Kovács Kati: Kár lett volna abbahagyni

"A kitüntetések sorában fő helyre teszem a Kossuth-díjat, nem számítottam rá. Amikor tíz évvel ezelőtt úgy éreztem, már nagyon öreg vagyok, arra gondoltam, abba kellene hagyni ezt a pályát. Milyen kár lett volna" - mondta Kovács Kati az MTI-nek.

Az előadóművész, dalszövegíró, színész a magyar könnyűzenei kultúrában játszott műfajteremtő szerepéért, határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendő, gazdag előadóművészi tevékenyégéért, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként vehette át pénteken az Országházban a Kossuth-díjat. "Ez nemcsak foglalkozás vagy hivatás, hanem hobbi is, egy életforma. Ha belegondolok abba, hogy a velem nagyjából egy idős pályatársak, a külföldiek is aktívak, nem hagyták abba, az ember lelkét ez nagyon kordjában tartja. A népszerűség egy hullámvasút, hol fent vagyunk, hol lenn, minden attól függ, van-e aktuális mondanivalónk, slágerünk" - fogalmazott Kovács Kati.

Az énekes felidézte, hogy 1996-ban magyar szöveget írt a Ridley Scott 1492 - A paradicsom meghódítása című filmjéhez készült Vangelis-főcímzenére, amelynek korábban nem volt szövege. Ez hosszú idő után, hirtelen hozott számára újra népszerűséget. "A rajongók évek óta kérték tőlem, énekeljem el a számot. Mondtam, hogy nincs szövege, de ők megkértek, írjak rá, így született a dal, amely így kezdődik: Száz tengerár fordul ellenünk, száz szélvihar küzd velünk".

Kovács Kati nyerte 1966-ban az első Táncdalfesztivált a Nem leszek a játékszered című dallal, Gyulai Gaál János és Hajnal István szerzeményével. Hat évvel később szintén fesztiválgyőztes volt az Add már, uram, az esőt! című dallal, Koncz Tibor és Szenes Iván kompozíciójával. Utóbbi szám ugyanabban az évben a drezdai Nemzetközi Dalfesztivált is megnyerte. "Nagyon kedves még például a Presser Gábortól kapott Rock and roller, a szintén Koncz és Szenes által írt Ha legközelebb látlak diszkósláger és természetesen az Úgy szeretném meghálálni, Gábor S. Pál és Szenes Iván szerzeménye. Aztán ott van a Nálad lenni újra jó lenne, ez is Koncz-Szenes szerzemény, amelyet 1974-ben Írországban egy nemzetközi fesztiválon a country szekcióban énekeltem és első díjat kapott. Ugyanaz vezényelte a nagyzenekart, aki az Eurovíziós Dalfesztivál karmestere is volt" - mondta Kovács Kati.

Bár számos versenyre eljuthatott külföldre, ami hatalmas élmény volt, sajnálja, hogy az Eurovízió nem volt ezek között, mert akkor Magyarország még nem volt EBU-tag. "Ami késik, nem múlik, az idei eurovíziós magyar válogató, A Dal 2014 zsűrijében részt vehettem, ami nehéz feladat volt és jól éreztem magam" - tette hozzá.

Kovács Kati úgy látja, a zeneszerzők mindent megírtak neki az elmúlt csaknem fél évszázadban, amit hangterjedelme alapján lehetett. "Volt köztük számos nagyon nehéz dal, mégis rengeteg lett közöttük sláger. Bár táncdalénekesként aposztrofáltak az 1965-ös Ki mit tud? idején, már akkor dzsesszes dalokkal indultam". Később, 2009-2010-ben ezeket a számokat a Qualitons együttessel közös fellépéseken elevenítette fel nagy sikerrel, a Sziget fesztiválon is és Kovács Kati az elmúlt években énekelt az EFOTT-on, a magyar dal napján.

Továbbra is szereti az élő fellépéseket, mostanában a No Commerce együttessel lép fel és tervei között szerepel egy szimfonikus zenekarral készített lemez. "A külföldi előadók is egyre gyakrabban találnak rá régi számaimra, úgy, hogy nem is ismernek. A Szólj rám, ha hangosan énekelek című dalomra egy manhattani aluljáróban breakelnek, Christina Aguilera az Add már, uram, az esőt! használta hangmintaként. Mi ez, ha nem világsiker?" - tette fel a kérdést Kovács Kati. Az énekes végül elmondta: Kossuth-díját kollégájának, Kovács Erzsinek ajánlja, aki idős kora ellenére a mai napig énekel, ha felkérik.

Jókai Anna: Valódi megbecsülést jelent az elismerés

Irodalmi díjat alapít a Kossuth Nagydíjjal járó pénzjutalom egy részéből Jókai Anna író. A pénteken kitüntetett szerző az MTI-nek elmondta: jólesik neki az elismerés, hiszen az valódi megbecsülést jelent. A Kossuth Nagydíjnak "azért is örülök, mert úgy érzem, kipakoltam azt a bőröndöt, amit az élettől kaptam. Ez az elismerés egy szép csat ezen a bőröndön" - fogalmazott az írónő, aki első Kossuth-díját 1994-ben kapta. Nevetve megjegyezte, hogy titokban mindig szeretett volna egy Kossuth-szobrot, amely most az elismeréssel jár, ám húsz éve még "csak" egy kitűzőt kaptak a kitüntetettek.

Megjegyezte: gyermekei hívták fel a figyelmét arra, hogy ő az első női alkotó, aki Kossuth Nagydíjban részesült. "Persze ez nem jelent semmi különöset, sosem szerettem a társadalmat férfiakra és nőkre osztani" - fogalmazott, hozzátéve, hogy nem akar ugyanakkor álszentnek tűnni, ezért bevallja, jólesik neki az elismerés, hiszen az valódi megbecsülést jelent. "Végre meg tudom valósítani régi tervemet, vagyis hogy a díjjal járó pénzjutalom egy jelentős részét irodalmi díj alapítására fordítom" - hangsúlyozta az alkotó. Az elismerést olyan "országépítő, magyarságépítő" alkotók kaphatják majd meg, akik folytatják a magyar irodalom spirituális, Hamvas Béla, Kodolányi János, Török Sándor, Pilinszky János, Weöres Sándor, Várkonyi Nándor nevével fémjelezhető hagyományait.

Jókai Anna felidézte, hogy a Jákob lajtorjája című regénye óta az irodalomkritika gyakran helyezi műveit a "spirituális realizmus" címszó alá, amivel teljes mértékben egyetért. "Ez a kifejezés pontosan fedi azt, amit csinálok, igaz, szerintem nem a Jákob lajtorjájával, hanem a Napok című regényemmel kezdődött 1972-ben" - mutatott rá az író, aki felidézte, hogy a nagyregény, amely a magyar irodalomban először nem ellenforradalomnak ábrázolta az 1956-os szabadságharcot, egy belső, lélektani folyamattal mutatja meg, hogyan távolodik el főhőse a transzcendenciától, majd hogyan tér vissza hozzá halála előtt. "Ez volt az első lépés, ugyanakkor valóban a Jákob lajtorjájában mutatkozik meg először kiforrottan a spirituális realizmus" - mutatott rá, hozzátéve, hogy később ezt az írói látásmódot olyan regényekben vitte tovább, mint a Szegény Sudár Anna, a Ne féljetek, a Godot megjött vagy a legutóbbi Éhes élet című epika.

Írói fejlődéséről szólva kiemelte, hogy szerinte nem érdemes és nem is lehet pengeéllel szétválasztani a korszakokat. "Ez egy lassú fejlődés, amely során az ember a völgyállapotból elkezd menni felfelé egy hosszú kaptatón, és egy ponton hirtelen kinyílik a világ. Ugyanazt a tájat látja, csak sokkal magasabbról" - fogalmazott.

Jókai Anna kitért arra is, hogy a rendszerváltás előtt spiritualitását a hatalom többnyire "elidegenítő effektusnak, művészkedésnek" bélyegezte. "A tűrt kategóriába tartoztam, amiért hálát adok istennek. Az, amit én képviseltem, a materialista szocializmus alól próbálta kihúzni a szőnyeget" - mutatott rá.

Ne féljetek című művét az egyik legsikeresebb regényének tartja Jókai Anna, az öt nyelven megjelent könyvnek hamarosan a 25. kiadása lát napvilágot. Az életmű legkedvesebb darabjai között tartja számon a Napokat, amelynek csak a rendszerváltás után jelenhetett meg cenzúrázatlan változata. Megemlítette továbbá A mérleg nyelve című esszégyűjteményét, amelynek új írásokkal kibővített változata az idei Könyvhétre fog megjelenni, az elszakadt magyarságról szóló Szegény Sudár Annát, illetve 2004-es, Virágvasárnap alkonyán című verseskötetét, amelynek leghíresebb darabja az Ima Magyarországért, amely elmaradhatatlan része az író-olvasó találkozóknak, emellett született belőle zenemű, dombormű is.

Jókai Anna elárulta, hogy nemsokára jelenik meg közös kötete Korzenszky Richárd tihanyi perjellel, a könyv A hit kapuja címet fogja viselni. "Új regényen nem dolgozom" - szögezte le Jókai Anna, hozzátéve, hogy viszont tervei között szerepel egy memoár, amelynek magában az Átvilágítás címet adta. "Két-három év múlva jelenhet meg, nemsokára elkezdem. A memoárok általában szépítenek vagy elfeledkeznek dolgokról, rosszabb esetben bosszút állnak. Én olyan istenkísértő vállalkozást tervezek, amely őszinte lesz. Elsősorban önmagammal szemben akarok őszinte lenni, a fejlődést szeretném megírni, azt, ahogyan az ember rövid élete során hibákat vét, jóvátesz, megvilágosodik" - fogalmazott a műről, hozzátéve, hogy nemcsak magáról szeretne írni a könyvben, hanem kortársairól, az országról, Európáról, valamint a politikáról is.
"Ehhez a műhöz sok energia, erő kell, csak akkor érdemes belevágni, ha ezzel be is zárom magam mögött kaput. Nem tervezem a halált, de tisztában vagyok vele, hogy már bármikor megtörténhet. Hazudni nem hazudtam, és azt hiszem ezután sem fogok, hiszen ha megálltam fiatalságomban, öregségemben kutyakötelességem az igazat mondani" - hangsúlyozta Jókai Anna.

