250 ezres italszámla és emberrablás egy bárban

 

A két amerikai állampolgár feljelentést tett a rendőrségen, a gyanúsítottakat őrizetbe vették, emberrablás miatt indul ellenük eljárás

Emberrablással gyanúsítja a rendőrség azt a két férfit, akik egy budapesti szórakozóhelyen két amerikai állampolgártól italszámlaként negyedmillió forintot követeltek, majd a nem fizető vendégeket egy órán át fogva tartották és bántalmazták.

A VII. kerületi éjszakai bárba még péntek éjjel tért be a két külföldi, majd italfogyasztás után 250 ezer forintos számlát nyújtottak át a vendégeknek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az összeg megfizetéséig, hajnali 4 óra és 5 óra közötti egy 37 és egy 31 éves férfi szabadságukban korlátozta és bántalmazta a két vendéget, akik ennek következtében könnyű sérülést szenvedtek.

A külföldiek végül csak úgy szabadultak meg fogva tartóiktól, hogy azok „elkísérték” őket egy közeli bankautomatához, és miután kifizették a kért összeget, távozhattak. A két amerikai állampolgár feljelentést tett a rendőrségen, a gyanúsítottakat őrizetbe vették, emberrablás miatt indul ellenük eljárás.