Már nagyon várják a fejlesztési forrásokat a cégek

 

Megkezdődött az új Európai Uniós 2021 és 2027 között tartó költségvetési ciklusa. Az ezermilliárd eurós büdzséhez még egy 750 milliárd eurós helyreállítási alap is társul a koronavírus járvány hatásainak tompítására. Magyarország mintegy 50-51 milliárd euró támogatásra számíthat a következő hét évben. Az első pályázatok már a magyar vállalkozások számára is elérhetővé váltak – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Az év elején megjelentek az elő pályázati tervek a hét éves keretből a költségvetésből. Varga Mihály korábban arról beszélt, hogy januárban 414 milliárd forintnyi pályázat indul beruházásra, kutatás-fejlesztésre és képzésre.

A 2014 és 2020 közötti periódusban az uniós pénzek elosztása először központosított, majd decentralizált formában történt, az egyes tárcákhoz kerültek az operatív programok – mondta Krisán László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) EU és hazai források kollégiumának vezetője, a szervezet alelnöke MKIK alelnöke.

A korábbi ciklushoz képest 2014 és 2020 között sokkal több forrás jutott a kis- és középvállalkozások számára – mondta.

A jelenlegi helyzetről elmondta, hogy:

amíg a lezárások tartanak addig a rövid távú túlélés az elsődleges cél, de emellett a hosszú távú fejlesztésekre is fókuszálni kell.

Krisán László úgy vélte, hogy május környékén várható a gazdaság felpattanása, amikor az átoltottság elér egy szükséges szintet és ezután a vállalkozók is jobban mernek fejlesztésekbe vágni.

Az EU nem írja elő az országoknak a források időbeli elosztását a hét év során, ezért ha lehetőség van rá, akkor most kell sok pénzt fordítani fejlesztésekre, hogy a költségvetésen lévő nyomás is enyhüljön.

Úgy értékelte, hogy történelmi lehetőség előtt áll Magyarország, hogy elvégezzék a cégek a szükséges hosszú távú fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek között említette a digaitalizációt, automatizációt és robotizációt. Elmondta, hogy a cégeknek jobban fel kell készülniük a mostanihoz hasonló havariákra.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!