Felmásztak a Fidesz-székház erkélyére az Együtt-PM aktivistái, és molinókat feszítettek ki, hogy a paksi bővítés és az erről szóló magyar-orosz szerződés ellen tiltakozzanak. A molinókon sarló, kalapács és ötágú csillag volt, amivel - jogászok szerint - akár az önkényuralmi jelképpel való visszaélés bűncselekményét is elkövethették.
Előbb átmásztak a Fidesz - székházának kerítésén, majd az udvarról fel az erkélyre az Együtt-PM aktivistái. Ezután két szovjet zászlóra emlékeztető molinót feszítettek ki. Sarló, kalapács és ötágú csillag volt rajtuk. Karácsony Gergely, Bajnai Gordon pártszövetségének politikusa az utcáról nézte az akciót. Azt mondta, a paksi bővítés és az erről szóló magyar-orosz szerződés ellen akartak tiltakozni.

Budapest, 2014. január 18.
Az Együtt-PM szövetség aktivistái szovjet zászlót mintázó molinót tartanak a Fidesz-székház erkélyén Karácsony Gergelynek, a szövetség társelnökének sajtótájékoztatója alatt, amelyet Nem leszünk orosz gyarmat! címmel tartott Budapesten, a Lendvay utcában 2014. január 18-án.
MTI Fotó: Soós Lajos
-

Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnöke, országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tart Nem leszünk orosz gyarmat! címmel a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt 2014. január 18-án. Mögötte a szövetség aktivistái szovjet zászlót mintázó molinót tartanak a székház erkélyén.

Az erkélyfoglalók között volt egy tavalyi székházfoglaló is. Tavaly márciusban, a Fidesz székházának elfoglalásakor nyilatkozott is a Híradónak. „Az alaptörvény negyedik módosítása nagyon sok csoportot érint, jogaikat, és szabadságukat korlátozzák. Mi eljöttünk ez ellen tiltakozni” – mondta akkor Rózsa Milán. Korábban a Bajnai Gordon szövetségéhez tartozó Milla egyik tüntetésén szólalt fel.
Az erkélyt elfoglaló aktivistákat egy férfi próbálta meggyőzni, hogy hagyják el a székházat, de rá sem pillantottak.
A híradó által megkérdezett jogász szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül az akcióval kapcsolatban: például garázdaság és magánlaksértés, ráadásul az utcáról is látni lehetett a zászlót, így akár önkényuralmi jelképpel is visszaélhettek.
„Azzal hogy egy magánlaksértő cselekményt követ el az érintett, azzal az önkényuralmi jelképpel visszaélés is megvalósulhat” - fogalmazott ifjabb Lomniczi Zoltán alkotmányjogász.
Karácsony Gergely is elismerte: tisztában vannak azzal, hogy az erkélyfoglalásnak lehetnek büntetőjogi következményei. „Az elmúlt időszakban sokszor éreztük azt, hogy olyan politikai eszközöket is kell alkalmazni bizonyos témák kapcsán, hogy fölhívjuk a figyelmet (...), fölmerült mindig ez a veszély, hogy büntetőjogi következményei lesznek. Nyilván az aktivistáink, akik ezt elkövették az iménti percekben, pontosan tisztában vannak ezzel” – mondta a politikus.
A Fidelitas közleményben azt írta: úgy látszik, az Együtt-PM képviselői nem tudják feldolgozni, hogy a kampányban Gyurcsány Ferencnek és Kuncze Gábornak fognak plakátolni. Gyurcsányék jól fizetett alkalmazottaiként ma éppen a Fidesz-székház erkélyén bohóckodtak.
A Fidesz kommunikációs igazgatója nevetségesnek és szánalmasnak nevezte az akciót. „Karácsony Gergelyéknek az a szerep jutott a Gyurcsány-koalícióban, hogy mindenféle bohócságokat elvégezzenek. Tulajdonképpen az is világosan látszik, hogy az maradt nekik ebből az úgynevezett összefogásból, hogy felmossák velük a padlót” – mondta Kocsis Máté.
Kocsis Máté azt is hozzáfűzte, hogy Paks nem politikai kérdés, hanem Magyarország energiabiztonságának kérdése.