Nem érdemes házi módszerekkel kísérletezni a klímaberendezések karabantartása során - hangzott el a Napközben.
Attól, hogy működik, még nem biztos, hogy minden rendben van – a több hónapig használaton kívül álló légkondik komoly egészségügyi problémát is okozhatnak. Ugyanez igaz az autók klímáira is.
Uhrin Ernő klímatechnikával foglalkozó szakember a Napközbenben elmondta: elsősorban a berendezések karbantartásának elhanyagolásából adódnak problémák. Sok felhasználó ugyanis azt gondolja, a szervízelés kimerül abban, hogy néha fertőtleníti a készüléket. A szakszerű karbantartás ezzel szemben magában foglalja a klímák rendszeres tisztítását, a szennyeződéseket, polleneket megfogó szűrők cseréjét, és speciális, kifejezetten a légkondicionáló rendszerekhez kifejlesztett fertőtlenítők alkalmazását. Utóbbi szerek a berendezésekben megtelepedett kórokozók, gombák elpusztítását, illetve a kártékony organizmusok elterjedésének megelőzését szolgálják. Uhrin Ernő hozzátette, ahogy az ember a kocsiját rendszeresen elviszi szervizelni, ugyanígy a klímaberendezését is rendszeresen át kell nézetnie szakemberrel, hogy biztosítsa annak tökéletes működését. Gyakori, hogy a tulajdonos, például autóklíma esetén maga próbálja karbantartani a készüléket, ez azonban általában sikertelen próbálkozás. Az eredménye az, hogy a berendezés egyre többet fogyaszt, és egyre kevésbé hűt.A hiányosságok oka, Várkonyi Nándor, a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének (HKVSZ) főtitkára szerint, hogy Magyarországon túl gyorsan terjedtek el a légkondicionálók. Míg Nyugaton mát több mint fél évszázada bevett ezen készülékek használata, addig nálunk csak néhány évtizede jelentek meg, és azóta azonban szinte mindenütt megtalálhatóak, otthonokban, munkahelyeken, járműveken. A szakember a viszonylag gyors elterjedésnek tudja be, hogy az üzemeltetők a légkondikat nem tudják megfelelően működtetni, aminek oka, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a készülékek karbantartására, tisztítására.Várkonyi Nándor hangsúlyozta, a háztartási készülékeket a hűtési szezon előtt, tehát tavasszal – illetve, ha hűtő-fűtő eszközről van szó, akkor ősszel is – át kell nézetni. Például meg kell tisztítani a hőcserélő felületeket – nemcsak a kórokozók vagy a penész eltávolítására, hanem mert a kosz eltömítheti a klímát. A zárlatok elkerülésére meg kell vizsgálni az elektromos csatlakozásokat, valamint ellenőrizni kell a hűtőkör működését, nyomásviszonyait, a töltet mennyiségét is.Ha ezek a műveletek, elmaradnak, vagyis rosszul üzemeltetik a légkondicionálót, illetve, ha a rendszer – jellemzően a szakmunka mellőzése miatt – rosszul lett tervezve és telepítve, akkor nem lesz megfelelő a levegő nedvesség és oxigéntartalma, és nem lesz eléggé tiszta. Ekkor jöhetnek létre az úgynevezett beteg épület szindróma, ami azt jelenti, a beltéri levegőben nem az van, aminek lennie kellene – hangzott el a Kossuth Rádió műsorában.