Tabajdi üdvözli, hogy Franciaország ratifikálhatja a regionális, illetve kisebbségi nyelvek chartáját

Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön - az EP kisebbségügyi munkacsoportjának elnökeként - nyilatkozatban üdvözölte a francia nemzetgyűlés múlt heti döntését, miszerint Franciaország 14 évi késlekedést követően ratifikálhatja az Európa Tanács (ET) regionális, illetve kisebbségi nyelvekről szóló chartáját.

"Franciaország szocialista köztársasági elnöke, Francois Hollande végre teljesíti a 2012-es választások során megfogalmazott ígéretét, miszerint Franciaország kisebbségbarát uniós tagállammá válhat" - állapította meg a magyar politikus.

Szerinte a ratifikációval elismerést nyerhet a franciaországi hagyományos kisebbségek különleges jogállása, és Franciaország "ezzel legalább részben szakíthat az eddigi kisebbségi identitást tagadó jakobinus szemléletével".
Tabajdi ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a francia nemzetgyűlés döntése még csak első lépés, és szükség van a szenátus jóváhagyására, valamint a francia alkotmány módosítására is, amely utóbbihoz a szenátorok és képviselők háromötödös többsége szükséges.

"A nyelvi charta esetében összesen nyolc uniós tagállam adós a ratifikációval, annak ellenére, hogy új tagállamot ennek hiányában nem is lehetne felvenni. Franciaország európai uniós tagállam, de szégyenszemre a mai napig nem ratifikálták az európai kisebbségvédelem alapját képező chartát" - hangsúlyozta az MSZP-s EP-képviselő. Mint megjegyezte, Franciaországban eddig "semmibe vették a nyelvi sokszínűséget, elnyomták a kisebbségi, regionális nyelveket, a bretont, az elzászit, a katalánt, a baszkot, az okszitánt és a többieket".

Tabajdi Csaba a katalán kisebbség helyzete kapcsán elfogadhatatlannak nevezte, hogy a spanyol kormány bezáratta az utolsó valenciai katalán rádióállomást, és ezzel több mint három millió katalánt fosztott meg az anyanyelvű műsortól.