Baráti Kristóf: Nagy lendületet ad a kitüntetés

A szakmai elismerés mindig óriási örömet jelent, fiatal művészként pedig nagy lendületet ad, hogy a szemem előtt lebegő célok megerősítést kapnak - mondta Baráti Kristóf hegedűművész az MTI-nek annak kapcsán, hogy idén Kossuth-díjjal tüntették ki munkásságáért. A muzsikus úgy fogalmazott: nem gondolná, hogy a díj bármiben változtatna az életén, vagy befolyásolná szakmai, művészi céljait. "Úgy vélem, az a helyes, ha egy ilyen díj átvétele után is ugyanazt képviseli az ember, mint előtte" - hangsúlyozta.

Az 1979-ben született Baráti Kristóf két és tizenkét éves kora között Venezuelában élt, itt is kezdett el zenélni. Mint mondta, a latin-amerikai országokra jellemző nyugodtság, higgadtság máig benne van, akárcsak az optimista világszemlélet és az, hogy nem szeret panaszkodni. Venezuelai gyerekkora kapcsán elmondta azt is, magyar identitását talán még meg is erősítették ezek az évek, köszönhetően annak, hogy családja aktívan részt vett a kinti magyar közösség kulturális életében.

Hazatérésük után a budapesti Zeneakadémián folytatta zenei tanulmányait, ahol olyan mesterei voltak, mint Szenthelyi Miklós és Tátrai Vilmos, később pedig Párizsban tanult Eduard Wulfson irányítása alatt. "Tátrai Vilmostól rengeteg emberi és zenei attitűdbeli dolgot tanultam, elsősorban kamarazenei munkássága alapján. Szenthelyi Miklós munkabírásra nevelt, és hozzászoktatott ahhoz a repertoár-építési tempóhoz, amelyet a későbbi pályám is megkívánt. De ami színtisztán a hegedűtechnikát és a gyakorlásmetodikát illeti, egyértelműen Eduard Wulfson volt az, aki a legtöbbet átadott, és én is ezt próbálom továbbadni a tanítással" - vallott mestereiről a zenész.

Baráti Kristóf jelenleg az 1703-ban készült, Lady Harmsworth nevű Stradivarin játszik. Mint mondta, ugyanúgy szeme fényeként vigyáz erre a hangszerre, mint korábbi hegedűire, ami viszont a Stradivarin való játékot és művészi munkát illeti, az megszokhatatlan. "Elképesztő belegondolni, hogy ez a hangszer Paganini születése előtt 80 évvel készült, és olyan hihetetlen hangzása van, ami a mai koncerttermek igényeit is maximálisan kielégíti. Valójában azóta senkinek sem sikerült utolérni ezt a teljesítményt" - mutatott rá.

A gyakori külföldi fellépések, állandó úton-levés, bár nem könnyű életforma, de megszokható, végül is "ezt szerettem volna, ezért dolgozom lassan harminc éve" - mondta, hozzátéve, hogy a nehézséget sokszor inkább az itthon összesűrűsödő intéznivalók, teendők jelentik.  Az idei év legnagyobb kihívásának azt tartja, hogy rengeteg féle műsorral, sűrű repertoár-váltásokkal lép fel. "Harminc-negyven évvel ezelőtt egy nagy zenész három zongoraversennyel és három szólóest-műsorral egy évig járhatta a világot. Ez a mai fiatal szólistapályán szinte elképzelhetetlen. Naprakésznek kell lenni a legkülönfélébb repertoárokból, sok mindent kell egyszerre kézben tartani. Ez igazán nehéz, de nem panaszkodásképpen mondom, majdnem ellenkezőleg, kifejezetten kezdem élvezni" - mondta.

Baráti Kristóf közeljövőbeli koncertjei közül kiemelte a felújított Zeneakadémia nagytermében március 18-i szólóhangversenyét. "Előkészítős korom óta dédelgetett nagy álmom valósul meg ezzel a koncerttel, melyen végre teljesen magamba zárhatom az akadémiát; a környezet, az akusztika, a közönség, én és az előadott művek mind összefonódhatunk" - fogalmazott a muzsikus.

Bohus Zoltán: Az üveg egy szerelem

Az üveg egy szerelem, amely mindig újabb és újabb lehetőségeket kínál - fogalmazott az MTI-nek Bohus Zoltán üvegtervező-szobrász, aki mintegy ötvenéves művészi pályafutásának elismeréseként pénteken vehette át a Kossuth-díjat a Parlamentben. "Éppen negyven évvel ezelőtt készítettem el azt a krómacél domborművet, amely a budapesti Nagymező utca, Andrássy út sarkán lévő épület kirakatában még ma is látható" - idézte fel az MTI-nek munkássága kezdetét Bohus Zoltán üvegművész.

Elmondta, hogy az Iparművészeti Főiskolán festő-díszítő szakon diplomázott 1966-ban, de már harmadéves hallgatóként elkezdett érdeklődni az üveg iránt, és diplomamunkájában - amelyet vörös rézlemezből domborított és hegesztett - már megjelent a harmadik dimenzió. Felidézte egykori tanára Z. Gács György iparművész alakját, aki 1965-ben megszervezte, majd vezette a főiskola szilikátipari tanszékét, amelynek az üveg is része volt, és amelynek irányítását egykori tanárának 1978-as nyugdíjazásakor vette át. Mint elmondta, 44 évig tanított az egyetemen. Hozzátette: "amire a legbüszkébb vagyok, hogy több olyan tehetséges tanítványomat indíthattam útjára, akik külföldi szimpóziumokon is bemutatkoznak."

Pályafutására visszaemlékezve Bohus Zoltán elmondta, hogy mérföldkövet jelentett számára az egyesült államokbeli Corning Museum of Glass 1979-es, New Glass című kiállítása, amelyen bemutathatta Térspirál II. című ragasztott, réteges üvegplasztikáját. "Sikerült felfedeznem, hogy az üveg megformálásnak sok kihasználatlan lehetősége van. Elsősorban ez a kiállítás motiválta a nagy váltást, amely után egyértelműen az üveg művészete felé fordultam, és azóta is ezzel a jellegzetes, üveglapokból ragasztott és csiszolt technikával dolgozom."

Bohus Zoltán elárulta, hogy jelenleg egy amerikai kiállításra két szobrot is készít egy detroiti galéria számára, ahova a világ minden tájáról évente száz művészt hívnak meg. Bohus Zoltán örül, hogy ő minden évben lehetőséget kap arra, hogy a tengerentúlon is bemutassa legújabb alkotásait.

Boráros Imre: A külhoni magyarság láttatása a legfontosabb feladatom

A külhoni és azon belül a felvidéki magyarság láttatását, létének hirdetését tartja legfontosabb feladatának Boráros Imre, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, aki az első felvidéki színészként és az idén egyetlen külhoni magyarként kapta meg a Kossuth-díjat pénteken. Boráros Imre a felvidéki magyar színház- és előadóművészet, valamint az egyetemes magyar kultúra határokon átívelő, magas színvonalú művelése és terjesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként kapta meg az elismerést - áll az indoklásban.

"Három olyan esemény volt az életemben, amitől a világ egyik legboldogabb emberének érzem magam, az első a fiam megszületése, a második az unokámé, a harmadik pedig ez mostani igen nagy megtiszteltetés" - mondta az MTI-nek Boráros Imre. Hozzátette: nagyon örül annak, hogy eljött az az idő, amikor Magyarország a világ magyarjaiban gondolkodik, szerinte ennek köszönheti, hogy Kossuth-díjat kapott.

Boráros Imre a múlt század hatvanas éveiben a Komáromi Jókai Színház elődjének számító Magyar Területi Színházban (MATESZ) kezdte pályafutását, majd a kassai Tháliában, több magyarországi és határon túli magyar társulatnál, illetve nyugat-európai színházakban játszott, emellett filmekben is szerepelt. Az elmúlt évtizedekben összesen több mint kétszáz szerepben láthatta a közönség. Legfontosabb szerepei között tartja számon Jean-Paul Sartre Az ördög és a jóisten című darabjában nyújtott, a Szlovák Színészi Társulás díjával jutalmazott alakítását, valamint Örkény István Tóték című darabjában az Őrnagy szerepét.

Boráros Imre azon kevés felvidéki magyar színészek egyike, aki szerte a világban, köztük számos alkalommal a tengeren túl is fellépett, több turnéja volt az Amerikai Egyesült Államokban. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készített műsorával Ausztráliát is végigutazta. "Csodálatos pozitív töltettel jöttem haza, képes voltam valamit adni az ott élő magyaroknak" - emlékezett a díjazott. Elmondta: a magyaroknak a Felvidéken meg kell küzdeniük "napi magyarságukért", a nyelvhasználatért, ezért is határozta el mintegy egy évtizede, hogy olyan előadásokat fog színpadra állítani, amelyek a Kárpát-medencében élő magyarságról szólnak. "Úgy éreztem, hogy olyan elődöknek az életét kell bemutatni, akik erősítik az emberbe, a tisztességbe, a helytállásba és a becsületbe vetett hitet" - hangsúlyozta a művész, utalva arra, hogy az elmúlt évek során több ilyen témájú, egyebek mellett gróf Esterházy János, Mindszenty bíboros és gróf Széchényi István életét feldolgozó monodrámát és más előadást készített.

Az idén 70. jubileumát ünneplő színművész kiemelte: ezen előadások színre vitelekor legfőképpen az a gondolat vezérelte, hogy rámutasson, mennyi mindenre lehetünk és kell is büszkének lennünk magyarként. Az egyik legfontosabb produkciójának Székely János Dózsa című monodrámáját tartja. "Ennél a műnél úgy éreztem, hogy mi ugyanabban a cipőben járunk, mint a székelyek annakidején" - jegyezte meg.

