Negatív nyitás után jön az emelkedés a tőzsdén?

A BUX a hétfői záró értékhez képest 0,32 százalékkal gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,39 pontos csökkenéssel, 16.199,77 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült.

tőzsdetőzsde

Az elemzők optimista kereskedést jósolnak

Továbbra is kitarthat a befektetői optimizmus a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemzők szerint. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: mérsékelten pozitív nyitás várható a magyar börzén, míg a teljes nap folyamán az index iránykeresése lehet a meghatározó. Az elemző úgy vélte, a nemzetközi optimizmus ellenére kivárnak a befektetők, mivel a délután folyamán kezdődik Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnökének fél évente esedékes meghallgatása, amely jelentősen befolyásolhatja a jövőbeni trendeket. Kedden semmilyen fontosabb makroadat nem jelenik meg, vállalati szinten azonban az Apple, a Caterpillar, a Coca-Cola és a Volvo negyedéves jelentése befolyásolhatja a befektetői hangulatot. Hasonlóan pozitív napot vár Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője is, aki szerint szintén pozitív nyitás és kereskedési nap várható kedden, csupán az optimista hangulat mértéke lehet kérdéses. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,46 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 16.251,16 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol hétfőn 320 forinttal, 2,50 százalékkal 13.145 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 82 forinttal, 2,40 százalékkal 3.500 forintra nőtt, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,79 százalékkal 640 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,64 százalékkal 37.100 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 533,5 millió forintos forgalom mellett 550 forinttal, 3,10 százalékkal 18.300 forintra erősödött. A BUMIX 1.715,49 ponton zárt hétfőn, ez 20,58 pontos, 1,21 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.