Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév

Tolnay Klári generációknak jelentette a művészet boldogságát - mondta a színművész születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév csütörtök esti megnyitóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban az emberi erőforrások minisztere.

A fővédnökséget elvállaló Balog Zoltán szerint Tolnay Klári "bátran élte az életét, játszotta szerepeit, bátran vállalta személyiségét".

A színésznőt az élet többször is válaszút elé állította, de akkor is helyén volt a szíve, mikor a külső körülmények ellene szóltak: szülei például ellenezték, hogy színésznek álljon, és először a színigazgatók is kétkedve fogadták az erős nógrádi dialektusban beszélő lányt. A német csapatok bevonulásakor zsidókat bújtatott, majd nem volt hajlandó menekülni a romos Budapestről. Hit, hazaszeretet, bátorság kísérte végig életét - ezek hozzájárultak ahhoz, hogy ma a magyar színháztörténet egyik legnagyobb alakjaként beszélünk róla - idézte fel a miniszter.

Megkezdődött a Tolnay Klári-emlékév


Balog Zoltán közölte: a nyitóest után az emlékév keretében számos városban bemutatják az 1952-ben készült, Déryné című filmet, melynek címszerepéért Tolnay Klári az első Kossuth-díját kapta 1951-ben.

Az emlékévről szólva a miniszter kiemelte: a kezdeményezés a közönség soraiból indult, azt Tolnay Klári művészetének tisztelői kezdeményezték. A centenáriumi rendezvénysorozat sokszínűsége igazolja, hogy Tolnay Klári személye szinte az összes művészeti ágat összefogja: lesznek többek között irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi programok, de tudományos konferencia is - árulta el.

A Tolnay Klári-emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.