A felvidéki Kossuth-díjas régen dédelgetett tervét váltotta valóra, amikor tavaly sikerült megalapítania saját színházát, ahol elsősorban felvidéki magyar alkotók műveit fogják bemutatni. "Az első, itt bemutatott előadás Mács József két művéből, a Szélfúvás és a Bolondok hajóján címűekből készített monodráma volt" - mondta Boráros Imre, rámutatva: a következő darab Csáky Pál Hit és hűség című, közel száz évet felölelő kötetére épül. Ennek bemutatójára idén áprilisban Pozsonyban kerül sor.

Dobai Péter: 1848 fényes korszak volt

Az 1848/49-es forradalom volt az a fényes korszak, amikor a magyar nép, a magyar nemzet történelmileg-politikailag nagykorú volt - mondta Dobai Péter, aki két művében is foglalkozott a szabadságharccal és aki a nemzeti ünnep alkalmából pénteken Kossuth-díjat vehetett át költői, regény- és novellaírói, esszéírói és filmforgatókönyv-írói alkotásaiért. "Azáltal, hogy idén Kossuth-díjat kaptam, a díj mintegy visszanyerte karátját, aranyfedezetét, hiszen eleddig számos erre messze méltatlan személy is részesült benne" - fogalmazott Dobai Péter az MTI-nek. Mint kifejtette, "mindig érezhető volt a kontraszelekció, a szegregáció, a diszkrimináció sötét erőinek működése e díj megajánlása körül. Most adódott egy értéktisztelő, elfogultság nélküli, tisztán mérlegelő bizottság".

A 70. születésnapját idén ünneplő Dobai Péter felidézte, hogy korábban már több szervezet terjesztette fel Kossuth-díjra, köztük a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar PEN Club, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége vagy a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete, "ám valahogy bizonyos rejtett erők kiközösítették személyemet a jelöltek kiváltságos köréből".

Több mint tíz verseskötete jelent meg, az első, a Kilovaglás az őszi erdőből 1973-ban. "Abban az egész további út, a nyelv, a megnyilvánulás egészséges agresszivitása benne van. Egy ismert költőtársam mondta erről a könyvről: Te akkor lovagoltál ki, amikor mindenki más belovagolt, vagyis amikor a kádári konszolidáció dolgos derűt követelt a költőktől és meg is kapta az apologetikus, térden állva lázadó antológiákban". Megfogalmazása szerint nagyrészt a magyar tradíciókban és a magyar intellektuális erőtérben támadnak költői asszociációi, de nagyra tart más nemzetek saját nyelven olvasott költeményei közül is sokat. "Vers a világ, még ha fáj is, még ha gyászol is. Van mit nem elfelejteni, erre szolgál a költészet".

Kitért arra, hogy regényíróként azért foglalkozott két művében is (Csontmolnárok - 1974, Vadon - 1982) az 1848/49-es forradalommal és "szabadságháborúval", mert ez volt az a fényes korszak, amikor a magyar nép, a magyar nemzet történelmileg-politikailag nagykorú volt, együtt vívta szabadságharcát a drezdai, a bécsi, a párizsi, a milánói és más demokratákkal, barikádharcosokkal. "E harc bukása után a magyar nemzet kihullott az élő történelemből. Vissza csak rövid időre tért: 1956-ban".

Három film, az Oscar-díjas Mephisto, valamint a Redl ezredes és a Hanussen forgatókönyvét együtt készítette Szabó István rendezővel. "A Mephisto első díja a forgatókönyvet illette meg a cannes-i fesztiválon, de magas díjat kapott például Itáliában is. Szabó Istvánnal ideális, harmonikus volt együtt dolgozni, előzetesen tisztáztuk, mi e filmek politikai-ideológiai-esztétikai üzenete. Látom és tapasztalom, hogy ez máig érvényes. Tarr Bélával más munkakapcsolatban álltam, ő egy kész eszmevilágba vont bele mint színészt" - mondta Dobai Péter.

Filmrendezőként is dolgozott, a hetvenes években három művét betiltották. Ennek kapcsán kitért arra, hogy az egyiket, az Archaikus torzót a rendszerváltás óta folyamatosan vetítik sikerrel televíziókban, mozikban. Együtthatók című filmje - amely például a május 1-jei felvonulás fonákját ábrázolja, és többek között Halász Péter betiltott lakásszínházában forgatták - munkakópiáját "a BM meg is semmisítette, az Anyámét úgyszintén".

Dobai Péter jelenleg Belvedere című verskötete befejezésén dolgozik, azt néha politikai-történelmi korrajznak is szánt önéletrajza írásával szakítja meg. Utóbbi címe Voltam élni.

Hámori Ildikó: Boldogság és megtiszteltetés a díj

Boldogság és megtiszteltetés számomra a díj - mondta az MTI-nek Hámori Ildikó színművész, a Pesti Magyar Színház tagja, aki pénteken Kossuth-díjat vett át a magyar színházművészetben betöltött szerepe és generációk számára meghatározó, emlékezetes alakításai elismeréseként. Ez olyan díj, amelyet korábban Bajor Gizi, Gobbi Hilda és Kiss Manyi kapott meg - fogalmazott. "De hogy olyanokat is említsek, akiknek már partnerei is lehettem, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Agárdy Gábor és Kállai Ferenc is elnyerte. Fantasztikus bekerülni ebbe a névsorba, társaságba" - hangsúlyozta. Nagyon sok szeretetet jelent egy ilyen díj - mondta. "Az én szeretetemet a színpad, a költészet és a szó iránt, valamint a felém áradó szeretetet, amelyet én kaptam több mint négy évtizeden át kollégáimtól és a közönségtől" - tette hozzá.

Hámori Ildikó felidézte, hogy már kislány korában színésznő szeretett volna lenni, és szerepelt a televízióban. "Később, amikor már mondtam is a verseket, nem csak olvastam, megtapasztaltam a szó és a költészet hatalmas erejét" - idézte fel.
A főiskola előtt egy évig a Nemzeti Színház legendás, Bodnár Sándor vezette stúdiójában dolgozott. "Ott láttam először belülről színházat, elkápráztatott, sehova nem vágytam, csak oda" - idézte fel. A Nemzeti Színházban lépett először színpadra, amikor a Hevesi Sándor téri épület Az ember tragédiájának Major Tamás rendezte előadásával megnyílt. "1966-ban léptem először arra a színpadra, amelyen ma is játszom" - emelte ki. A színművészeti főiskolára ugyan harmadszorra vették fel, de azután már sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket. Főiskolai gyakorlaton a Thália Színházban volt és oda is szerződött a diploma után 1971-ben. 1981-ig maradt a Tháliánál, majd Vámos László hívására szerződött az akkori Népszínházhoz, amely később Nemzeti Színház lett.

Mint mondta, az élet adománya, hogy 1981 óta dolgozik a Nemzeti Színházban, amely azóta Magyar Színházzá lett. "Szeretem ezt a társulatot. Sok kedves régi kollégával és sok remek fiatallal játszom együtt. "Ez nagyon jó dolog, feldobja az embert és engem is megfiatalít" - tette hozzá. Hámori Ildikó pályája kezdetét felidézve a szegedi ünnepi játékok Antigoné-előadásáról beszélt szép emlékként. Thália Színházbeli korszakából szívesen emlékezett vissza Hubay Miklós darabjaira (Tüzet viszek, A párkák, Egy szerelem három éjszakája). Szeretettel emlékezik a Csíksomlyói passióra, Bornemisza Magyar Elektrájára, amelyben Clytemnestrát játszotta, valamint Babits Laodameiáját idézte fel. Említette Shakespeare, Csehov és Gogol műveit, felidézett magyar klasszikusokat, és szólt Szabó Magda Régimódi történetéről, Füst Milán, valamint Márai Sándor műveiről. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjáról mint pályája meghatározó előadásáról beszélt. Mint mondta, sok műfajban, musicalekben is kipróbálhatta magát. "Szerencsés vagyok, nem kerültem bele skatulyákba" - jegyezte meg.

A színésznő jelenleg a Magyar Színházban Lorca Vérnász című darabjának Horgas Ádám rendezte előadásában látható. Emellett Füst Milán Catullus című művében lép színpadra, továbbá a Pinceszínházban az Éjszakai Színház előadásában Márai Sándor Kaland című művében játszik.

Hegedűs Endre: A szépség ügyét szolgálom

Nem azt akarom megmutatni, hogy milyen nagy virtuóz vagyok, hanem egy ügyet szolgálok, a szépség ügyét - mondta Hegedűs Endre zongoraművész az MTI-nek abból az alkalomból, hogy idén Kossuth-díjjal tüntették ki munkásságáért.
"Annak a zenének a szépségét akarom megmutatni, amely a lelket megnyílásra készteti, örömet, élményt és energiát ad neki" - fogalmazott a zongoraművész. Hegedűs Endre kifejtette, a díjat tevékenysége elismerésének, megerősítésének tartja, az elismerés nagyon boldoggá teszi, és erőt ad neki ahhoz, hogy feleségével, Hegedűs Katalin zongoraművésszel együtt tovább folytassák a kultúráért való küzdelmüket. "Szeretnénk eljuttatni a közönséghez, különösen a fiatalokhoz azt a csodát, ami az európai zene elmúlt négyszáz éve" - hangsúlyozta.

A muzsikus kitért arra is: egy ilyen díj talán alkalmat ad arra, hogy eljusson olyan helyekre, olyan intézményvezetőkhöz, ahová eddig nem mindig sikerült. "Reflektorfény vetülhet talán rám, amit szeretnék továbbhárítani. Szeretnék újabb és újabb lelkeket meghódítani a klasszikus zenének" - mondta. Különösen fontosnak nevezte a fiatal tehetségek bemutatását, a velük való közös fellépéseket. "Mi, a feleségemmel a szocializmus alatt nagyon kevés segítséget kaptunk fiatal zenészként, az a kevés viszont, amit kaptunk, nagyon jól esett és megtartott a pályán" - fejtette ki.

