Az eseményen Margarita Popova, Bulgária alelnöke kiemelte: a magyarországi bolgár közösség csak úgy lehet sikeres, ha együttműködik a magyarokkal.
Az emlékműavatásra érkeztek polgármesterek olyan bulgáriai településekről, amelyeknek magyar testvérvárosuk is van. Ezekből a városokból indultak el annak idején a bolgárok Magyarországra, eleinte csak idénymunkára, majd letelepedtek itt - emlékeztetett Margarita Popova alelnök. Hozzátette: ezek a bolgárok szorgos munkájukkal kivívták maguknak a magyarok megbecsülését, és közösségük ma is nagy tiszteletnek örvend. Megjegyezte: a hétfői rendezvény üzenet az Ukrajnában élő bolgároknak is, hogy együtt éreznek velük. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: az államtitkárság tisztelettel tekint a bolgárkertészek örökségére, és lehetőségei szerint támogatja utódaik kezdeményezéseit a Magyarországi Bolgárok Egyesületében és a nemzetiségi önkormányzatokban.

Margarita Popova, Bulgária alelnöke (b), Latorcai Csaba, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (b2, háttal) és Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester (j) leleplezi a bolgárkertész-emlékművet Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Margarita Popova, Bulgária alelnöke (b), Latorcai Csaba, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (b2, háttal) és Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester (j) leleplezi a bolgárkertész-emlékművet Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Résztvevők a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Margarita Popova, Bulgária alelnöke beszédet mond a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Jobbra Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Margarita Popova, Bulgária alelnöke beszédet mond a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Mellette Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester (b3) és Tanev Dimiter, a Magyarországi Bolgárok Egyesületének elnöke (b4). Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
MTI photo: Barnabás Honéczy
-
-
Jancsev Tancso a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház lelkésze megáldja a bolgárkertész-emlékművet, amelyet 2014. március 3-án avattak el Zuglóban, a Bosnyák téren. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Bolgár népviseletbe öltözött férfi és nő kenyérrel kínálja Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármestert a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész az általa készített bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Latorcai Csaba, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása. Balra Margarita Popova, Bulgária alelnöke.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester beszédet mond a bolgárkertész-emlékmű avatásán Zuglóban, a Bosnyák téren 2014. március 3-án. Az emlékmű Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész alkotása. Mögötte Margarita Popova, Bulgária alelnöke (j2).
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
A 19. század második felében a magyar nagyvárosok közelében tűntek fel a zöldségtermesztéssel foglalkozó bolgárkertészek, és száz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy érdekeik védelmére, közösségük összetartására egyesületet alapítanak - közölte. Hozzátette: az alapítás évfordulójáról idén rendezvénysorozattal emlékeznek meg. Az államtitkár elmondta: azóta a bolgárok több intézményt is létrehoztak, így hamarosan megkezdték működésüket a bolgár általános iskolák és a magyarországi bolgár ortodox egyház. Mára a bolgár családok beilleszkedtek a magyar társadalomba, de leszármazottaik megőrizték identitásukat. Papcsák Ferenc zuglói polgármester beszédében kiemelte: a magyarokat és a bolgárokat egyfajta fegyverbarátság köti össze, hiszen korábban évszázadokon át küzdöttek együtt a szabadságért. A török uralom idején a bolgárok példát mutattak a magyaroknak is kitartásból és az értékek megőrzéséből, és a szabadságszeretetük is kiemelkedő - mondta. Felidézte: később, amikor a bolgárkertészek hosszú éveken át ingáztak Bulgária és Magyarország között, majd családjuk boldogulását keresve letelepedtek itt, Magyarország adott példát a világnak azzal, hogy befogadta a bolgárokat, akik otthonra lelhettek itt. Így lett a fegyverbarátságból testvériség - mondta. Hozzáfűzte: csak a népek békés együttélése lehet sikeres.
A Bolgár Országos Önkormányzat és a Zuglói Bolgár Önkormányzat kezdeményezte, hogy Budapesten szobrot állítsanak a bolgárkertészek emlékére. A magyarországi bolgárok lapjában megjelent, az emlékmű állításának segítésére megjelentetett támogatási felhívás szerint a magyarországi bolgárság történelmének meghatározó korszaka volt a 19-20. század fordulója, amikor több tízezer bolgárkertész dolgozott Magyarországon. Eleinte ingáztak a két ország között, később földeket vettek és letelepedtek Magyarországon. A bolgárkertészek Magyarországon forradalmasították a kertkultúrát, új öntözési technikát vezettek be, korábban ismeretlen zöldségfajtákat honosítottak meg. Tevékenységükkel száz éven át meghatározó szerepet játszottak a magyarországi zöldségtermesztésben. Az emlékmű Bosnyák téri helyszínének kiválasztásában szerepet játszott, hogy a bolgárkertészek egyik legfontosabb központja volt a Bosnyák téri piac. A Bolgárkertész-kompozíciót - amely egy az ivókút mellett álló családot ábrázol - Kozsuharov Ognjan magyarországi bolgár szobrászművész készítette.