"Jobb, ha nem tudjuk" - Gyurcsány az MSZP-s pénzekről

Hogy honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk - ezt maga Gyurcsány Ferenc mondta egy pódiumbeszélgetésen hétfő este.

"Jobb, ha nem tudjuk" - ezt mondta Gyurcsány Ferenc arról: honnan vándorolt pénz az MSZP-hez az ő elnöksége idején. A Demokratikus Koalíció elnöke hétfő este a budapesti sajtóházban beszélt, ahol a moderátor arról faggatta: az MSZP kapna-e európai pénzeket, ha egy időben lennének az országgyűlési és az európai parlamenti választások.

"Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk" - mondta erre a DK elnöke.

Megismételte Gyurcsány Ferenc szavait a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. Az egykor szintén szocialista Varju László arra a kérdésre, hogy mit tud arról, honnan vándorolt pénz az MSZP-hez annak idején, azt mondta: nem tud róla semmit, és nem is akar találgatni.

A Híradó megkérdezte Mesterházy Attilától, az MSZP mostani elnökétől is, mire gondolhatott Gyurcsány Ferenc, amikor a fenti mondatokat mondta, Mesterházy Attila úgy válaszolt: ezt tőle kell megkérdezni.

A Híradó kereste Gyurcsány Ferencet, ám a Demokratikus Koalíció elnöke eddig még nem reagált.

Honnan jött a szocialista lé? - ezt a kérdést teszi fel közleményében a Fidelitas. Azt írják: azt kérik Gyurcsány Ferenctől - ahogy fogalmaznak - a velejéig korruptnak látszó párt velejéig korruptnak látszó volt elnökétől, hogy ha tudomása van illegális külföldi szponzorációkról, legyen bátor és számoljon be róla a nyilvánosság előtt.