Ma indul az M3 retrócsatorna

A Három kívánságtól kezdve a Szomszédokon át egészen a Kapcsoltam című vetélkedőig, szinte mindent újra felelevenít a közmédia. Az M3 retrócsatornán ismét meg lehet nézni a '70-es, '80-as és '90-es évek legnépszerűbb műsorait.

Ki ne emlékezne még a gazdagréti lakótelepen élők: Takácsék, Mágenheimék és Vágásiék ügyes bajos mindennapjaira? A Szomszédok a '80-as, '90-es évek legsikeresebb magyar TV sorozata volt, a Három kívánságban pedig "mindenki Tibi bácsija" húsz éven át, hétről hétre teljesítette a sokszor lehetetlennek tűnő kéréseket is. Így teljesülhetett például egy kisfiú álma, hogy John Travoltával táncoljon együtt.

Az M3 retrócsatona péntektől látható, minden nap kora reggeltől késő estéig csemegézhetnek majd a nézők a kínálatból. Lesz sport, vetélkedő, filmsorozat és sok zenés összeállítás.

Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke elmondta: a csatorna péntek este hat órakor indul, a Cirkusz revű Színészek a porondon című, 1963-ban rögzített felvételével, ahol színészóriások bohóckodnak idomárkodnak, artistáskodnak, és ezek után is nagyon sok színes programmal várják a nézőket.

A nézők már most izgatottan várják az indulást.

„Én nagyon szeretném a régi filmeket nézni, musicaleket, operákat, színházi közvetítéseket, úgyhogy szerintem ez egy zseniális csatorna lesz” - mondta Bekk Tamás néző híradónak. „Nagyon jó, hogy megadjuk az esélyt, hogy még egyszer mindenki láthassa” - mondta egy másik néző, Csatai Viktória. De olyan is van, aki egykor szerepelt is az egyik műveltségi vetélkedőben. „Arra emlékszem, hogy a harmadik kérdés után estem ki és a nyeremény is óriási volt, azt hiszem, egy hangszórót lehetett nyerni”- mondta Hegedűs László.

Réz András esztéta szerint a csatorna igazán egyedi lesz, mert ezek a műsorok ma már sehol máshol nem láthatóak. „Aki ezt még annak idején megélte, furcsa módon nem retrót fog látni, hanem valóságos emlékeket, még az is megeshet, hogy nosztalgiát fog érezni” – fogalmazott.

Az M3 már az induláskor 1 millió 400 ezer háztartásba jut el. A nagyobb szolgáltatóknál az alapcsomagban érhető majd el.