Kezdetét vette a választási kampány

Mától hivatalosan megkezdődött a választási kampány. A köztársasági elnök április 6-ára írta ki az országgyűlési voksolás napját, a törvény szerint a kampány 50 nappal korábban veheti kezdetét. A választási irodákban már kinyomtatták az egyéni jelölteket támogató aláírásgyűjtő íveket. Idén ugyanis már nem lesz kopogtatócédula, a jelölteket a pártok ajánlóíveinek aláírásával lehet támogatni.

A Nógrád megye 1-es számú egyéni választókerületének választási irodájában péntek délután óta folyamatosan nyomtatták az ajánlóíveket. A kinyomtatott íveket hétfőig biztonságos helyen őrzik. A lapokat február tizenhetedikén reggel nyolc órától vehetik át a pártok és a jelölő szervezetek.

Idén - az új törvény szerint - már nem lesz kopogtatócédula az országgyűlési választásokon. A jelölteket a pártok ajánlóíveinek aláírásával lehet támogatni. Minden jelöltnek ötszáz aláírást kell összegyűjtenie az induláshoz, egy-egy szavazópolgár viszont akár több jelöltet is támogathat.

Az ajánlóíven a választópolgárnak a személyi azonosítóját, a lakcímét kell feltüntetni, majd pedig alá kell írnia azt. A salgótarjáni jegyző azt mondta: a pártoknak darabra el kell számolniuk minden egyes lappal, különben akár 50.000 forint büntetést is kaphatnak ívenként.

„Nagyon fontos szabály, hogy az elvitt ajánlóívekkel - valamennyivel - el kell számolni, azokkal is, amelyeken nem szerepel aláírás, ugyanis azzal az ajánlóívvel, amivel nem tudnak elszámolni, ajánlóívenként a kötelező legkisebb munkabér havi összegének a fele a bírság, amit majd meg kell fizetni” – mondta Gaál Zoltán, az 1-es számú salgótarjáni egyéni választókerületi választási iroda vezetője.

A pártoknak március harmadikáig kell az ajánlóíveket leadni, és a jelölteket nyilvántartásba vetetni.

Közben a héten már megkezdték a választási értesítők kézbesítését. Akihez jövő hét elejéig sem érkezik meg, a helyi választási irodában érdeklődhet. Az értesítőn a legfontosabb információk szerepelnek majd a választás időpontjáról és helyéről. Az idén a korábbiaknál kevesebb szavazókört alakítanak majd ki, ezért a Nemzeti Választási Iroda arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki alaposan olvassa el, hol kell majd voksolnia. Sokaknak ugyanis máshová kell majd menniük, mint amit eddig megszoktak.

Az értesítő egyébként több tudnivalót tartalmaz, mint korábban.

„Azt is megmondja, hogy mi van, ha valaki mozgássérült, hogyha valaki Braille-írásos szavazósablont szeretne majd, tehát úgy gondolom, hogy több információt kap a választópolgár ebben az értesítőben, mint eddig. Az is benne szerepel, hogy hogyan kell például érvényesen szavaznia”  – fogalmazott Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

A Nemzeti Választási Iroda azt javasolja, hogy az értesítőket mindenki őrizze meg és lehetőleg vigye magával a voksolásra, ezzel ugyanis segíthetik és gyorsíthatják is a szavazatszámláló bizottság munkáját.