaszul mi megpróbáljuk békés úton rendezni a konfliktust. Célunk Ukrajna egységének megőrzése, egy erős, modern hadsereggel, de a NATO - tagságunk továbbra sincs napirenden” - jelentette ki az ukrán kormányfő, Arszenij Jacenuyk.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is további szankciókat helyezett kilátásba, mivel törvénytelennek tartják a Krím Oroszországhoz csatolását.

Joe Biden amerikai alelnök az Ukrajnával szomszédos Lengyelországban "földfoglalásnak" nevezte a Krím félsziget annektálását. Bejelentette: az Egyesült Államok pótlólagos lépéseket tesz NATO megerősítésére, és Washington 2018-ig befejezi a amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítését Lengyelországban.

Közben egyre többen jelentkeznek az Ukrán Nemzeti Gárda soraiba. A Krími hatóságok felszólították a félszigeten állomásozó ukrán katonákat, hogy álljanak át, vagy hagyják el a területet. Egyes források szerint ma estig kaptak haladékot az önkéntes kivonulásra.