Egy ganajtúró lehet a világ legerősebb rovara

Többhónapnyi tesztelés után, egy kutatócsoport megtalálta a világ legerősebb rovarját egy ganajtúró bogárfaj képében

Egy kísérletsorozatban, melynek célja annak meghatározása volt, az állatok miért olyan sokfélék erő és kitartás tekintetében, Dr. Rob Knell londoni kutató, és Leigh Simmons ausztrál professzor kiderítette, hogy a legerősebb bogár - Onthophagus taurus ganajtúró - megdöbbentő, a saját súlyánál 1141-szer nagyobb súlyt képes elvonszolni. Ez egyenértékű azzal, ha egy 70 kilogrammos ember 80 tonnát – hat teli emeletes busz – emelne fel.

A Proceedings of the Royal Society B tudományos folyóiratban megjelent vizsgálatban a kutatók azt is kiderítették, hogy ezen rovaratlétáknak ugyanannyira figyelniük kell étkezésükre, mint az emberi sportolóknak. Még a legerősebb bogár is erőtlen lett, amikor néhány napig szegényes táplálékot kapott.

"A rovarokról ismeretes, hogy elképesztő erőteljesítményre képesek” – mondja Knell. „Mindezt érdekes nemi életük következtében. Ezen faj nőstényei alagutakat ásnak az ürülék alá, ahol a hímek párosodnak velük. Ha egy hím belép az aknába, melyben már ott van egy rivális, akkor szarvaik összeakasztásával harcolni kezdenek, és megpróbálják egymást kinyomni”.

A kutatók letesztelték a bogarak riválisnak ellenálló képességét úgy, hogy lemérték, mekkora súly kellett ahhoz, hogy kihúzzák az egyedet az alagútból. "Érdekes módon, néhány hím bogár nem harcol a nőstényekért” – mondja Knell. "Ők kisebbek, gyengébbek és nincsenek szarvaik, mint a nagyobbaknak. Még amikor etettük is őket, nem lettek erősebbek, így tudjuk, ennek nem a szegényes táplálkozás az oka. Ők azonban testméretükhöz képest, lényegesen nagyobb herékkel büszkélkedhetnek. Ez azt sugallja, hogy belopakodnak a másik hím mögé, és megvárják, míg másfelé néz, így van esélyük párosodni a nősténnyel. Ahelyett, hogy szupererőt fejlesztenének ki a nőstényért vívott párharchoz, sokkal több hímivarsejtet termelnek, hogy növeljék esélyeiket a peték megtermékenyítésére és a következő generáció nemzésére”.

A bogarak erejének letesztelésére a kutatók pamutfonalat erősítettek az egyes bogár résztvevők hátsó felére, mielőtt megengedték volna nekik, hogy bemenjenek a laboratóriumi körülmények között előállított, apró alagútba. Amint bejutott, a bogár rántást érzett a fonalat tartó kutatóktól. Emiatt a harcban alkalmazott módhoz hasonlóan kitámasztotta lábait az alagút falánál. A szarvakkal rendelkező bogarak, melyek jobb ételt kapta, erősebbek lettek azokhoz képest, melyek nem kaptak táplálékot.

Az eredmények segíthetnek megoldani egy evolúciós rejtélyt is. Egyes jellegzetességek – mint az erő – az úgynevezett irányított szelekció alá esnek, melynek során ezen tulajdonság birtoklása nagyobb állóképességet és túlélést jelent. Ennek eredménye az kellene legyen, hogy csak az ezen jellegzetességgel rendelkező élőlény marad életben, hogy génjeit továbbadja, legalábbis így hitték az evolúciós biológusok. Ám a való életben nem ez történik.

Helyette, az erőt és egyéb tulajdonságokat érintően számtalan variáció figyelhető meg. Knell azt sugallja, hogy némely jellegzetességet a genom jelentős része kontrollálhat, nem pedig csak néhány gén. Gyanúja szerint, ezen módon a mutációk – az idő folyamán a génekben véletlenszerűen végbemenő változások – elegendőek lennének ahhoz, hogy fenntartsák a genetikai változékonyságot.

Ha ez fennáll, akkor a kutató szerint, ezeket a jellegzetességeket az egyed általános egészségi állapota kellene kontrollálja. És amennyiben ez igaz, Knell úgy számolt, hogy a feltételek – mint a táplálék elérhetősége (mely kihatással lehet az általános egészségre) – nagy szerepet játszhatnak az ilyen tulajdonságokban. Ezt is mutatta ki vizsgálata során, a jobb táplálékon tartott, szarvakkal rendelkező ganajtúró bogarak erősebben álltak neki a harcnak, mint az éheztetett egyedek.