Nemzetközi siker a magyar ötlet

Világsiker lett a Prezi, amelyet jelenleg 36 millióan használnak világszerte. Árvai Péter társalapító-vezérigazgató abban bízik, hogy ez még csak a kezdet.

A Prezi öt éve indult, mára a világ 190 országában van jelen, és 36 millióan használják. A múlt héten Árvai Péter, a cég társalapító-vezérigazgatója Barack Obama amerikai elnökkel találkozott a Fehér Házban abból az alkalomból, hogy a Prezi részt vesz az Egyesült Államokban a ConnectED iskolai programban.

Árvai Péter az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: sok amerikai iskolának nincsen lehetősége arra, hogy a diákjaik hozzá tudjanak férni a 21. századi technológiához. A Prezi azon kilenc cég egyike, amely részt vesz az amerikai iskolai programban, s az összes vállalat között az egyetlen európai hátterű, ráadásul a legfiatalabb cég.

A céget 2008-ban, hárman alapították Budapesten, jelenleg a magyar fővárosban 26 országból 150 ember dolgozik, de vannak irodái San Franciscóban, Dél-Koreában is.

Árvai Péter elmondta: a Prezi olyan szoftver, amellyel élvezetesebbé lehet tenni az előadásokat. A Power Pointtal ellentétben, amellyel diakockákból lehet felépíteni az előadást, a Prezivel egy nagy vásznon lehet elrendezni az ötleteket, s így jobban láthatóak az összefüggések. Tapasztalataik szerint a közönség jobban emlékszik a látottakra és jobban megérti a Prezivel készült előadást.

A további terjeszkedéssel, fejlesztéssel kapcsolatban Árvai Péter azt mondta: úgy véli, körülbelül kétmilliárd embernek van szüksége egy jobb ötletmegosztási eszközre, ezért reméli, hogy a jelenlegi 36 milliós felhasználói szám még csak a kezdet. Hozzátette: nagyon sok munkára van még szükség addig, hogy az összes telefonon, számítógépen, minden felületen elő lehessen adni egy jó prezentációt.

Az itthoni terveikkel kapcsolatban elmondta: a Bridge Budapest ösztöndíjprogram második részéhez kezdenek most hozzá, amelyet azért hozták létre a LogMeInnel, a Ustreammel és a Nav N Go-val, mert úgy vélik, Magyarországon is büszkék lehetünk a tudásra, az eredményekre, s ezt szeretnék megosztani a fiatalokkal.