Töretlen A hobbit népszerűsége

J.R.R. Tolkien éppen 75 éve küldte útnak Zsákos Bilbót, akinek kalandjai először Nagy-Britanniában láttak napvilágot a George Allen & Unwin kiadó gondozásában 1937. szeptember 21-én.

A hobbitok számára a 75 év nem számít soknak, a legtöbben megérik a 112 esztendőt is. Persze csak akkor, ha - mint Zsákos Bilbó - nem kelnek útra, hogy az idilli Megyét elhagyva veszélybe sodródjanak. J.R.R. Tolkien éppen 75 éve küldte útnak Bilbót.

Tolkient zseniálisnak, de egyben hóbortosnak is tartották. Ötleteivel azonban írók és filmművészek generációira volt hatással. A fantasy irodalom és a mesék, ahogy ma ismerjük őket, aligha lennének elképzelhetők az író és az ő híres hobbitjai nélkül. "Nagyjából lehetetlen olyan fantasy írót találni a 20. század második feléből, akit ne befolyásolt volna" - vélekedik Adam Roberts irodalomtudós, író, Tolkien-szakértő. Különösen igaz ez a felnőtteknek szóló fantasyra - teszi hozzá.

J.R.R. Tolkiennek persze A Gyűrűk Ura a legismertebb műve, amely Nagy-Britanniában 1954-55-ben jelent meg, nem sokkal később pedig már "kultregényként" emlegették. A Gyűrűk Ura sikerével azonban a sokkal régebbi, rövidebb és egyértelműen a gyerekeknek szánt másik mű, A hobbit - Szobotka Tibor eredeti magyar fordításában A babó - népszerűsége is növekedett.

Míg A Gyűrűk Urában Középfölde lakóinak nagyívű harca elevenedik meg a jó és a rossz között, addig A hobbitban még kisebb léptékű történetet vázolt fel az író. A hobbitok kicsi, kedélyes, szőrős lények szelíd természettel. Tolkien egyiküket, Zsákos Bilbót bocsátja útra törpékkel, varázslókkal, hogy megszerezzen egy kincset egy sárkány karmaiból. Kalandjaik során találkoznak csodás lényekkel, például tündékkel, de olyan szörnyekkel is, mint az orkok. Bilbó talál egy varázsgyűrűt és végül minden jól alakul... a folytatás pedig A Gyűrűk Urában olvasható.

1937-es megjelenésekor A hobbit csekély siker volt, 1950-ig csak 12 ezer példányt adtak el belőle. A Gyűrűk Urából viszont az 1960-as évek végéig csaknem egymilliót. Utóbbi eladási számai óvatos becslések szerint is százmillió körül vannak manapság. A hobbit azonban nem veszett feledésbe, Hollywoodban épp a megfilmesítésén dolgoznak. A rendező ugyanaz a Peter Jackson, aki vászonra vitte A Gyűrűk Urát.

És, hogy A hobbit minek köszönheti népszerűségét? Roberts szerint egyebek közt annak, hogy Tolkien története lebilincselő, olvasmányos történet egy szerethető karakterről. "Az emberek sosem unják meg, hogy ilyeneket olvassanak" - mondja. A gyerekek könnyen azonosulnak a parányi hobbitokkal, akiknek kényelmes "középosztálybeli" élete a felnőttek számára is kedves.