Gyurcsány: üzletemberként nem volt közöm a politikához

Üzletemberként nem volt köze a politikához, és mindig tisztességesen járt el - erről beszélt Gyurcsány Ferenc a meggazdagodásának körülményeit firtató kérdésekre. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: ő korábban szerezte milliárdos vagyonát, mint hogy politikus lett volna. A Híradó riporterének arra a kérdésére azonban nem válaszolt, hogy a meggazdagodását mennyiben segítették a pártállami időkben kiépített összeköttetései, és politikai kapcsolatai.

„Ön a vagyonát tisztességesen szerezte?” - kérdezte a riporter Gyurcsány Ferencet. „Igen. Más kérdés?”- válaszolt a DK elnöke. Tisztességesen szerezte a saját vagyonát - mondta Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján.

A volt miniszterelnök 3 milliárdos vagyonával egyedüliként szerepel a leggazdagabb magyarok listáján az országgyűlési képviselők közül. Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozza, hogy ő korábban szerezte milliárdos vagyonát, mint hogy politikus lett volna. Szerinte üzletemberi tevékenységét külön kell választani politikai ténykedésétől.

Gyurcsány Ferenc 1992-ben alapította meg az Altus cégcsoportot. A Magyar Narancs egy korábbi cikkében azt írta az Altus és a többi cég felfutása elválaszthatatlan Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseinek kiaknázásától. A lap emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc a KISZ, vagyis a Kommunista Ifjúsági Szövetség kezdetben pécsi, majd a Központi Bizottság titkára lett. Ahogy írják: ezeket a korábbi mozgalmi kapcsolatait használta fel az Altus felvirágoztatásához.

Gyurcsány Ferenc 1996-ban egy Népszabadságnak adott interjúban maga is elismerte, hogy milliárdos vagyona megszerzésében segítségére voltak egykori kapcsolatai. „Amikor megalapítottam az Altust, volt tudásom és kapcsolatom” - szó szerint ezt nyilatkozta.

Az Altus cégcsoport első jelentős bevételét már a megalakulása utáni évben megszerezte. A Magyar Narancs szerint 45 millió forintos bevételt ért el, amelynek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolásából származott.

Gyurcsány Ferenc 1995-ben jelentősen növelte cégbirodalmát. Akkor jutott ugyanis hozzá a Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Kft.-hez, a MOTIM-hoz. A 705 milliós vételárból 700 millió forint volt a hitel. Ezt a Magyar Hitel Bank folyósította, amelynek igazgatósági elnöke Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska, Horn Gyula egykori kabinetfőnöke volt.
„Azt számon kérni, egy a politikához semmilyen kapcsolattal nem rendelkező üzletembertől, hogy az üzletben sikeresen és törvényesen tette a dolgát, badarság” – fogalmazott a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc pénteken kijelentette: üzletemberként nem volt köze a politikához és mindig tisztességesen, a törvényeket betartva járt el. A Híradó szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet, hogy segítették -e őt és a cégét a pártállami időkben kiépített összeköttetései, illetve, hogy miniszterelnöki pozíciója elősegíthette -e cégei gyarapodását.
Pénteki sajtótájékoztatóján azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy cégei alapításához felhasználta-e korábbi kapcsolatait, sőt a kérdés közben kiment a teremből.

„Én nem tudom elhinni Simon Gábornak, hogy ennyi pénzt politikusként valaki tisztességesen össze tud szedni. Nem tud” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint politikusként képtelenség összeszedni 240 millió forintot. Az ATV-ben ekkora összegű vagyona miatt élesen bírálta Simon Gábort, az MSZP egykori elnökhelyettesét.

750 millió forint - ennyi a törzstőkéje Gyurcsány Ferenc cégének az Altus honlapja szerint. Itt azt is írják, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is a 100%-os tulajdonosa a cégcsoportnak. A volt miniszterelnököt hiába kérdeztük az elmúlt időszakban az Altusról, azt mondta: ő politikus, politikáról tud beszélni. És mindannyiszor az Altus vezérigazgatójához irányította az újságírókat, aki nem más, mint a felesége: Dobrev Klára.