Janukovics pártja vezet a részeredmények szerint

A közzétett első részeredmények alapján a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja nagy fölénnyel áll az első helyen a vasárnapi ukrajnai parlamenti választások után.

A központi választási bizottság közleménye szerint a szavazóhelyiségek 14,6 százalékában leadott voksokat számolták eddig össze, és ennek alapján Janukovics pártja a szavazatok 38,8 százalékát szerezte meg. A második helyen a hivatalos közlés szerint a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko pártja, az Egyesült Ellenzék áll a voksok 20 százalékával.

A részeredmények megerősítették a vasárnap esti exit pollok eredményeit abban a vonatkozásban, hogy a kijevi törvényhozásba öt párt jutott be. A konkrét eredmények azonban jelentősen különböznek az előző esti exit poll-előrejelzésektől, és arra utalnak, hogy a hatalmon lévő Régiók Pártjának fölénye a korábban jelzettnél nagyobb.

Olekszandr Turcsinov, az Egyesült Ellenzék kampányfőnöke beszél egy sajtótájékoztatón Kijevben 2012. október 29-án. A központi választási bizottság közleménye szerint az előző napon rendezett ukrán parlamenti választások során a szavazatok 40,14 százalékának összeszámlálását követően a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja a voksok 35,61 százalékát szerezte meg. (MTI/EPA/Tatyjana Zenkovics)

(Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Ukrajnában idén vegyes választási rendszer alapján tartották a szavazást, a törvényhozás 450 mandátumának a felét pártlistákról, másik felét az egyéni körzetekből választják. A közzétett részeredmények egyelőre a pártlistákra vonatkoznak, a közvetlen mandátumok sorsa még nehezen megjósolható.

A részeredmények - illetve a pártlistás voksok - alapján a Kommunista Párt a szavazatok 15,6 százalékát szerezte meg, míg a Vitalij Klicsko profi ökölvívó világbajnok vezette Udar (Ütés) párt 12 százalékhoz jutott. A szélsőséges nacionalista Szvoboda (Szabadság ) párt 6,7 százalékot szerzett.

Végeredmény legkorábban szerdára várható.

Kanada aggódik

Eközben John Baird kanadai külügyminiszter aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az Ukrajnában vasárnap tartott parlamenti választások nem feleltek meg a demokrácia azon szintjének, amelyet az ország korábban elért. A nyilatkozatban közölt véleményt aláírta a nemzetközi együttműködés minisztere, Julian Fantino is.

Előzőleg az ukrajnai választások ellenőrzésében közreműködő kanadai megfigyelőcsoport vezetője adott aggodalmának hangot a választási folyamat során, mindenekelőtt a kampányidőszakban tapasztalt jogsértések miatt.

A két miniszter a nyilatkozatban csalódottságát fejezte ki a történtek miatt, és leszögezte: a kanadai kormány "türelmetlenül" várja az EBESZ ukrajnai megfigyelőinek jelentését.

Ottawa csaknem 500 megfigyelőt küldött Ukrajnába a választások ellenőrzésére. A megfigyelők többsége az 1,2 milliós kanadai ukrán közösség képviselőiből került ki.

Demokratikus választás volt, de vannak kifogások a FÁK szerint

Az ukrajnai parlamenti választások eredménye tükrözi az állampolgárok akaratának kinyilvánítását - állapította meg hétfőn Alekszej Kocsetkov, a Független Államok Közössége (FÁK) által küldött megfigyelői csoport vezetője.

Sajtóértekezletén hangoztatta, hogy véleményük szerint a választások átláthatóak és tisztességesek voltak, megfeleltek a nemzetközi normáknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes régiókban sok észrevétel gyűlt össze a szavazások lebonyolításával kapcsolatban.

Magyar megfigyelők szerint rendben folyt a szavazás

Rendben folyt a szavazás azokban a körzetekben, ahol magyar megfigyelők dolgoztak a vasárnapi ukrajnai parlamenti választásokon - közölte Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete hétfőn az MTI-vel.

Hozzáfűzte, hogy a választási bizottságok mindenütt nyitottan, barátságosan fogadták a 41 magyar megfigyelőt. Nem érkezett olyan jelzés, hogy bármilyen módon akadályozták volna munkájukat.

Kiemelte, hogy Magyarország a negyedik legnagyobb létszámú megfigyelői küldöttséget küldte Lengyelország, Oroszország és az Egyesült Államok után. Tagjai között voltak parlamenti képviselők, társadalmi szervezetek képviselői, továbbá a kijevi magyar nagykövetség, az ungvári és a beregszászi magyar külképviselet munkatársai.

Magyar megfigyelők részt vettek nemzetközi szervezetek, köztük az EBESZ munkájában is, egy magyar diplomata pedig az amerikai megfigyelő küldöttséggel együttműködve a Krím-félszigeten végezte munkáját.

Bayer Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar megfigyelők főként kárpátaljai szavazóköröket kerestek fel, de nemcsak a magyar kisebbség lakta területeken voltak jelen, hanem Ukrajna számos pontján, a Krím-félszigeten kívül Zsitomir és Kijev megyében, valamint a közép-ukrajnai Kremencsukban is.

Többségében a szavazások lebonyolítását figyelték, de volt, ahol a szavazatszámlásnál is jelen volt magyar megfigyelő. Emellett figyelemmel kísérték nemzetközi, illetve ukrán társadalmi szervezeteknek a szavazások közben kiadott közleményeit is. "Mindent összevetve a szavazás folyamatában nem tapasztaltak a megfigyelők olyan súlyú szabálytalanságot, és egyelőre nem jutott tudomásunkra olyan esemény, amely érdemben befolyásolná a választási eredményeket" - szögezte le a nagykövet.