Az izraeli nagykövetség előtt tüntetett a Jobbik - fotók

A Jobbik elnöke szerint Izrael a Gázai hadművelettel ismét bebizonyította, hogy egy "rasszista diktatúrát működtet, és létrehozta a történelem legnagyobb koncentrációs táborát: Gázát".

Vona Gábor erről csütörtökön beszélt az Izrael budapesti nagykövetsége előtt tartott demonstráción.

A több száz fős, magyar, jobbikos, árpád sávos és palesztin zászlókkal felszerelkezett tömeg előtt hangsúlyozta: a Jobbik követeli, hogy az Országgyűlés még az idén mondja fel a 2010-ben elfogadott társulási szerződést Izraellel, valamint még a héten egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek a parlament elé a "Gázai népirtás elítéléséről".

Emellett az ellenzéki párt a kormánytagok és az országgyűlési képviselők nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hogy kiderüljön vannak-e izraeli állampolgárok közöttük és ha igen, azok mondjanak le - mondta Vona Gábor.

Budapest, 2012. november 21.Résztvevők táblákat tartanak kezükben a Jobbik demonstrációján a budapesti izraeli nagykövetség előtt, ahova tüntetést szerveztek a Gázai hadművelet miatt 2012. november 21-én.MTI Fotó: Kovács Attila

Budapest, 2012. november 21. Résztvevők táblákat tartanak kezükben a Jobbik demonstrációján a budapesti izraeli nagykövetség előtt, ahova tüntetést szerveztek a Gázai hadművelet miatt 2012. november 21-én. MTI Fotó: Kovács Attila.

Az ellenzéki párt felszólítja az Országgyűlést arra is, hogy készítsen leltárt az "izraeli tőke magyarországi jelenlétéről", és tárja azt a nyilvánosság elé. Végül

Vona Gábor ismertette: tudomása szerint az első Orbán-kormány idején szerződést írt alá Magyarország, Lengyelország és Németország, hogy szükség esetén befogadnak 500 ezer izraeli állampolgárt.

A Jobbik elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy nyilatkozzon ennek a szerződésnek a valóságtartalmáról, és ha létezik ilyen paktum, akkor azt Magyarország mondja fel.

Az ellenzéki politikus élesen bírálta az Egyesül Államokat, amiért támogatja Izrael politikáját, illetve az Európai Uniót és a magyar külpolitikát is, amely "hallgat, asszisztál és lapul". Emellett felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, a "szabadság nagy szerelmesét", hogy mondja el véleményét "a zsidó mészárlásról", valamint Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát, Lendvai Ildikót, Steiner Pált, a "liberális jogvédőket", hogy szólaljanak meg az ügyben.

Úgy fogalmazott: ha korrekt akar lenni, fel kell tennie a kérdést, hogy hol van most Szegedi Csanád, aki egy évvel ezelőtt még részt vett volna a tüntetésen, de néhány hete azt mondta, hogy "a palesztin nép nem létezik".

Hegedűs Lóránt református lelkész felszólította a református és a többi egyház vezetőit, hogy "eleget téve evangéliumi hitvallásuknak, az egyház tanításainak és vállalt missziójuknak" utasítsák el Izrael "gyerekgyilkos magatartását".

Hangsúlyozta: minden eszközzel követelni fogja, hogy tiltsák be a Gázai hadműveletet támogató Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) és a Hit Gyülekezetét. Szerinte ugyanis nem működhetnek egyházként olyan szervezetek, amelyek ilyen tetteket igazolnak.

A több száz tüntető a beszédek alatt Izrael nevének elhangzásakor hangos pfujolással reagált. A tömeg többször is a "mocskos zsidók", "gyilkos Izrael", "szabad Palesztina", "éljen a Hamász" kiáltásokat skandálta.

A beszédeket követően a tüntetők rendőri biztosítás mellett átvonultak a palesztin nagykövetség elé, ahol gyertyagyújtással emlékeztek a Gázai hadművelet halálos áldozataira.