Projektjei közül folytatódik a Budafok-Tétényben 2000 óta futó Sursum Corda Zenei Fesztivál. A többségükben ingyenes nyáresti hangversenyeken, melyek minden év augusztus 20. körül kezdődnek, "nem csak helyi művészek lépnek föl, és nem csak a helyi közönséghez szólunk" - mondta. Kitért arra is, hogy folytatódik immár 16. évfolyamába lépő szabadtéri nyári koncertsorozata, a Holdfény Estek, melynek keretében Budapest szívében, a Vármegyeháza díszudvarán ad hangversenyeket.

A fővárosi Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban immár harmadik éve futó Hegedűs Szalonban a zenei világ értékeiről beszél és zongorázik gyerekeknek és felnőtteknek. "A szalonok látogatottsága 150-450 fő körül mozog. Nagyon boldog vagyok, hogy hónapról hónapra ilyen élénk az érdeklődés, nemcsak Ferencvárosból, hanem egész Budapestről" - fejtegette. A közeljövőben esedékes fellépései közül kiemelte a Pesti Vigadóban március 24-i Liszt-szólóestjét, amely, mint mondta, visszatekintés is lesz pályájára abból az alkalomból, hogy idén tölti be a 60 évet. Ugyancsak a Vigadóban lépnek színpadra április 7-én Házaspár(ok) a zongorá(k)nál címmel feleségével és egy másik zongorista házaspárral, Farkas Zsolttal és Várnagy Andreával, akikkel Magyar Zongorás Négyes néven 2005 óta játszanak együtt. Május 6-án pedig a felújított Zeneakadémia nagytermében ad zongoraestet - mesélte.

Hegedűs Endre életében fontos szerepet tölt be a család, három huszonéves gyermek édesapja. Mint mondta, gyerekei "mélységesen be vannak oltva a zenével", egész nap hallgatják, de nem igazán művelik, más pályát választottak. "Most nem aktívak zeneileg, de úgy érzem, a hamu alatt még izzik a parázs, bármikor újrakezdhetik" - mondta.

Hegedűs Endre Hódmezővásárhelyen született, de már 35 éve Budafokon él, felesége odavalósi. Szülővárosához is húz még a szíve, gyakran hazajár - mondta. Mindkét városban talán legfontosabbnak a gyerekeknek, fiataloknak való koncertezést tartja. "Értékeket szeretnék továbbra is közvetíteni, és itt a közvetítésen van a hangsúly" - fogalmazott.

Jávori Ferenc "Fegya": A szüleimnek ajánlom a kitüntetést

"Hatalmas megtiszteltetés számomra ez a díj, mert nagyon komoly kulturális és szakmai súlya van. Szegény szüleim nem tudták megélni ezt a pillanatot, ezért az ő emléküknek ajánlom ezt a fantasztikus kitüntetést" - mondta el az MTI-nek Jávori Ferenc "Fegya" zeneszerző, a Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője, aki pénteken vette át a Kossuth-díjat Budapesten.

A Munkácson született és az 1970-es években Magyarországra áttelepült zenész elmondta, büszke rá, hogy a zsidó kultúra egyik legnagyobb kincsének számító klezmer zene gyökeret eresztett Magyarországon, és ma már szerves része a magyar kultúrának. "1990-ben egy régi álmomat próbáltam megvalósítani, amikor elkezdtünk zenélni a Fészek Művészklub pincéjében, és megmondom őszintén, akkor még csak ápolni akartam ezt a csodálatos kincset" - idézte fel a zeneszerző, hozzátéve, hogy több mint húsz év távlatából visszatekintve, ez volt szakmailag a legboldogabb időszak az életében.
Mint elmondta, nagyon hálás, hogy kitűnő emberekkel, muzsikusokkal hozta össze a sors. Elsőként zenekarának, a Budapest Klezmer Bandnek a tagjait - Barbinek Gábor, Gazda Bence, Kohán István, Máthé László, Nagy Anna, Végh Balázs - emelte ki, akik nagy segítséget nyújtottak neki abban, hogy megvalósíthassa elképzeléseit, és akikkel hatalmas sikereket értek el az évek során. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a zenekarnak a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért, három évvel később pedig Artisjus-díjat kapott az együttes.

Jávori Ferenc kiemelte továbbá Kiss Jánost, a Győri Balett igazgatóját, akivel megalkották a Purim, avagy a sorsvetés című balett-produkciót. Bejárták vele az egész világot, többek közt Londonban, New Yorkban és Amszterdamban is hatalmas sikert aratva.  A zeneszerző elismerően beszélt Rolla Jánosról, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesteréről is. "Megmondom őszintén, amikor először beleszólt a telefonba és azt mondta, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar klezmer zenét szeretne játszani, azt hittem, ez valami vicc, és valahol egy rejtett kamera figyel. Kiderült azonban, hogy nem vicc, és megszületett a Klezmer Szvit, amelyet először a Zsidó Nyári Fesztiválon adtunk elő" - mondta a zenekarvezető, hozzátéve, hogy a kamarazenekarral való közös zenélés óriási elismerés volt a műfaj és a Budapest Klezmer Band számára is.  Jávori Ferenc kiemelte továbbá Kerényi Miklós Gábort, aki annak idején felkérte, hogy működjön közre zeneszerzőként egy klezmer musical létrehozásában. A hamarosan a 200. előadásához érkező Menyasszonytánc című produkciót a mai napig telt ház előtt játsszák.

A jövő terveiről Jávori Ferenc elmondta, hogy ismét a Budapesti Operettszínház vezetőjével fog együtt dolgozni egy új musicalen, amelynek ötlete Kállai István dramaturgtól származik. Az egyelőre cím nélküli darabot 2014-2015 folyamán mutatják be.

Kiss B. Atilla: Az Operaház nálam mindig elsőbbséget élvez

Nem a díjakért dolgozunk, de ha elismerik az ember művészetét, munkásságát, az borzasztó nagy örömet szerez - hangsúlyozta Kiss B. Atilla operaénekes az MTI-nek annak kapcsán, hogy munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. A művész hangsúlyozta, hogy a felkérések sorában nála az Operaház mindig elsőbbséget élvez. "A közönség estéről estére kitüntet bennünket, színpadi embereket a tetszésnyilvánításával. Nem azért dolgozunk, hogy hálálkodjanak érte, de ha az ember visszaigazolást kap arról, hogy művészete gyönyörködtet, felemel, embert jobbít, és ezt akár egy vállveregetéssel, egy baráti öleléssel vagy egy díjjal ki is fejezik, akkor érzi, hogy figyelnek arra, amit csinál, és bátorítást nyer az igyekezete. Egy ilyen nagy elismerés, mint a Kossuth-díj, hatványozott értékű visszajelzést jelent" - fogalmazott az 51 éves tenor.

Kiss B. Atilla úgy vélte, egy felelős művész mindig a tudása legjavát adja, "hiszen azért tanultunk, és azért készülünk egy életen át folyamatosan, következetesen, hogy a nézőt, hallgatót gyönyörködtessük, varázslatba, csodába ringassuk". Amellett, hogy a Magyar Állami Operaház magánénekese, Barcelonában, Párizsban, Tokióban, Torontóban, Berlinben és még számos jelentős operaházban, valamint fesztiválokon, nyári játékokon Budapesten és vidéken - többek között Miskolcon, Szegeden és Gyulán - is rendszeresen fellép, emellett tanít. Mint mondta, gondos tervezéssel be tudja osztani idejét. A felkérések sorában az Operaház mindig elsőbbséget élvez - hangsúlyozta. Felelősséget érez az intézmény iránt, hiszen számos bemutató, ősbemutató és repertoár-előadás fűződik a nevéhez az elmúlt tizenöt évből.

Kiss B. Atilla 2012 óta tanít a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, és az elmúlt tanévkezdés előtt felkérték, hogy 2013 szeptemberétől a budapesti Zeneakadémián is oktassa az énekes növendékeket. "Lehet, hogy a tanítás ebben a pillanatban áldozatosnak tűnik, de úgy gondolom, felelősséggel tartozunk az utókornak azzal, hogy ha begyűjtöttünk egy tudást, és lehetőséget kapunk rá, hogy azt tovább is adjuk, akkor azt tegyük is meg." - fejtette ki.

Pályája során alakított szerepei közt, mint mondja, akár az ember a gyerekei közt, nem szívesen rangsorol, mégis, különösen közel áll hozzá Bánk bán alakja: azóta, hogy tanárnője, Kriza Ágnes biztatására alig harmadéves énekes növendékként a gyulai várban 1992 nyarán először alakította. Színpadon, szabadtéren számtalan variánsban énekelte újra a szerepet, mely szinte második énjévé vált, kiváltképpen a sok elismerést szerzett, Káel Csaba rendezte Bánk bán-operafilmben való szereplése óta - emelte ki. Egy másik meghatározó szerep Ádámé volt számára, Bozay Attila millenniumi operapályázaton győztes művében, Az öt utolsó színben.  Nem hagyhatja ki a felsorolásból azonban Don Alvarót, Don Carlost, Don Josét, mint ahogy Radamest, Lohengrint, Turiddut, Pinkertont, Dick Johnsont vagy Kalafot sem. "Pályám elején meghatározóak voltak számomra a nagy találkozások a sokat tapasztalt, világkarriert futott művészekkel. Ilyen volt többek közt a Marton Évával való együttműködés a Bánk bán-filmben, összes kiváló partnereimmel és Zsigmond Vilmos vezető operatőrrel, valamint Montserrat Caballéval, akivel előbb Barcelonában a Liceu színpadán, majd a szegedi Dóm téren szerepeltem." - idézte fel.

Kiss B. Atilla az erdélyi Bánffyhunyadon született és a közeli Kalotaszentkirályon nőtt fel, az erdélyi és magyar identitás nagyon fontos számára. "Azt kell mondanom, hogy erdélyi emberként egy kicsit keményebbek, edzettebbek vagyunk, mert jobban megfújt minket a szél, jobban értek a fagyok. A kisebbségi létben az ember kénytelen jobban megtanulni megállni a saját lábán. Ezért sokkal tudatosabban él bennünk a nemzettudat, mint sok olyan nemzettestvérünkben, akiknek nem 'adatott meg' ez a kisebbségi sors. Nyelvünk, kultúránk megőrzése létkérdéssel vált egyenértékűvé. Ezért él és virágzik Erdély szerte még ma is a ma már újra közkinccsé vált népzene, néptánc." - fejtette ki az énekes.

