Fogyasztóvédelem: 9-ből 7 gördeszka nem biztonságos

Kilencből hét gördeszka nem bizonyult biztonságosnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság erre vonatkozó témavizsgálata alkalmával, a kifogásolt típusokat kivonatták a forgalomból – tájékoztatta az MTI-t a NFH.

A nem megfelelő szilárdságú és stabilitású termékek a használat során veszélyeztetik a gyerekek és a fiatalkorúak egészségét és biztonságát, ezért a hatóság elrendelte, hogy vonják ki őket a kereskedelmi forgalomból - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint 6 fajta gördeszka tengelye vagy futóműve megsérült vagy eltört az "ejtővizsgálat" alatt. Szintén jellemző probléma volt, hogy a hordfelület alsó éleit nem kerekítette le a gyártó, illetve az első tengely végei túlnyúltak a deszkán. Ugyancsak jellemző veszélyforrás, ha deszkát nem teljes egészében érdesítik, mert így könnyű lecsúszni róla, ami balesethez vezethet.

Háromfajta gördeszkánál egyszerre több veszélyforrást is találtak, illetve több sporteszközről hiányzott a maximális terhelhetőségre vonatkozó jelzés és egyéb előírt figyelmeztetések is - közölte a fogyasztóvédelmi hatóság.

A nem biztonságos gördeszkák és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékek ezen a linken érhetők el.