Kétszázezer külhoni szavazóra számít az Nemzeti Választási Iroda

Már százezernél is több külhoni magyar kérte felvételét a választási névjegyzékbe, a legtöbben Romániából és Szerbiából. A Nemzeti Választási Iroda elnöke arra számít, hogy a szavazásig megduplázódhat ez a szám.

Azok a külhoni magyarok vehetnek részt a tavaszi, magyarországi országgyűlési választásokon, akik legkésőbb a voksolást megelőző 15. napig regisztrálnak. A Nemzeti Választási Iroda elnöke a Duna Híradónak elmondta: 100 ezer 800 körüli regisztrációs kérelemnél tartanak, az elfogadott kérelmek száma, vagyis azoké, akik már a névjegyzéken is szerepelnek 90 ezer körül van - tette hozzá. Pálffy Ilona arra számít, hogy összesen kétszázezer külhoni magyar akar majd részt venni a magyarországi választásokon. Ők csak pártlistára szavazhatnak majd. Az NVI  elnöke szerint ezzel legfeljebb két mandátum sorsát befolyásolhatják majd.

A Duna Híradóban megszólaltatott Margetics Franciska például a szabadkai Magyar Főkonzulátuson töltötte ki a választási részvételhez szükséges regisztrációs lapot, mert ott segítséget is kap hozzá. Azt mondja: fontos számára, hogy az anyaország erős legyen, így mindenképpen élni szeretne szavazati jogával, és határon túli magyaroknak sem mindegy, ki vezeti az országot.

Papp Előd Csíkszeredán az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodáját kereste fel, mert ott az online regisztrációban is segítenek. Szerinte most valósul meg az Európai Unión belüli magyar integráció, ezért - mint fogalmazott - kötelessége és szívügye részt venni a választáson.

Erdélyből mintegy 60-65 ezer honosított állampolgár regisztrált már a tavaszi parlamenti választáson való részvételre. Az RMDSZ pedig minden segítséget megad, hogy ez a szám minél magasabb lehessen - mondta a Duna Híradónak Sepsiszentgyörgyön Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke. Az RMDSZ területi irodáiban, de igény szerint a falvakban is segítséget nyújtanak az űrlapok kitöltésében, vagy az online regisztrációban. Az érdeklődők a Demokrácia Központokhoz, illetve a magyar külképviseleteken is segítséget kaphatnak.

A parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke szerint az erdélyi magyar közösség erejét jelzi, hogy milyen mértékben vesznek majd részt a választásokon. Hidvégi Balázs a Duna Híradónak azt mondta: nagyon örülnek annak, hogy jó az együttműködés a háromszéki, székelyföldi, erdélyi magyar politikai pártokkal, egyházakkal, civil szervezetekkel, mert valóban csak az ő részvételükkel és aktív segítségükkel lehet a regisztráció egy közös siker.

November 1-je óta elektronikusan is lehet regisztrálni  a Nemzeti Választási Iroda honlapján, a www.valasztas.hu oldalon, vagy a magyarorszag.hu címen.

Főként azokból az országokból, jelentkeznek az interneten, ahol hátrányos következményekkel jár a kettős állampolgárság. Becslések szerint körülbelül félmillióan lehetnek azok a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, határon túl élő magyar állampolgárok, akik, ha regisztrálnak, akkor részt vehetnek a tavaszi voksoláson.