Felidézte azt is, milyen megindító pillanatban érkezett a Kossuth-díjról szóló értesítés. "Éppen a családommal voltam február 25-én, és az állampolgári eskütételre készülődtünk, mert aznapra kaptunk időpontot. Ekkor kopogott a postás a díjról szóló levéllel. Felfogni, feldolgozni sem volt igazán időm, az események olyan sűrűn követték egymást. Azóta is értelmezem, ízlelgetem ennek az óriási kitüntetésnek a jelentőségét, fontosságát, felelősségét, és azóta is barátkozom a gondolatával" - mondta Kiss B. Atilla.

Terveiről elárulta: ötven éves kora előtt még nem érezte elérkezettnek az időt arra, hogy Othello, Canio, Tannhduser, vagy más hasonló fajsúlyú szerepek eléneklésére gondoljon, de most már úgy érzi, tervezhet ezekkel. Egy énekes, mint mondta, tervezhet ugyan, de a műfaj sajátosságánál fogva felkérésre, megbízásra van szüksége, hogy szerepálmait valóra válthassa.

Kobzos Kiss Tamás: Sajnálom, hogy költő édesapám nem kaphatta meg

A Kossuth-díj a létező legnagyobb elismerés, amiben egy művész részesülhet, azt sajnálom, hogy költő édesapám, Kiss Tamás nem kaphatta meg - mondta Kobzos Kiss Tamás az MTI-nek. A 63 éves zenész egyedülálló előadóművészi pályája, népzenei oktatómunkája, valamint a magyar népzene hazai és külföldi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át pénteken a Kossuth-díjat. "Szüleim sokat hallgatták otthon Török Erzsi népdalénekes felvételeit, nagyapám meg nagyon szeretett énekelni, de zenészek nem voltak a családban. Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta" - idézte fel Kobzos Kiss Tamás az MTI-nek.

Mint kifejtette, a koboz a csángókhoz kötődő hangszer, ő pedig már gimnazista korában érdeklődött a moldvai csángók iránt, sokat olvasott róluk. "A Kobzos előnevet később, 1977-ben vettem fel, amikor Kecskeméten egy népzenei találkozón egy kedves barátom, Buda Ferenc költő szólított így a színpadra, aztán rám ragadt a név". Kobzos Kiss Tamás népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncház-mozgalommal. "Ahogy Sebőék, Halmosék és a többiek Budapesten játszottak a táncházakban, én Debrecenben 1973-tól a Hajdú Táncegyüttessel. Itt is brácsáztam, és Székre is brácsát tanulni jutottam el Ádám István Icsán családjához, meg 1973-1974-ben gyűjtöttem zenét a Mezőségben, Gyimesben, meg az idetelepített baranyai moldvai csángóknál".

Gitárosként a régizene is érdekelte, virágénekeket énekelt, hatással volt rá az amerikai folkmozgalom. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene, az ottani pengetős hangszer, a saz. Egy rövid ideig - 1974-ben - a Kaláka együttesnek is tagja volt, és egészen 1979-ig restaurátorként dolgozott több intézményben, köztük a Néprajzi Múzeumban. "A gyarapodó zenei lehetőségek miatt adtam fel a restaurátori állást, és lettem szabadúszó zenész. 1981-ben jelent meg az első lemez, amin játszottam, a Kecskés együttes Zene a reneszánsz kori Erdélyben című anyaga. A felvétel lehetőséget adott arra, hogy hanglemezklubokban énekeljek, jártam az országot, mint énekmondó, aztán 1981-ben megismerkedtem René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszottam, ami biztos megélhetést adott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszottam duóban, több mint tíz éven át, vele áprilisban az Óbudai Társaskörben ismét lesz egy trubadúrkoncertünk" - mesélte a zenész. Felidézte, hogy a legnagyobb hatással talán Szabados György, a három évvel ezelőtt elhunyt, halála előtt nem sokkal Kossuth-díjat kapott zeneszerző, zongoraművész egyénisége volt rá, és büszke a közös munkáikra. Kobzos Kiss Tamás játszott a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. "Több mint harminc lemezen vagyok hallható különböző hangszereken, illetve mint énekes. Talán az első török lemezemre, a Szívetekben őrizzetek című albumra vagyok a legbüszkébb, ezt Ásik Veysel 20. századi énekmondóval és Erdal Salikogluval készítettük és 2002-ben jelent meg".

1986 óta tanít az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta igazgatója, és 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is oktatott kobozt. "Nem tudom szétválasztani magamban az énekmondó zenészt, a tanárt, a népdalkutatót. Elsősorban énekesnek tartom magam, a különleges hangszerek ezt segítik. A koboz kiveszőfélben lévő hangszer, de ma is sok fiatalt érdekel, mert alkalmas az énekkísérésre, és vannak igazi virtuózok, akik tágítják a hangszer lehetőségeit, köztük Szalma László" - mondta a zenész.

Kóti Árpád: A színészet a legnehezebb pálya

"A színészet a legnehezebb pálya. Ugyanakkor játék, amelybe nem kell belehalni" - summázta 58 év tapasztalatát Kóti Árpád, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki több mint öt évtizedes kimagasló színészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott. Kóti Árpád még ma sem tudja megmondani, hogy miért lett színész. "Már a színművészeti főiskolára jártam, amikor életemben először láttam színházi előadást a Nemzeti Színházban" - idézte fel a kezdeteket az 1934-ben, a Békés megyei Bucsán született művész.

Szülőfalujában az iskolában nem volt tornaterem, mégis testnevelési gimnáziumba ment Kiskunfélegyházára, s azt elvégezve felvették a testnevelési főiskolára, a soproni erdőmérnöki karra, s első körben a színművészeti főiskolára is. "Nem szerettem nagyon tanulni, így a színművészetit választottam. Aztán egész életemben tanulhattam" - próbálta felidézni, mégis hogy került a pályára. Éppen a falu határában cséplőgépen dolgozott, amikor ment az értesítés, hogy másnap ismét a színművészetire kell mennie, a második felvételire. A nyakas vidéki gyerek ezen kellően felháborodva - abban a ruhában, saruban, ahogy csépelni volt - másnap berontott a felvételire, s méltatlankodva vonta kérdőre a Básti Lajos, Gellért Endre, Olti Magda alkotta felvételiztető bizottságot, hogy őt minek hívták vissza, amikor egyszer már felvették. Gellért Endre megnyugtatta: fel van véve, a harmadik fordulóra már nem kell bemennie. Milyen harmadik fordulóra? - méltatlankodott tovább az ifjú színésztanonc.

A főiskolán olyan osztálytársai voltak, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Madaras József, Margitai Ági. Első sikerére ma is jól emlékszik: József Attila Hazám című versét akarta elszavalni, de Básti Lajos azt mondta, korai ez még, ehhez érnie kell. Ám Kóti Árpád nem tágított, már megtanulta a verset - mondta Bástinak, és el akarja mondani. Elszavalta. Osztálytársai felállva tapsolták. "Ez volt az első sikerem" - mondta. A főiskola befejezése után két év Békéscsaba, egy-egy év Eger, Veszprém és Szolnok következett, majd Lengyel György hívására 1963-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Azóta is Debrecen az otthona. "Szeretem ezt a várost" - mondta, s kötődésére utalva hozzátette: ha Budapestre kell mennem, már Hajdúszoboszlónál honvágyam van."

Debrecenben első komoly sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című darabban, a magyar hősi halott katona megformálásával aratta. Aztán jöttek sorban az emlékezetes alakításai: a Részeg eső Balla Gézája, a Sírkő Pántlikával Pacel Márkja, a János király Pandulphója, Shakespeare Lear királyában pedig először Edmund, majd Gloster szerepe, végül 75 évesen eljátszotta a címszerepet is. Kóti Árpád fergeteges sikert aratott Háy János Gézagyerek című darabjának Herda Pityujaként, de a Kossuth-díjat - szerinte - a 2009-ben bemutatott Én, Károli Gáspár címszerepéért kapta, amelyet még ma is játszik a Csokonai Nemzeti Színházban.

Kóti Árpád - aki a budapesti Nemzeti Színházért sem volt hajlandó elhagyni Debrecent - meleg szívvel emlékezik néhai és mai kollégáira: Dégi Istvánra, Gerbár Tiborra, Sárosdy Rezsőre, Szabó Ildikóra, Novák Istvánra, Simor Ottóra, Csendes Lászlóra, Miske Lászlóra, Csikos Sándorra. "Közülük többen is megérdemelték volna a Kossuth-díjat" - mondja, utalva arra, hogy legutóbb 1955-ben kapott ilyen magas kitüntetést debreceni színész, Solti Bertalan személyében.

Mácsai Pál: a díjjal Az Örkény Színház munkáját ismerik el

A Kossuth-díjat az Örkény Színház elismerésének tekintem - hangsúlyozta Mácsai Pál színész, rendező, színházigazgató, aki a nemzeti ünnep alkalmából pénteken vette át a kitüntetést sokoldalú színészi pályája, egyedülálló rendezései, valamint színházalapítói és a magyar színházi életet is gazdagító közéleti tevékenysége elismeréseként. Mácsai Pál az MTI-nek azt mondta, hogy a Kossuth-díj olyan feladatokat ad az embernek, amit talán más díj nem. "Az első: nem válni Kossuth-díjassá" - mondta, utalva arra, hogy szakmájában van egy ironikus értelme is a Kossuth-díjasnak: azt a művészt jelenti, aki érinthetetlen és elveszíti az önmagában való kételkedés képességét. "Az ember ne higgye azt, hogy eleget tud, mert megkapta a Kossuth-díjat" - fogalmazott a színész-rendező.

