Táblagépes alkalmazás készült árvízi krízishelyzetekre

Táblagépeken és okostelefonokon futó alkalmazást fejlesztett az egyik mobilkommunikációs cég a Magyar Vöröskereszt számára. A fejlesztés segítségével lehetővé válik a katasztrófahelyzettel kapcsolatos adatok azonnali központi feldolgozása és kiértékelése. Az új rendszer a vöröskereszt székházában árvízi krízishelyzetben mutatkozott be.

Vízzel árasztották el a Magyar Vöröskereszt székházának udvarát. A szervezet munkatársai és önkéntesei egy árvízi katasztrófahelyzetet modelleztek, így mutatták be az új munkerő-irányítási rendszerüket.

A Vöröskereszt katasztrófa-készenléti egységének mentési gyakorlata


A segélyszervezetnél mostantól a papíralapú nyilvántartás helyett elektronikus rendszerrel hangolják össze a katasztrófa sújtotta területeken dolgozók munkáját. Az alkalmazás által a központból nyomon lehet követni, hogy a szervezet munkatársai éppen hol dolgoznak, és ha szükséges, könnyen át lehet őket irányítani más helyszínre.

Miközben a kollégáink kint, a kárterületen dolgoznak és veszik fel az adatokat, fényképeket készítenek, károsultakkal beszélnek, ezt mi folyamatosan tudjuk monitorozni, és folyamatosan érkeznek be az információk - mondta Balázs László katasztrófaelhárítási referens.

A rendszer hátterét a Telenor biztosítja.

Kutas István vállalati kommunikációs igazgató elmondta, egyrészt mobileszközöket biztosítanak a vöröskereszt munkatársainak, hogy a legkorszerűbb módon, a leggyorsabban, leghatékonyabban tudjanak dolgozni, másrészt abban segítenek, hogy ha a térerő netán valami miatt csökken, kiiktatódik egy bázisállomás, akkor nagyon gyorsan helyreállítják a szolgáltatást.

A vöröskereszt munkatársai és önkéntesei csak a tavalyi dunai árvíznél több tízezer embernek voltak segítségére.