Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivál Fertődön

A barokk kor szépségét, gasztronómiáját, feledésbe merülő ízeit kívánja feleleveníteni a fertődi Esterházy-kastélyban július 19. és 21. között az Első Esterházy barokk ételfőző fesztivál, amelynek főzőversenyén profi és amatőr szakácsok is összemérhetik tudásukat.

A versenyzőknek a választott úri konyha vagy csárda konyha kategóriában korhű módon elkészített barokk ételeket kell tálalniuk, a fesztiválon ugyanis az ízek mellett nagy hangsúlyt helyeznek a korhű látványra is, amely szintén a zsűrizés tárgyát képezi - áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Úri konyha kategóriában a versenyzők kakast, pisztrángot, szűzpecsenyét kapnak alapanyagnak, amelyből - friss fűszernövények felhasználásával - a rendelkezésükre bocsátott kemencében és takaréktűzhelyen kell háromfogásos menüt elkészíteniük. A csárdakonyha kategóriában marhalábszárból kell barokk ételt felszolgálni bogrács, tárcsa, illetve egyéb korhű főzőeszközök használatával. A sütés-főzésre öt óra áll rendelkezésre. Az úri konyha győztes menüsora lesz 2014 évben az Esterházy-kastély gálavacsoráinak menüsora.

Az esemény megkapta a Fertőd város kiemelt gasztronómiai eseménye címet, személyes fővédnöke pedig Esterházy Antal herceg. Szakmai vezetője és egyben a zsűri elnöke Ferenci István mesterszakács. A nemzetközi zsűri további hazai tagjai többek között szerepelnek az Opóczky mesterszakács testvérek is.

A versenyre nevezni július 12-éig lehet, a részletes információk és a jelentkezési lapok megtalálhatók a fesztivál honlapján.

A főzőversenyre készült ételeket a helyszínen az érdeklődő vendégek meg is kóstolhatják. A látogatókat színes programok és vásározók mellett Magyarország legkiválóbb kézműves sörei, korhű barokk italok, a térség borai és frissensültek várják.