Büntetendő a verbális erőszak is a párkapcsolatokban

A párkapcsolati erőszakot az esetek több mint 90 százalékában férfiak követik el, és legfeljebb 1-2 százalék az erőszaktevő nők aránya - állítja a NaNe. Az apák érdekvédelmi szervezetének elnöke ellenben úgy véli: az erőszakos nők megbújnak a statisztikákban.

Július 1-jétől a törvény a párkapcsolaton belüli verbális erőszakot is bünteti – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNe) vezetője a műsorban azt mondta: elterjedt mítosz az, hogy a párkapcsolati erőszakot a nők kiprovokálják, s előtte ők lelki erőszakot követtek el. Párkapcsolati erőszak terén több mint 90 százalékban férfiak bántalmaznak nőket, 2 százalékban azonos neműek egymást, és 1-2 százalékban nő az elkövető és férfi az áldozat. A bántalmazó többnyire komplexen áll ehhez a dologhoz: fizikai, lelki, gazdasági és szexuális erőszakot is alkalmaz.

Az az ember, aki egy kapcsolatban kiszolgáltatott állapotban van, fél, és nem meri a másikat vegzálni. Az az ember, aki tisztában van vele, hogy bántalmazhatják, nem fogja a másikat éveken át felőrölni. Előfordulnak elviselhetetlen, idegesítő emberek, de egy nem bántalmazó ember kilép egy ilyen személlyel folytatott kapcsolatból – érvelt Tóth Györgyi, aki felhívta rá a figyelmet: bántalmazni a bántalmazók szoktak, ez az ő döntésük.

Hangsúlyozta: az új büntető törvénykönyvi tényállás, az emberi méltóság súlyos, erőszakos megsértése, ami mindazt lefedi (gazdasági, lelki erőszak), ami miatt kiszolgáltatottságot lehet ébreszteni a másik emberben.

Hernádi Miklós, író, szociológus, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet: egy párkapcsolat megromlásáért ugyanúgy egyformán felelős a férfi és a nő, mint ahogy annak létrejöttéért. Látni kell azt is, hogy a párkapcsolati erőszak iránya nem kizárólag a férfitól a nő felé indul, hanem adott esetben ezzel ellentétes.

Beszélt arról is, hogy az erőszakos nők megbújnak a statisztikákban. Egyrészt azért, mert olyan módon teszik el láb alól a férjüket vagy élettársukat, hogy az balesetnek tűnik. A másik módja pedig annak, hogy a nők eltűnnek a statisztikából, az a felbujtás. Ők másokat vesznek igénybe ahhoz, hogy erőszakos céljaikat elérjék – magyarázta.

Hivatkozott a legújabb amerikai statisztikákra, melyek szerint a párkapcsolati erőszak elkövetőinek neme egyfajta szimmetriát kezd mutatni. Tóth Györgyi azonban úgy vélekedett: ezek a statisztikák leginkább arról szólnak, hogy a fegyverhasználat elterjedtsége miatt gyakori, hogy bántalmazott nők – mivel nem segítenek a hatóságok – megölik a férjüket. Azt pedig hibának tartja hangsúlyozni, hogy nem csak férfiak az elkövetők. Láthatóan van igény arra, hogy ne ismerjük fel a bántalmazott nők valóságát, de attól még minden héten megölnek egy nőt Magyarországon – szögezte le az érdekvédő.