Egy izraeli tábornok szerint Törökországban is jelen van az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Szíriában harcoló egységeinek a szomszédos Törökországban is vannak támaszpontjaik, ezáltal pedig könnyedén el tudják érni Európát - mondta szerdán az izraeli katonai hírszerzés vezetője.

Aviv Kohavi vezérőrnagy egy biztonságpolitikai konferencián tartott előadást, ahol egy térképen mutatta be a terrorszervezet közel-keleti állásait és elmondta, hogy bár az al-Kaida harcosai a világ minden pontjáról áramlanak Szíriába, azonban nem maradnak kizárólag az ország területén.

A térképen három pont jelölte a dzsihádista csoport törökországi állásait, egy Osmaniye, egy Karman, egy pedig a délkeleti Sanliurfa tartományban.

Az ankarai külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a történteket, Recep Tayyip Erdogan török kormányfő azonban korábban többször is tagadta, hogy Törökország menedéket vagy támogatást nyújtana az al-Kaidához köthető szíriai csoportoknak.

"A szíriai konfliktus az egész térségre átterjed, azok a foltok ott Törökországban nem a grafikus hibájából keletkeztek, ráadásul onnan meglehetősen rövid az út Európába" - mondta Kohavi a tel-avivi nemzetbiztonsági tanulmányok intézete által rendezett konferencián.

Bár a szakértő nem közölt pontos adatokat, a Törökország területén lévő pontok nagyjából feleakkora méretűek voltak mint a Sínai-félszigeten található bázist jelző pont, ami pedig szerinte kétszáz dzsihádista fegyvert jelképez.

Törökország a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők egyik legfőbb támogatója. A török-szír határ közelében lévő területeken állomásozó radikális milicisták megerősödése miatt Ankarát az utóbbi időben többen azzal vádolják, hogy támogatást nyújt a szélsőséges iszlamista csoportoknak is.