Mácsai Pál szerint nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a múltban és a jelenben ki mindenki nem kapta meg a Kossuth-díjat azok közül, akik legalább annyira vagy jobban megérdemelnék, mint ő. Az Örkény Színházat létrehozó és vezető művész hozzátette: nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a díj nem csak az övé, hanem általa az Örkény Színház munkáját ismerik el. A színész-rendező kiemelte: élete fő műve az Örkény Színház, ebben a díjban a színház minden munkatársának munkája benne van, és ezért köszönettel tartozik nekik. "Mindemellett örülni is kell tudni a Kossuth-díjnak" - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy élni kell azzal a lehetőséggel, amelyet egy ilyen nagy díj adhat, hogy az ember vissza és előre nézzen.

Elárulta: ma úgy látja, hogy életében minden az Örkény Színház létrejöttének irányába tartott, és ez így jól is van. "Semmi nincs hiába, a kudarcok, pofára esések és az örömteli, jól sikerült megmozdulások is visznek valamerre" - tette hozzá.
A színház, amely korábban a Madách Színház kamaraszínháza volt, 2001 óta működik Mácsai Pál vezetése alatt, 2004-ben vette fel Örkény István nevét és 2010-ben vált önálló intézménnyé. Az igazgató, akinek 2015-ben jár le a mandátuma, elmondta: újra fog pályázni. "A színházunkban van fejlődési lehetőség, kíváncsiság, és úgy érzem, ez az újabb öt év bennem is megvan" - fogalmazott.

Szólt arról, hogy a négyszáz nézőt befogadó nagy színházterem mellett a társulatnak szüksége lenne egy stúdiószínpadra is: készen áll arra a színház, hogy megfelelő anyagi kondíciók mellett egy kisebb játszóhelyet is működtessen, ahol olyan darabokat is be tudnak mutatni, amelyek a nagyszínpadon nem esélyesek, akár azért, mert szűkebb közönségréteghez szólnak, akár kísérletező jellegük miatt. Hozzátette: a kisebb, intimebb térben való munka a színészek szakmai fejlődését is szolgálná. "Ez a továbblépés egyik kulcsa" - mutatott rá az igazgató.

Korábbi munkáit felidézve számos színházi szerepe közül Rómeót, Cipollát, Antoniust és Trileckijt említette fontos állomásként, külön fejezetnek tartja az Azt meséld el, Pista! című Örkény-monológját, amelyet több, mint ötszázszor adott elő. Filmszerepei között Sopsits Árpád Torzók című munkájában játszott szerepét és a Terápia című sorozat főszerepét tartja legfontosabbnak. Rendezései közül Shakespeare Téli regéjét, és az Örkény-darabok új adaptációinak színpadra állítását emeli ki.

Fontosnak tartja, hogy a lassan huszadik évfolyamába lépő Lyukasóra című televíziós irodalmi játék résztvevője. Megemlítette, hogy fájlalja a rádiós színészi munkák eltűnését, és a tévéjáték műfajának megszűnését, hozzátéve, hogy e két terület neki magának is sok szép szakmai feladatot adott korábban. Következő munkáiról szólva kitért arra, hogy április 11-én Anyám tyúkja címmel a magyar irodalom legismertebb verseit viszik színpadra Várady Szabolcs válogatásában. A következő évad műsorterve is csaknem elkészült már, ő maga Alfred Jarry Übü király című darabját állítja színpadra, amelyet a Szentendrei Teátrummal közösen mutatnak be.

Mőcsényi Mihály: A tájépítészet művészi tevékenység is

Rendkívül sokoldalú diszciplínaként jellemezte az önálló tudományágként Magyarországon jelentős részben általa megalapított tájépítészetet az MTI-nek adott interjújában Mőcsényi Mihály tájépítész, kertészmérnök, aki pénteken vehette át a Kossuth-díjat a Parlamentben. A "tájépítészeti Nobel-díjként" számon tartott Sir Geoffrey Jellicoe-díjat 2012-ben elnyerő Mőcsényi Mihály a Kossuth-díjat "a tájépítészet szakterületének hazai elismertetése és az egyetemi oktatásban való bevezetése érdekében végzett tevékenységéért, valamint közel hét évtizedes, nemzetközi szinten is kimagasló, alkotói-tervezői, oktatói és iskolateremtő tudományos pályája elismeréseként" kapta - áll az elismerés indoklásában.

Mőcsényi Mihály a művészeknek, alkotóknak járó Kossuth-díj idei elnyerése előtt, 2000-ben már megkapta a kutatóknak odaítélt Széchenyi-díjat is: "ez a kettősség a foglalkozásomból adódik: a tájépítészet egyfelől tudományos, másrészt alkotói, művészi tevékenység" - mutatott rá. Az MTI kérdésére felidézte, hogy pályájának kezdetekor a tájépítészet még nem volt elismert önálló tudományágként. "Annak idején a világon talán két-három helyen ügyködtünk azon, hogy létrehozzuk ezt a diszciplínát. Ez, úgy tűnik, sikerült, ahogy a megfelelő utódokat kinevelni is; a tanítványok jelentős része persze ma már nyugdíjas" - emlékezett.

Mőcsényi Mihály hangsúlyozta: a tájépítészet felettébb sokoldalú felkészültséget kíván, maga is három-négy egyetemet végzett el; tanult többek között gazdálkodástudományt, művészettörténetet, muzeológiát, építészetből doktorált is.
A neves kertészmérnök nem csak oktatóként volt sikeres, a Tájépítészek Nemzetközi Szövetségének még a szocializmus idején négy éven keresztül elnökhelyettese, újabb négy éven át elnöke volt.

Mőcsényi Mihály elárulta: idén hosszú évtizedek után tér vissza csehországi Rajovba, ahol a Magyar Hadsereg kiugrási kísérleteinek részeseként 1944 őszén önkéntes küldetésben partizán hadműveletekben vett részt. Többek között részese volt a rajovi incidensnek, ahol magyar katonák és cseh partizánok védték meg a polgári lakosságot az SS kegyetlenkedéseitől. Kutatói tevékenységéből Mőcsényi Mihály a fertődi Esterházy-kastély eredettörténetének tisztázását emelte ki, bár - mint megjegyezte -, a 16 éve megjelent könyvében bizonyított állítások csak lassan szivárognak át a magyar művészettörténet-írásba. "A kastélyegyüttes legkorábbi része kora reneszánsz, a Nádasdyak építtették át barokká, majd Esterházy 'Pompakedvelő' Miklós bővíttette tovább rokokó kastéllyá. Ennek tervezője ismeretlen volt, nekem azonban sikerült őt azonosítanom Jacoby Miklós személyében, akit a herceg Haydnnal együtt a bátyjától örökölt" - jegyezte meg.

Mőcsényi Miklós jelenleg is aktív, idén részt vett például a 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjára kiírt pályázat zsűrijében, míg frissebb írásait folyamatosan publikálja a http://epiteszforum.hu/mocsenyi-esszek honlapon.

Németh János: Úgy legyen európai a művészetünk, hogy közben magyar marad

"Az iparművészeknek arra kell törekedniük, hogy úgy legyen európai a művészetük, hogy közben az magyar marad" - hangsúlyozta az MTI-nek Németh János szobrász-keramikus, aki mintegy ötvenéves művészi pályafutásának elismeréséért péntek vette át a Kossuth-díjat a Parlamentben. Németh János családjában a fazekas-mesterségnek nagy hagyománya van. Felmenői közül többen kályhás- és fazekasmesterséggel foglalkoztak. A művész nagyapja, Németh Gábor például korának egyik elismert kályhaépítője volt, és az egykori családi műhelyből nőtte ki magát a mai Zalakerámia egyik gyáregysége is - idézte fel pályája kezdetét a szobrász-keramikus, hangsúlyozva: "Ezek a gyökereim, amire építek, ezért lettem én is keramikus."

Az 1934-ben született művész a mai napig szülővárosában, Zalaegerszegen él. "Mint egy plasztika, olyan gyönyörű a zalai dombvidék, amelyet gyerekkorom óta számtalanszor végig jártam" - fogalmazott a művész.  Művészetére a családi tradíció mellett erőteljesen hatott a göcseji, valamint az Őrség, a Balaton-felvidék és az Alföld népi fazekasságának szellemisége és formavilága. Mint elmondta, munkája során szellemileg is próbálja átmenteni a magyar népművészet és pásztorművészet sajátos világában megőrződött hagyományokat, és ez a törekvése jelenik meg szobrain, domborművein, edényeiben és különféle tárgyaiban. Munkássága fő ágának az építészeti kerámiát tekinti, és mint elmondta, nem a szobrászat hagyományos technikáját használva dolgozik, hanem a fazekasság eszközeivel különféle geometrikus-elemeket, például gömböt, kúpot vagy csöveket korongoz az agyagból, majd ezekből építi fel alkotásait.

Pályafutására visszatekintve elmondta: első nagyméretű domborművét, amely 1969-ben a Harkányfürdőbe készült, már ezekből a korongozott elemekből, jellegzetes formajegyek felhasználásával munkálta meg. Másik nagyméretű alkotása, a budapesti Népligetben látható Göcsej-dombormű Buda és Pest egyesítésének centenáriumára készült 1973-ban.
A magyar népművészet, az ősi magyar motívumok mellett a primitív archaikus művészetek formaelemeiből is ihletett merít, mert mint mondja: "Egy óceániai vagy egy afrikai ember ugyanúgy gondolkodik, mint egy magyar pásztor."

Németh János elmondta, hogy jelenleg a szintén zalaegerszegi születésű Keresztury Dezső író, költő emlékházának falára készülő fülkés domborművön dolgozik. A készülő alkotása - amelyen a zalai táj plasztikus motívuma is megjelenik - egy szülőföldhöz való kötődésről szóló idézetre épül.

Orbán György: Nagy lesz az öröm a falumban

Nagy örömet, a munkámban pedig segítséget jelent a díj, és - talán kicsit viccesen hangzik, de nagyon fontos dolog - a falusiak is büszkék lesznek rám - mondta a Kisorosziban élő Orbán György zeneszerző az MTI-nek annak kapcsán, hogy munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. "Kelet-Európában a kitüntetéseknek és általában a sorsoknak furcsa pályája szokott lenni. A legnagyobbjaink száműzetésben vagy emigrációban haltak meg, Bartók például nem kapta meg a legnagyobb magyar kitüntetést. A nagyjaink felé tartozunk annyival, hogy az elismerést a maga értékén kezeljük: örülünk neki, ugyanakkor a szakmai létben nem szabad eltúlozni a jelentőségét. Nagyon rossz lenne, ha a szakmámban a kitüntetések szerint bánnának az emberekkel" - hangsúlyozta a zeneszerző.

