Megfejtették a napfoltok eltűnésének rejtélyét

A kutatók összefüggést találtak a napfoltok hiánya és gyenge mágneses terei között. Ezek mind hatással vannak az űreszközökre és a földi távközlési és egyéb berendezésekre.

Amerikai csillagászok megfejtették a napfoltok eltűnésének rejtélyét, annak a jelenségnek az okait, amely több mint két évszázada foglalkoztatja a tudósokat. A Montanai Állami Egyetem kutatói eredményeiket a Nature legújabb számában publikálták.

Mi a napfolt?

A napfoltot, amely a környezeténél néhány száz fokkal hidegebb, ezért sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (a felszínének 400 kilométeres rétegében).

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szerint a napfoltok némelyikének a szélessége meghaladja a 78 ezer kilométert. 2008 és 2010 között viszont hiányoztak a napfoltok, ezt a ritka jelenséget 1810-ben észlelték először. Bár a napfolttevékenységben 11 éves ciklusok figyelhetők meg, amikor hol felszaporodik, hol csökken a "pöttyök" száma, ritkán fordul elő, hogy hosszabb időre eltűnjenek.

"Fontos megérteni a napfoltok természetét, mivel a naptevékenység befolyással van a kozmikus „időjárásra”, egyaránt kihat az űreszközökre és a földi távközlési és egyéb berendezésekre" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Piet Martens, aki két kollégája űrtávcsövek segítségével gyűjtött adatokat a Nap felszínéről, dokumentálták a napfoltokat, a napszél, valamint a mágneses tér erősségét központi csillagunk északi és déli pólusán.

Számítógép segítségével modellezve a Nap felszínének a változásait az elmúlt kétezer évre visszamenően, összefüggést találtak a napfoltok hiánya és a gyenge mágneses terei között.

Mint a Montanai Állami Egyetem kutatói rámutatnak, amennyiben a tudósok képesek lesznek jobban előrejelezni az alacsony napfolttevékenységet, kivédhetik a távközlési rendszerek meghibásodását, módosítva a műholdak pályáját vagy lekapcsolva az érzékeny berendezéseket.