Az őt ért hatások közül egyértelműen Bartók Bélát emelte ki. "Ez egy generációs jelenség, ugyanis éppen akkor születtem, amikor Bartók az egyetlen lehetséges válasz volt minden szakmai kérdésre. Vállalható, igen imponáló világnézet, a gyűjtések kapcsán egy fantasztikus Kárpát-medence-élmény, és zseniális művek - mindez, sőt még ennél is több összesűrűsödött abban, amit diákkoromban Bartók-modellnek neveztek. Ez a modell akkoriban versenytárs nélküli volt" - fejtegette, hozzátéve: később persze megismerte a nagy és kicsi - mert nekik is van mondanivalójuk - európai zeneszerzőket, sőt, a beatzene, különösen a Beatles is hatott rá, miután legyőzte fiatalkori sznobizmusát.

Orbán György munkásságát elsősorban oratorikus kompozíciók és kórusművek jellemzik. "Míg az instrumentális zene, amit profik játszanak, ki van téve a 20. század eléggé kártékony esztétikai-ideológiai hatásainak, addig a kórusmuzsikát alapjában véve amatőrök éneklik, akik ledobják magukról ezeket; ezt egy hangszeres együttes nem engedheti meg magának" - mutatott rá.  Kiemelte, hogy a kóruséneklés az elmúlt 10-15 évben virágzó művészeti ággá nőtte ki magát Amerikában és a Távol-Keleten, a kiadók és a zeneszerzők számára is igen jövedelmező terület lett, és nagyon erőssé vált a művek szelekciója. "A másik szféra, az instrumentális kortárs zene ezzel szemben fonnyadozik, mert mindent eljátszanak, nem tud megbukni semmi, azaz itt nincs szelekció. Állóvíz van, pocsolya. Mindkettőt csinálom, egyiknek élvezem az áldásait, a másiknak nyögöm a kínjait" - fogalmazott a zeneszerző.

Orbán György többször komponált költők - többek között József Attila és Weöres Sándor - verseire is. "Főleg fiatal koromban mertem nekimenni a nagy magyar verseknek, ma már kevésbé, gyávább vagyok. Ennek az az oka, hogy rájöttem: van egy eredendő ellentmondás a zene kívánalmai és a szövegek között. Ennek egyik vetülete a tempó: még a leggyorsabb szavalási tempó is túl lassú a zenének, és ha a zene ezt felveszi, meghal, mint zene" - fejtegette a komponista.
Egy másik terület, amit már nem művel, a színházi és filmzene. Gothár Péternek több filmjéhez is írt zenét, fiatalként Jancsó Miklóssal is dolgozott együtt. "Lehet, hogy cinikusnak fog hangzani, de Gothárt kivéve, aki jó barátom, és nagyszerű volt vele dolgozni, mindez nagyrészt csak pénzkereset volt számomra, a filmzene ugyanis nem az a terület, ahol az ember el tudja mondani a saját mondanivalóját. Jancsóval fiatalként dolgoztam együtt - nagy megtiszteltetés volt -, beugrottam, mert a szokott zeneszerzője nem ért rá. Komponáltam egy nagy zenekari művet, ő pedig a keverőasztalnál egyenként lehúzta a sávokat. Ez a nagybőgő? Nem lesz. A kürtök? Ez sem kell. Végül hagyott egy ütőgardont. Leforrázva jöttem el" - idézte fel Orbán György.

A 66 éves zeneszerző úgy fogalmazott, egyfajta "derűs pesszimizmussal" tekint a jövőbe. Mint mondta, még jó erőben van, "a motor még megy", ha van egy jó ötlete, intenzíven ki tudja dolgozni. "Játszott szerző vagyok, a kórusműveimet rengeteg helyen éneklik. Ha nem lennék játszott, több lenne az ambícióm, hogy találjak ki valami újat. Így a fiataloké az előny, a jövő: az ő nyeretlenségük hatalmas erő, ami viszi őket új megoldások felé. Én 40 éve ugyanazt írom, és nem is akarok mást írni" - fogalmazott Orbán György.

Snétberger Ferenc: Remélem, a díj segíti majd a tehetségközpontot is

"Nagyon örülök a Kossuth-díjnak, ez egy igen rangos elismerés, fontos számomra, és remélem, sokat fog segíteni a felsőörsi Zenei Tehetség Központ működtetéséhez is" - fogalmazott Snétberger Ferenc világhírű gitárművész, aki pénteken vehette át a kitüntetést a Parlamentben. "Voltak nehézségeim, de ezeket sikerült leküzdeni, sokan segítettek ebben. Ez egy nagyon kemény pálya, ha viszont elég kitartó vagy, és mások ezt látják, akkor előbb-utóbb mindenkinek sikerülhet" - fejtette ki az 57 éves, évtizedek óta Berlinben élő Snétberger Ferenc az MTI-nek.

Megjegyezte, hogy az általa alapított, és 2011-től működő felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak is azt sulykolja: alázatra van szükség, a zene nagy dolog és tisztelni kell. "Az iskolát nagyon szeretem csinálni, bár sok időt elvesz. Korábban hat éven át tanítottam egy berlini zenei iskolában tehetséges gyerekeket, ez adta az ötletet, hogy a magyarországi központot megvalósítsuk. A felsőörsi Zenei Tehetség Központ jóval komplexebb, bentlakásos iskola, ahol a kurzusok idején hatvan gyerek tanul zenélni nagyszerű tanároktól. Sajnos a vidéki meghallgatásokon nagy szegénységet tapasztalunk a roma gyerekeknél, jó lenne, ha a tehetségek nem vesznének el" - hangsúlyozta Snétberger Ferenc.
A központ működését a magyar állam a kezdetektől támogatja, beindulásához a Norvég Alaptól kaptak 2,7 millió eurót.

Snétberger Ferenc felidézte, hogy gyerekként édesapja volt rá a legnagyobb hatással, ő volt a példaképe, miatta tanult meg gitározni. "Sajnos már nem él. Nagy gitáros lehetett volna, ha megvannak hozzá a lehetőségei, de nem volt igazán ideje a hangszerrel foglalkozni, mert a zenélés mellett hét gyereket nevelt. A salgótarjáni zeneiskolában Borsányi Mátyástól tanultam sokat" - fejtette ki. A gitáros játékában a magyarországi roma hagyományok, a brazil zene és a flamenco éppúgy jelen van, mint a klasszikus gitár és a dzsessz. "A legfontosabb a saját hang megtalálása a hangszeren. Kitartok amellett, amit elkezdtem és mindig is csináltam. Ebben mindenféle van, a flamencót, a brazil zenét különösen szeretem, de a legnagyobb hatással a dzsessz volt rám, apám is játszotta".

Több mint három évtizedes pályafutása első szakaszában, 1987 és 1993 között a sokra tartott dzsesszformáció, a Trio Stendhal tagja volt Dés László szaxofonossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel. A csapat négy lemezt készített. "Ez a korszak régen lezárult, de abban az időben nagyon sikeresek voltunk". Azóta sok mindenkivel játszott együtt; talán az Arild Andersen norvég bőgőssel és Paolo Vinaccia olasz ütőhangszeressel alkotott Snétberger Ferenc Trió 2005-ben megjelent Nomad című lemeze az egyik csúcspont. "Fantasztikus volt a Bobby McFerrinnel lezajlott koncertsorozat, meghívott Zürichbe, Németországba, Spanyolországba is, de felléptünk együtt a VeszprémFesten is. Markus Stockhausen trombitással, Karlheinz Stockhausen fiával 1999 óta zenélünk együtt duóban és a Joyosa projektben, nagyon jó barátom, sokat segített nekem" - sorolta a gitárművész.

Várhatóan ősszel jelenik meg Snétberger Ferencnek a Zeneakadémián tavaly októberben adott koncertjének hanganyaga. Idén sok szólókoncertje lesz, For My People című művét, amelyben magyar hazája kulturális gyökereivel foglalkozik, június 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Concerto Budapesttel közösen adja elő. Játszik a felsőörsi tanítványokkal, valamint új formációjával is, amelyben fia, Toni dobol, Barcza Horváth József bőgőzik, Oláh Tzumo Árpád zongorázik, és zenél velük egy francia vendégtubás, Michel Godart. "Szeretem, hogy két otthonom van, Berlinbe és Magyarországra is hazamegyek" - mondta végül a gitárművész az MTI-nek.

Temesi Ferenc: Az életem elismerése ez a díj

Egy élet munkájának szól ez a díj - mondta az MTI-nek Temesi Ferenc író, akit a nemzeti ünnep alkalmából pénteken Kossuth-díjjal tüntettek ki. A József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas írónak, műfordítónak, színműírónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának az indoklás szerint műfajteremtő költői, írói munkája, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként ítélték oda a Kossuth-díjat. "Ez a díj mindenkinek szól, akikkel együtt nőttem fel Szegeden, a Tündér utcában, akikkel együtt jártam iskolába, egyetemre, sőt ezt a díjat a város, Szeged is kapta" - fogalmazott Temesi Ferenc, aki magát negyven éve Budapesten élő vidéki írónak nevezte. Viccelődve megjegyezte: reméli, édesanyjától is kap végre egy "ötöst", hiszen amióta 1988-ban megkapta a József Attila-díjat, minden évben megkérdezi, mikor lesz már Kossuth-díjas.

Az alkotó művei közül kiemelte a Bartók című, több mint 600 oldalas nagyregényét, amely 2012-ben jelent meg, a Por című, szótárformával játszó családregényét, amelynek 1986-ban jelent meg az első kötete, valamint az első újságregényt, a 2005-ös Kölcsön Időt. "A legtöbbet a Híd című regényem formai kimunkálásán dolgoztam: a tarot jóskártya és a kínai Jelenések jóskönyve szimbólumai segítségével írtam, édesanyámnak. A forma mindig is fontos volt nekem, de nem a legfontosabb" - mutatott rá, hozzátéve, hogy természetesen a Por jelentette számára az országos sikert. "Apám könyve volt a hat nemzedék életét átfogó szótárregény, amelynek majd 1500 oldalába belefért a szegediség 1833-tól 1973-ig tartó története és a beatgeneráció is. Nem olvasom régebbi műveimet, de ha valamiért itt-ott belenéztem a regénybe, ma is vállalhatónak láttam. Azért egy javított kiadás jó volna" - fogalmazott.

Temesi Ferenc kiemelte, hogy az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra fog megjelenni a Tündér, mesék című mesekönyve, amelynek tíz történetét unokájának, Tündének írta. Az író szerint a könyvben a képek legalább olyan fontosak lesznek, mint a szöveg; ezeket Mayer Hella készítette. Az Ünnepi Könyvhétre időzíti a LÍHarmattan Kiadó a "Miért nem?" című könyvét, amelyben Temesi Ferenc rövid prózai írásai kapnak helyet. "Közben dolgozom egy regényen és egy színdarabon is" - árulta el az író.

Timár Sándor: Először a saját táncanyanyelvünket kell megtanulnunk

Minden gyermeknek először a saját táncanyanyelvét kell megtanítani, így a következő táncokat sokkal könnyebben fogja elsajátítani - mondta el az MTI-nek a pénteken Kossuth-díjjal kitüntetett Timár Sándor koreográfus, aki nem csupán saját munkássága, hanem a magyar néptáncnak, mint erős közösségformáló erővel bíró, közös nemzeti nyelvnek az elismeréseként tekint a kitüntetésre. A 83 esztendős művésznek idén ősszel jelenik meg Táncköltészet című új könyve. Az 1999-ben publikált, Néptáncnyelven című módszertani írás folytatásának szánt kötet a hamarosan induló Timár-Táncakadémia tankönyve lesz. A koreográfus elmondta, a kezdeményezés célja, hogy olyan pedagógusokat - óvónőket, tánccsoport- és együttesvezetőket - képezzenek, akik a Timár-módszer szellemében tanítanak.

Mint aláhúzta, a cél, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozott tudásanyagot, tapasztalatot és értéket ne csak mi élvezzük, hanem Észak- és Dél-Amerikától kezdve egészen Ázsiáig más népek is tanuljanak belőle és használják. A koreográfus szerint minden gyermeknek a saját táncanyanyelvét, a saját környezetének hagyományait kell először megtanulnia, mert, ha azokat jól tudja, akkor a következő táncot - legyen az balett, vagy modern tánc -, már sokkal könnyebben fogja elsajátítani.

A szolnoki tanyavilágban született Timár Sándor a családja révén már egészen fiatalon megismerkedett a hagyományélesztés gyakorlatával. Az érettségi előtt ő vezette gimnáziuma, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium táncegyüttesét, ahol már megkezdte saját táncpedagógiai módszerének kidolgozását, miközben folyamatosan gyűjtötte a tanyavilág táncait. Időközben megalakult a SZOT Művészegyüttes Molnár István táncművész vezetésével, amelynek ő is a tagja lett. Az együttesben ismerkedett meg többek közt Martin Györggyel (1932-1983), akivel sokszor eljártak táncokat gyűjteni, amelyeket aztán megtanultak, és továbbadtak. Saját módszerét alkalmazva vezette 1958-tól a Bartók Béla Táncegyüttest is. Az állami és Erkel Ferenc-díjjal is rendelkező művész elmondta, hogy az UNESCO szellemi örökség listájára nemrég felkerült magyar táncházmozgalomnak hála, ez idáig több ezer fiatal tudta elsajátítani ezt a tudásanyagot, és ők ma már a határon belül és a határon túl is tanítanak, hozzájárulva egy ősi kultúra megőrzéséhez.

A koreográfus és felesége, Timár Böske táncművész által alapított Csillagszemű Táncegyüttes tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Timár Sándor elmondta, hogy az elmúlt két évtized során rengeteg új koreográfia született. Célja, hogy a jövőben felélessze a felhalmozott óriási értékanyagot, átadva azt a fiataloknak, miközben új táncokkal is gazdagítja a repertoárt. A mára 700 fősre duzzadt - és több csoportra osztva működő - Csillagszemű Táncegyüttes több európai országban is fellép az idén.

Ma Budapest több helyszínén és az agglomeráció számos településén folyik oktatás a Timár-módszer szellemében. A házaspár már a világ számos pontján megfordult, többek közt Japánban, ahol sok ezer tanítványunk van.

Vujicsics együttes: Nem csupán éltetni akartuk a hagyományt

"Nem csupán éltetni akartuk a hagyományt, hanem azt akartuk, hogy a kis falvak zenéje mindenki számára befogadhatóvá váljon" - mondta el az MTI-nek Eredics Gábor, a Vujicsics együttes vezetője, amelynek tagjai pénteken megosztott Kossuth-díjat vehettek át. Az együttes állandó tagjai - Borbély Mihály, Brczán Miroszláv, Eredics Áron, Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Szendrődi Ferenc és Vizeli Balázs - a Kárpát-medencei délszláv népzenei tradíciót közkinccsé formáló, egyedi hangzásvilágot kiérlelő, példaértékű művészi pályafutásuk, valamint a zenei örökség áthagyományozása érdekében végzett sokoldalú tevékenységük elismeréseként vehették át az elismeréseket.

A Magyar Televízió 1977-es tehetségkutatója, a Kit mit tud megnyerése után egy csapásra az érdeklődés középpontjába került a zenekar, egy ország fedezte fel magának a Vujicsics együttest, velük pedig a délszláv népzenét - idézte fel a kezdeteket Eredics Gábor, a zenekar vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja az MTI-nek. Hozzátette: a formáció története azonban három évvel korábban, Pomázon kezdődött. Az akkor még klasszikus zenét tanuló fiatalokból álló csapat a helyi nemzetiségi táncegyüttes kísérőzenekarává vált, a szoros baráti társaságot alkotó együttes repertoárjára pedig felkerült a népzene, s a magyar mellett helyi szerb, sváb, szlovák, majd magyarországi horvát, később makedón népzenét is játszottak.  A délszláv muzsikához a magyar népzenén át vezetett az út - hangsúlyozta Eredics Gábor, hozzátéve, hogy végigjárták azokat "búcsújáró helyeket", amelyeket Sebő Ferenc, Halmos Béla fedezett fel. Mivel szinte minden tag rendelkezett szerb vagy horvát gyökerekkel, a horvát és a szerb népzene került a fókuszba - idézte fel a múltat Eredics Gábor.

A zenélés mellett egyre nagyobb súly került a hiteles források felkutatására is. A munkát nehezítette, hogy nem álltak rendelkezésre olyan források, mint a magyar népzene esetében Bartók és Kodály művei. Írott források hiányában sokszor maguknak kellett ráéreznünk arra, hol érezhetők például műzenei hatások - fogalmazott a zenész, megjegyezve, hogy a Belgrádi Egyetem ösztöndíjasaiként később megnyugodhattak, hiszen "megérzéseik" helyesnek bizonyultak. Az együttes egyik legfontosabb segítője Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató volt, akinek óriási tudására örömmel támaszkodtak - emlékezett Eredics Gábor, felidézve, hogy a hosszú távra tervezett és sokat ígérő együttműködésnek a tudós-zenész váratlan halála vetett véget. Vujicsics Tihamér repülőgépe a szentendrei szerbség legnagyobb ünnepén, az Úr Színeváltozására szentelt szerb templom búcsúnapján, augusztus 19-n zuhant le 1975-ben. A zenekar egy évvel később vette fel a zenetudós nevét.

Eredics Gábor kiemelte azt is, hogy a fiatal együttes célja már a kezdetektől az volt, hogy a magyar közönség által jól befogadható, igényesen kimunkált, élvezhető koncertzenévé alakítsák a Balkán vérpezsdítő "tánczenéjét". "Nem csupán éltetni akartuk a hagyományt, hanem azt akartuk, hogy a kis falvak zenéje mindenki számára befogadhatóvá váljon" - mutatott rá. Szerinte a magyar közönség feltehetően általuk ismerkedett meg a délszláv muzsika egyik jellegzetes hangszerével, a tamburával. "A perzsa-arab eredetű pengetős hangszer délszláv közvetítéssel került a Kárpát-medencébe, és éppen a magyar zenei kultúra hatására alakult ki számos változata, s egész 'tamburacsalád' jött létre. Nemcsak a közvetítés, az átadás is fontossá vált" - emelte ki a Vujicsics irányítója. Zenei örökségüket ma a Söndörgő együttes viszi tovább úgy, hogy közben saját útjukat is járják. A zenekarvezető kiemelte: munkájuknak része a tanítás, amely számos formában van jelen a zenekar életében.  A megszámlálhatatlanul sok közreműködői korong mellett nyolc önálló nagylemezük van. Eredics Gábor közülük a Samo sviraj-t, a Csak zenélj címűt emelte ki, melynek címadó dallama egy, a délszláv háború ihlette fohász, könyörgés a békéért.

Az idén negyvenedik születésnapját ünneplő együttes különleges koncertsorozattal készül a jubileumi évre. Fellépnek egyebek mellett Belgrádban, Zágrábban, Párizsban, a budapesti Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában. Legközelebb március 24-én Veszprémben zenélnek, ahol Szörényi Levente délszláv ihletésű dalait adják elő közösen, mert - mint Eredics Gábor fogalmazott - "régóta tudjuk, hogy a korai Illés-számok tamburáért, dudáért, harmonikáért kiáltanak".

Az 1974 alakult együttes állandó tagjai: Borbély Mihály, Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Brczán Miroszláv, Szendrődi Ferenc és Eredics Áron. A szintén alapító Győri Károly 2006-os halála után csatlakozott hozzájuk Vizeli Balázs, a kiváló hegedűs. Az együttessel gyakran fellépő énekesek között találni Greges Maricát, Gyenis Katalint, Radics Ibolyát és Sebestyén Mártát.